Betettem a sarokba az újonnan festett szobában. Úgy véltem, az egyszerű fehér falakat kitűnően feldobja majd egyszerű, üde zöldjével a kedves levéldísznövény.
Persze évek óta az ablakban állt, kapaszkodóként a kinti élet felé, színe összekötött a teremtett világgal. Különösen sokat jelentett akkor, amikor nem tudtam kimozdulni. Négy vagy öt éve kaphattam ajándékba egy barátnőmtől, szóval nem csak a külvilággal kötött össze, hanem Zsófival is, a barátommal. Vele éltem meg az első egyetemi évünk viharait, megtanultam tőle prószát és dödöllét készíteni. Zalában a családja is úgy fogadott, mintha sajátjuk lennék, és a vendégszeretetükön túl megajándékoztak a vadasmarha és a zsemlegombóc valódi ízeivel. Zsófival hajnalokig néztük a filmeket, olvastunk kortárs és klasszikus irodalmat és próbáltuk megérteni a világot.
Befogadott és elfogadott lehettem általa újra.
Később a szétfutó életutak produkálta változatos terhek évi egy találkozásnál többet nemigen tettek lehetővé, éppen ezért fontos nekem ez a növény. Rá emlékeztet.

Zsófia – a neve azt jelenti, bölcsesség, a növénykém neve fília, ami azt jelenti, barátság.
Mintha a Példabeszédek könyvének egy fejezetét prédikálná a puszta létével.  

Szóval áthelyeztem a fíliát sarokba, gondoltam, jól fog ott mutatni. Jól is mutatott egyébként, feldobta a puritán fehérséget. Csak a férjem jegyezte meg szelíden, hogy szerinte nem lesz jó így. Ennek ellenére makacsul ragaszkodtam a színek adta harmóniához. Egy ideig.

Az első hónapban még nem lehetett látványos változást tapasztalni, öntözgettem a növényt, ahogy addig.

A második hónapban már nehéz volt nem észrevenni: valami nincs rendben. De vártam és tápoldatoztam makacs hittel, hogy minden jóra fordul, csak időt kell neki hagyni.

A harmadik hónap végén be kellett ismernem: a növénykém élete a tét, nincs több idő.

A levelek nagyja lehullott, a fennmaradók összepöndörödtek, úgyhogy megfogtam a cserepet egyik reggel, és odébb tettem nyolcvan centiméterrel, közvetlenül az ablakba.

Nem tudom biztosan, hogy így történt-e, mégis arra emlékszem, hogy a növény azonnal fellélegzett. Levelei újra színnel és élettel teltek meg, kiegyenesedett és megélénkült.

Mindössze nyolcvan centin múlott, hogy a helyén legyen.