A napközis tábor július 13. és 17. között több mint húsz gyereknek segített abban, hogy szórakozzanak, angolul tanulhassanak, és jobban megismerhessék Istent.
A Harangszó augusztusi első számából (2009/15.) A Lecsméri Református Egyházközség hármas ünnepéről - a felújított templom felszentelése, az új nagyharang szolgálatba állítása és Kánya Zsolt Attila lelkipásztor gyülekezeti beiktatása – tudósít a Harangszó címoldala. A lap vezércikkét Angyalirigylés címmel Vörös Éva jegyzi. Ötödik részéhez érkezett a Harangszó Kálvin-sorozata, melyben Dr. Csohány János neves egyháztörténész a reformátor munkásságát összegzi. Tóth Erzsébet presbiter és Ciavoi Létai Andrea Gondolatok egy édesapáról címen Lugosi Mihály élesdi lelkipásztor emléke előtt tisztelegnek, halálának egyéves évfordulóján. A Harangszó több írása is az átvilágítási folyamattal foglalkozik. Köztük Forró László előadó-tanácsos Múlt és jelen című írásában leszögezi: „a kérdés rendezése nem a múlt okafogyott bolygatása, hanem következményeit tekintve a jövő pillére.” Jakabffy László Áldás, népesség Biharban című írása az egyházban zajló demográfiai folyamatokat elemzi. A Presbiter-oldal az augusztus végén Aradon és Battonyán tartandó egyházkerületi presbiteri konferencia részletes programját közli. A legfőbb presbiteri jellemvonás a hit és az engedelmesség - állapítja meg ugyanezen oldalon közölt írásában Dr. Bónis Béla és Vass Zoltán. A lapszám négyoldalas választási mellékletet is tartalmaz, mely közli a Királyhágómelléki Református Egyházkerület választási szabályzatát, valamint az egyházközségi tisztújítások és az időközi püspökválasztás ütemtervét. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület kéthetente megjelenő gyülekezeti lapja megvásárolható és megrendelhető a lelkészi hivatalokban. A lap internetes oldala a http://harangszo.blogspot.com címen olvasható.
Kálvin János Genfbe érkezése előtt egy hónappal, 1536. májusában utcai zavargások, tüntetések voltak a városban. A május 21-i népszavazáson a polgárok a köztársaság mellett döntöttek, s a hatalom a püspöki kézből az önkormányzat, akkori nevén városi magisztrátus kezébe került. Az önkormányzat első intézkedései között volt egy kolostor átalakítása közkórházzá. Rendeletet adtak ki az alkoholfogyasztás korlátozására, szabályozták a kocsmák és örömtanyák nyitvatartását, a játéktermek számát. Bevezették az általános iskolakötelezettséget. Kálvin ebbe a demokratikus rendszerváltozásba, politikai megújulásba érkezett, aminél alig lehetett alkalmasabb táptalaj lelki-szellemi megújulást munkáló nagyszabású reformáló céljaihoz. A polgári ébredés, öntudatosodás és a hitbeli, egyházi ébredés erőinek egymást erősítő nagy egybeesése következett be akkortájt. Rendkívüli történelmi pillanat! Nem véletlen, hogy Kálvin odaérkezése után néhány évvel új pénzt veretett a város, melyre az elért közéleti és egyházi haladás deklarációjaként ezt a köriratot vésték: Post tenebras lux = Sötétség után világosság. De mi is történt valójában?
Tartalom:A reformáció létjogárólAz istentisztelet megszakíthatatlan Kenyér és borA magányrólSenki meg nem gyógyítja?Imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatokVálság vagy váltság