Az összetartozás öröme

Csaknem ezer református hívő érkezett Dunaszentgyörgyre a Ráday Gyülekezeti napra 2025. október 4-én, szombaton. Igei üzenet, asztalközösség, pódiumbeszélgetések, gyermek- és ifjúsági programok színesítették Dunamellék legnagyobb találkozóját. A házigazdák ezúttal a délpesti és a tolnai egyházmegyék voltak.

„Új szövetséged elfogadom, magam egészen neked adom” – énekelték a dunaszentgyörgyi templomdombon összegyűlt családok, presbiterek, lelkészek és gyülekezeti tagok a Tolnai Református Egyházmegye Ifjúsági Zenekara vezetésével a Ráday Gyülekezeti nap reggelén.

Bíró Attila presbiter bizonyságtételét követően Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor, a házigazda Tolnai Református Egyházmegye esperese köszöntötte az egybegyűlteket. Krisztusban kapott ajándéknak nevezte a dunamelléki hívek találkozását. „Kegyelem, hogy ma egymás szemébe nézhetünk, beszélgethetünk és dicsőíthetjük Istent” – fejezte ki örömét.

„Mi pedig hálával tartozunk Istennek mindenkor értetek, testvéreim, akiket szeret az Úr” – az aznapra kijelölt igeszakasz (2 Thessz 2:13-17) szavaival fordult az egyházkerület közösségéhez Balog Zoltán dunamelléki püspök. Áhítatában emlékeztetett: nem érdemeink tartanak meg minket, reformátusokat. „Egyetlen ok van, ami nélkül elporlad a történelmünk, a kultúránk, az erkölcsünk, a kitartásunk, ez pedig az, hogy minket szeret az Úr – ez a tapasztalat hoz össze bennünket, ez teremti meg a közösségünket. Kezdettől fogva szeret, szeretetből teremtett meg bennünket, és az az akarata, hogy rajtunk keresztül szeretet sugározzon azokra, akiket ugyancsak szeret.”

„Bár a világ természete, hogy frakciókba tömörül, fragmentálódik, szeparálódik, mi együtt vagyunk olyanokkal is, akiket szimpátia alapján nem biztos, hogy választanánk, de az Úr szeretete képessé tesz bennünket arra, hogy meglássuk a másikban az Ő teremtését” – tette hozzá.

A püspök ezután az imádság titkáról, megtartó és átformáló erejéről beszélt. „Ha bevisszük az életünket Krisztus szeretetébe, abba az erőtérbe, amit az imádság jelent, mi magunk alakulunk át. Elkezdjük másként látni ugyanazt. Saját imádságaimban magam is ráismerhettem a látható mögöttire. Fájdalmam és sértettségem mögött arra, amit én rontottam el, amit nekem kellett megtanulni – de leginkább Isten munkájára.” Az elöljáró köszönetet mondott az egymásért, a nehéz ügyekért és a vezetőkért mondott fohászkodásokért, majd imádságban vezette a híveket.

Az istentisztelet után a templom és környéke színes forgataggá változott. A színpadon hagyományőrzők léptek fel, betekintést engedve a tolnai nemzetiségek és kistájak népzenéjébe és néptáncába. A közösségi ház udvarán a gyerekek Noé bárkájának állatait készíthették el a Bárka Tábor munkatársaival, kipróbálhattak az udvaron felállított jurtát és ugrálóvárat, a nagyobbak pedig kerámiát is festhettek. A kamaszoknak a REFISZ, az SDG és az 1RE Egyetemi Református Misszió szervezett programot, eközben a felnőttek különböző missziós ágazatokat ismerhettek meg és a kirakodóvásáron is körbenézhettek. A déli harangszóra minden egyházmegye bográcsában megfőtt a rá jellemző tájjellegű étel, a házigazdák tolnai halászlével és a sokácok cserepes babjával készültek.

Sokan kíváncsiak voltak a pódiumbeszélgetésekre is. Mitől maradunk reformátusok? – ezt a kérdést vetette fel egy új kutatás, mely azt vizsgálta, az egyes generációk mit keresnek gyülekezeteinkben, egyáltalán mi alapján választanak felekezetet.

Duráczky Bálint szociológus arról beszélt, hogy a gyülekezetekben egyre kevesebben vannak a negyven év alattiak. Nekik öt dolog fontos a közösséghez tartozáshoz: a személyes kapcsolatok és a közösségi élet, a gondoskodás és az odafigyelés, a személyük elfogadása, a tanítás és az útmutatás, valamint az állandóság és a biztonság. Az ítélkezésmentesség különösen fontos a fiatalok számára, számukra ezért taszító, ha rögtön formálódást várnak el tőlük a gyülekezetben – mondta a kutató.

Lenkey István paksi lelkipásztor, a Tolnai Református Egyházmegye missziói előadója a hitelesség fontosságára hívta fel a figyelmet.
„Sokszor úgy akarunk reformátusok lenni, hogy még a rossz szokásainkhoz is ragaszkodunk ahelyett, hogy abban gyakorolnánk reformált hitünket, hogy a hibáinkat mindig kijavítjuk az Igéhez visszatérve.” Szerinte a fiatalok ugyanúgy keresik Istent, kérdés, hogy szeretetet, nyitottságot tapasztalnak-e az idősebb gyülekezeti tagok részéről. Hozzátette: egy idős gyülekezeti tag épp úgy tanulhat a hitben előtte járó fiataltól, mint fordítva. Amikor azonban generációs igények a legfontosabbak, például a zene kapcsán, akkor az intő jele annak, hogy Krisztusról lekerült a fókusz – pedig minden, ami nála fontosabb, az bálvány.

Bár a fiatalok főként a konfirmáció után, az egyetemi tanulmányaik megkezdésekor és a munkavállaláskor tűnnek el a gyülekezetekből, Pálmai István, a Paksi Evangélikus Gyülekezet tiszteletbeli presbitere szerint akibe gyermekkorában bevésődött a gyülekezethez való tartozás, az később vissza fog térni. Arra hívta a jelen lévő szülőket, nagyszülőket, hogy ne becsüljék le saját szerepüket ebben.

Duráczky Bálint szerint azonban a család szerepe meggyengült a hitre nevelésben, egy mai Z generációs fiatalra leginkább azok a videók hatnak, amelyeket naponta két órán át a világ minden tájáról megnéz. Bár a társadalmi hatásokat nem tudjuk megváltoztatni, de a gyülekezeti tagokban fel lehet ébreszteni a felelősségtudatot az iránt, hogy a környezetükben élők megismerjék Krisztust – emlékeztetett.

A termékeny esztendők és a terméketlenek is Isten atyai kezéből jönnek, Ő mindent javunkra tud fordítani – fűzte hozzá Lenkey István. „A száz évvel ezelőtti konfirmációs gyakorlatban volt képmutatás is. Most, amikor a gyermek konfirmációja már nem olyan fontos a szülőnek, nagyszülőnek, sokkal hitelesebb folyamatot lehet felépíteni azok körében, akikben van erre vágy.”

Duráczky Bálint megerősítette: szomorkodás helyett örüljünk annak, hogy olyan lehetőség állt elő, amire száz éve nem volt példa. „Mi ismerjük a történet végét: tudjuk, hogy Isten véghez viszi a tervét. A mi dolgunk, hogy legyünk tanúk a föld végső határáig, ami ma már inkább azt jelenti: a társadalmon keresztül-kasul. Ne csak a családunkban, hiszen ránk van bízva, hogy a társadalmat a Krisztus-hit újra átjárja.”

A másik, református gyökereinkről szóló kerekasztal-beszélgetés a múlt ismeretén és büszke felemlegetésén túl arra hívta közösségeinket, hogy a misszióban keressék az Isten által számukra kijelölt utat.


Tőttös Gábor történész, a Tolnai Református Egyházmegye presbiteri főjegyzője (a képen balról a második) úgy fogalmazott: történelmi múltunk szikla, amelyre kötelességünk építeni, hagyományainkat, értékeinket tovább kell adnunk. Ezt azonban nem érdemes erőszakosan tenni, amit viszont tehetünk: hitünk megvallása és a személyes példamutatás.
Emlékeztetett arra is, hogy a jólét nem kedvez a lelkiéletnek. „Ahogy gazdagszunk az anyagiakban, úgy szegényedünk el lélekben. Ebben a helyzetben könnyen meg lehetne fogni az embereket, ha nem a régi módszerekkel próbálkoznánk.”

Az egyház csak akkor marad meg, ha Jézus Krisztusban gyökerezik meg – ezt már Szalkay László, a Szigetszentmiklós-Kossuth Utcai Református Egyházközség lelkipásztora (a képen jobbról a második) mondta. A hitért minden nemzedéknek meg kell harcolni, de nem szabad abba a hibába esni, hogy azt hisszük, minden velünk kezdődik – emlékeztetett. „Egy gyülekezet sem a semmiből jött létre, a jót meg kell becsülni, ami pedig Isten ítélete alatt van, azzal szakítanunk kell.”
A jövőről szólva azt mondta: „Lehet tehertétel az egyházunkban a kommunizmus negyven éve, de most már nem ez fogja meghatározni a jövőnket, hanem hogy mi mennyire vagyunk hűségesek.” A lelkipásztor szerint fel kellene készülnünk az üldöztetés idejére is, amelyhez akár a gályarabok példájából, akár Krisztus szenvedéséből erőt meríthetünk. „Senki sem szeret szenvedni, se a másik szenvedésében osztozni, de az egyháztörténelemben azt látjuk, hogy a hitért mindig szenvedni kell.”

Nagy János madocsai lelkipásztor (a képen jobbról az első) arról beszélt, bár településükön él arányaiban a legtöbb református, a világ mégsem tekint értékként arra, amit ők tudnak adni. „Mennyire elég a múltra hivatkozni? Vagy szükséges szinte teljesen új munkát kezdeni?” Még a kedvező népszámlálási adatok sem elegendők ahhoz, hogy tovább lendítsék a hajót – válaszolta meg az általa felvetett kérdést. Isten Lelkére van szükségünk, és ehhez nekünk kell az Ő világosságába helyeznünk életünk minden területét – hangsúlyozta.

Táplálkozhatunk a múltból a jelenben – azért, hogy megtaláljuk saját utunkat. Ebben segítette az érdeklődőket három kiállítás is. A helyi népviseleteket bemutató kiállítás mellett a gályarab prédikátorokról szóló tárlatot is megtekinthették a Ráday Gyülekezeti nap résztvevői. Háromszázötven éve, hogy gályarabnak adtak el harminc magyar protestáns prédikátort Nápolyban, az ő történetüket örökíti meg az éppen most Dunaszentgyörgyön megnyílt vándorkiállítás.

Ide érkezett meg a néhai Hegedűs Loránt dunamelléki püspök életművét megörökítő másik tárlat is, melyet lánya, Mészárosné Hegedűs Zsuzsanna, a Budapest-Cimbalom Utcai Református Egyházközség lelkipásztora nyitott meg. „Míg tart a ma” – ez a címe a vándorkiállításnak, ahogy Hegedűs Loránt 1990-ben megjelent rendszerváltó tanulmányának is. A kézzel írt levelekkel és képekkel gazdagon illusztrált anyag a lelkipásztori szolgálat, a püspöki évek és a magyarság szeretetének témái köré épül. A tárlat legnagyobb kincse az a könyv, melyet Hegedűs Loránt Ravasz László püspöktől kapott: Baksay Sándor saját kezűleg írott imádságoskönyve, melyet továbbőrzésre adott kedves tanítványának, meglátva benne a későbbi egyházvezetőt. A könnyen mozgatható elemekből álló vándorkiállítást bármelyik gyülekezetbe szívesen elviszik – hangzott el a megnyitón.

A nap végi zárszavában a másik házigazda Délpesti Református Egyházmegye esperese, Takaró András úgy fogalmazott: az elmagányosodás, a bezárkózás évei után felüdülés volt, amikor az alsónémedi főzőversenyre először összegyűltek az egyházmegye gyülekezetei, részben ez ihlette a Ráday-napokat is. Öröm, töltekezés, összetartozás – ezt élték meg azok is, akik a Ráday Gyülekezeti napra ellátogattak.

„Valami csodálatos erő köt össze és tart egybe bennünket. Egy szívvel, lélekkel átitatva ennyi gyülekezetből is lehet egyetlen közösséget teremteni” – fogalmazott az esperes. Ezután arra buzdította a lelkipásztorokat, hogy folytassák ezt a hagyományt a következő egyházi tisztújítás után is.

Az idei Ráday Gyülekezeti nap imádsággal és a Four Bones Quartet fúvószenekar műsorával zárult a dunaszentgyörgyi református templomban.

Képek: Füle Tamás

Gyülekezeti nap Dunaszentgyörgyön - RN2025