Melyek a jó gyülekezetek mérőszámai? Mitől lesz egy közösség jó? Válaszolhatunk ezekre a kérdésekre egyszerű adatokkal: hányan jönnek el egy istentiszteletre, mikor épült a templom, mennyi hétközi alkalmat tartanak, ki hirdeti az Igét. De ha őszinték vagyunk, a közösségeket nem pusztán a számok vagy a téglák tartják össze.

A teremtésnél Isten körbenézett tökéletes alkotásain, és mégis kimondta az emberre, a férfira nézve: nem jó az egyedüli állapota. A nővel lett teljessé, egésszé a teremtés. Aki rakott már ki 1000 darabos puzzle-t, tudja, hogy az utolsó elem semmivel sem specifikusabb a többinél, mégis különlegessé lesz. Ugyanígy a nő önmagában nem értékesebb, mint a férfi, de teremtésének időzítése mégis kiemeli a helyzetét. Nélküle az ember magányos, a világ befejezetlen. Nem igaz ez a közösségeinkre is?

Gyülekezeteink képesek úgy működni, mint egy családi otthon. Sürögnek-forognak az emberek, vendégek érkeznek, ünnepelnek, máskor kávé vagy sütemény mellett beszélgetnek, vagy komoly hangvételben, fontos dolgokról döntenek a vezetői egy asztal körül ülve. Ahogy egy családban mindenki megtalálja a feladatát és helyét, úgy alakul ki a közösségeinkben is egyfajta nevesített vagy ki nem mondott, természetszerűleg kialakult rend. A testvéri odafigyelés és egymásról való gondoskodás illata a küszöb alatt is kisurran, és viszi a jó hírét a gyülekezeteinknek. Hiszem, hogy az ilyen közösségekben Isten is gyönyörködik.

A figyelem és a gondoskodás nem csupán női princípium, de nem szabad elfeledkezni az Úrtól kapott feladatról és küldetésről: segítővé, segítőtárssá lenni. Ez a titulus nem fokozza le, nem kényszeríti mellékvágányra a nőket, hanem méltóságot ad számukra. Hiszen a segítő (héberül ézer) szó az Ószövetségben legtöbbször Istenre vonatkozik, aki népe segítségére siet. Tim Keller ezek alapján azt írja a házasságról szóló könyvében:

„A ’segítség’ tehát azt jelenti, hogy saját erőnkből kipótoljuk, ami a másikból hiányzik. A nőt ’erős segítőnek’ teremtette Isten.”
(Timothy és Kathy Keller, A házasságról, Harmat Kiadó, 2015, 177 o.)

A nők teremtettségüknél fogva magukban hordozzák a gondoskodás képességét, mellyel Istenre mutatnak. A gondoskodás esztétikája ott kezdődik, amikor valaki észreveszi a könnyet másnak a szeme sarkában, felhívja telefonon a rég nem látott idős testvért, aki mindig a második sorban szokott ülni, vagy abban a figyelmes csendben nyilvánul meg, amelyben napvilágra kerülhetnek a takargatott sebek.

Közösségeinkben a női jelenlét mint kötőszövet tartja össze a szerkezetet.

Ahogy a szerkezetnek szüksége van vázra, amely nélkül összeesik és szétfolyik, úgy a szilárd váz is rászorul a rugalmasságot adó kötőszövetre.

Ugyanilyen fontos gyülekezeteinkben a nőiség, valamint a férfierő és stabilitás egymást segítő és együttműködő szolgálata. Kálvin János az Institutióban ír arról, hogy Isten nemcsak a szükségleteinket elégíti ki, hanem a gyönyörködtetésünkre is teremtett dolgokat, például a virágok illatát, a táplálék ízét vagy a színeket. (Kálvin, Institutio, A keresztyén vallás rendszere I., 3.10.2., Kálvin Kiadó, 2014, 545-546 o.) Ilyen ajándék Istentől a női gondoskodás, amely nemcsak elvégzi a feladatot, hanem szépen végzi el. Ami nemcsak ételt ad az éhezőnek, hanem asztalt is terít neki. Ez az esztétika az Isten iránti imádat egy formája.

A nők nem helyet kérnek, hanem helyet teremtenek az egyházban. Ahogy az Újszövetségben is látjuk Jézus és Pál körül az asszonyokat, ilyen természetességgel vannak jelen mai közösségeinkben is a nők. Kinyitják otthonukat egy csoportnak, sós vagy édes harapnivalót készítenek a testvéreknek, felajánlják idejüket, kapcsolati tőkéjüket, kezük munkáját, pénztárcájuk tartalmát, vigyázzák és nevelik gyermekeinket, hallgatják a tanítást és továbbadják az evangéliumot. Ebben nem is az a legkülönlegesebb, hogy a felsorolás minden elemére találhatunk bibliai példát – akár név szerint említve őket –, hanem az, hogy gyülekezeti közösségeinkben is fel tudjuk sorolni azokat a fiatal hölgyeket vagy idősebb asszonyokat, akik ezt ma is örömmel és szeretetből ajánlják fel közösségeinknek.

A nők méltóságát és megbecsülését nem csupán nőiességük külső vagy belső jegyeinek elismerése adja meg. Hanem az, ha felfedezzük a férfivá és nővé teremtésben Isten mérhetetlen kreativitását és zsenialitását, amellyel a teremtett világot, benne az emberi kapcsolatokat és közösségeket akarta teljessé tenni. Mindezt azáltal, hogy saját tulajdonságaiból elrejtett bennünk néhányat, melyeket megélve vagy észrevéve rá, a Teremtőre mutathatunk. A női lélek gondoskodása így önmagán is túlmutat: abban segít, hogy még tökéletesebben megismerjük Istent.

Képek: depositphotos.com, Kovács Marcsi, Füle Tamás