"Elméletben mindig is tudtam, hogy Jézus az egyetlen segítség, akire szükségünk van. Ám ezt egészen addig nem értjük meg, míg Jézuson kívül valóban nincs már senkink."
ismeretlen
A drogoktól Istenig
Március 21-én, pénteken 18 órától tartják Bajcsi Norbert: Szenvedéllyel – Utam a drogoktól a velünk élő Istenig című kötet bemutatóját a Budapest-Hold Utcai Református Egyházközségben. A Kálvin Kiadó kötetét Balog Zoltán püspök mutatja be. Közreműködik a szerző, valamint Erdős Eszter református lelkipásztor, a ráckeresztúri református drogterápiás otthon vezetője; Szigeti László szerkesztő, az Embertárs című folyóirat főszerkesztője, valamint a ráckeresztúri drogterápiás otthon munkatársai és lakói.
Kép: Dezső Attila/ ciganymisszio.reformatus.hu