A megújulásba, a fiatalodásba és az újjáéledésbe vetett bibliai és társadalmi reménységeket vizsgálták az idei Ráday Tanulmányi napon 2025. október 2-án. A budapesti Ráday Házban tartott rendezvényen – amely a háromnapos Ráday-napok nyitóeseménye is volt egyben – csaknem 150 lelkipásztor és teológushallgató vett részt. A nap során szó esett kezdetről és eszkatológiáról, helyreállításról és megőrzésről, újról és régiről, erkölcsről és etikai válságjelenségekről, társadalmi, kulturális és közéleti folyamatokról, ifjúságról, generációk együttműködéséről, és arról, mit jelent számunkra a reménység az Ige tükrében.

A reménység nem egyszerű téma, mert konfliktusos területeket érint, ezért ennek kapcsán a problémákról is beszélni kell – emelte ki köszöntőjében Molnár Ambrus lelkész, a Dunamelléki Református Egyházkerület Lelkésztovábbképző Intézetének vezetője. „Mi, keresztények a reménységünket Krisztus feltámadáshoz kapcsoljuk” – fogalmazott. „Fontos ebben megerősödnünk, hogy az ebből következő igazságokat bátran tudjuk képviselni.” Hozzátette: ez a nap egyszerre figyelemfelhívás és megerősödési lehetőség, ezért azt reméli, van az evangéliumon alapuló mondanivalónk egymás számára.



A bölcsesség kezdete
A nyitó áhítaton Balog Zoltán dunamelléki református püspök szolgált igehirdetéssel A példabeszédek könyve 9. fejezetének 9-12. verséig terjedő szakasza alapján: „Adj a bölcsnek, és még bölcsebb lesz, tanítsd az igazat, és ő gyarapítja tudását! A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet. Mert általam sokasodnak meg napjaid, és gyarapodnak életed évei. Ha bölcs vagy, magadnak vagy bölcs, ha csúfolódó vagy, magad vallod kárát.”

„Hol kezdjük és mivel kezdjük? Lelkipásztorok alapélménye ez. Hol is van az első tapasztalat, az első derengő fölismerés, hogy a világon rajtunk és másokon kívül is van még Valaki? Ezzel a sejtéssel kezdődik a hit” – fogalmazott igehirdetésében Balog Zoltán, kiemelve, hogy a Teremtés könyve és János evangéliuma is azzal a kifejezéssel indít, hogy „Kezdetben”. Ez egy tőlünk független kezdet, amelynek a megértéséhez sokkal inkább bölcsesség kell, mint okosság. „Ne a vágyaiddal kezdj, ne a bizonyíthatósággal, ne az énnel, hanem azzal, aki az alfa és az ómega – üzeni nekünk ez a szó.”

A görög filozófiai megismerés fontos alapja a távolságtartás, a bibliai megismerés viszont azt mondja, hogy akkor ismered meg az Urat, ha azonosulsz vele. „Az istenismeret sokkal inkább rólam szól, mint Istenről. Kezdetben Isten szól hozzánk, azaz nem mi kezdünk vele, hanem Ő kezd velünk. A Szentírás világában ott vannak azok az élmények és tapasztalatok, amelyek felmutatják, hogy a kezdet megelőzött bennünket. A tét számunkra abban van, hogy válaszolunk-e erre” – fejtette ki a püspök. „A félelem itt nem más, mint az első megrendülés, a rádöbbenés a valódi kezdetre. Ezzel kezdődik a vég nélküli történet Ővele.”



Eszkatológia és megújulás
„Eszkatológia és megújulás meglehetősen nehezen értelmezhető fogalmak a teológiában” – kezdte előadását Vladár Gábor református lelkipásztor, teológiai professzor. Manapság az eszkatológia kapcsán mintha az üdvösségről az egyén boldogságára, a megváltásról pedig az új teremtésre helyeződött volna át a hangsúly, mintha az egyháznak életvezetési tanácsokkal kellene ellátnia az embereket – sorolta. „Könnyebb a körülöttünk lévő világ dolgairól beszélni, mint egy haldokló mellett hitet tenni az evangéliumról. De nemcsak az elfordulás, hanem a kritikátlan odafordulás is veszélyes lehet. A politikai utópiák elvesztették erejüket a nagy válságok közepette, apokaliptikus képek és leegyszerűsített magyarázatok uralták el a közbeszédet, miközben mi az egyházban eltartott kisujjal állunk mindehhez.”

Az „új” fogalma is nehezen megfogható protestáns teológiai szemszögből. A Szentírás kánonja és a dogmatikai kánon is lezárult számunkra, ezek terén megújítás helyett a megőrzésre helyeződött át a hangsúly. Az előadó szerint új és megőrzés együtt kell, hogy meghatározzanak bennünket, de az a kérdés, hogy milyen modernizációt bír el az egyházunk és hogyan lehet valami örök igaz, ha ki van téve a történeti változásoknak. „A keresztyén ember Jézus életéből és tanításaiból táplálkozik. A hirdetett hit ma is ugyanaz, mint az első hitvallók idején, ebben tehát a megőrzés a meghatározó. A teológia nem a mai korból indul ki, nem innen keresi a válaszokat, hanem Isten Igéjéből.”



Az ószövetségi gondolkodásban a régi értékesebb, mint az új, de nem etikai feltételek alapján, hanem azért, mert az ókorból hiányzott a fejlődésnek az a gondolata, amely az újban az eleve jobbat látná. „Az új dinamikáját nem lehet a régivel való összefüggése nélkül értelmezni. Az Ószövetségben Isten cselekvése a jó kezdet, ez áll szemben a káosszal, amelyet kiszorít az ember javára. Ez a folyamat nem egyszeri, hanem folyamatos és ismétlődő. Szükség van tehát a helyreállításra, megújításra, de nincs szükség új kezdetre. Ebben az értelemben a jó haladás Isten jó kezdetének a megőrzése. Így kapcsolódik egybe a bibliai teremtés és megváltás műve. Isten hűséges marad ahhoz, amit teremtett.”

A Tóra beszél az újról, a nem várt ígéretéről. A próféták is ebből táplálkoznak, ezért ők nem újítók, hanem a korábbi tradíciók továbbírói. Az Ószövetség által reméltek az idők végén következnek be, egy megújított szövetségben, amelynek tartalma az emberszívbe írott Tóra. Ezt olvassák az újszövetségi írók Jézusra vonatkozó ígéretként – folytatta a gondolatmenetet az előadó. „Amikor az ország elveszett, Ézsaiás azt hirdeti az elcsüggedt népnek, hogy Isten újat készít számukra és ebben kell bízniuk. Nem új Exodusról van szó, hanem új ég és új föld teremtéséről. Ez itt még nem kozmológiai értelmű, hanem a tartós új rend képe.” Az Újszövetségben emellé érkezik a megtérés, hit és evangélium hármasa.

„Jézus arról beszél, hogy már eljött az Isten országa, azaz nem leváltja a régit, hanem áthatja. Ez új valóságértelmezés ahhoz képest, hogy a menny és a föld elkülönül. Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, az új ember jelszerű kezdete. Így áll helyre az ember megromlott istenképűsége. A hívő ember megelőlegezi és felvillantja az új világ kontúrjait e régi világ keretei között. A kontúr nélküli keresztyénség ezért veszélyes.” Hozzátette: Isten megismerése nem hagyja változatlanul a megismerőt, a kegyelem pedig minden tekintetben megelőz és legyőz bennünket. „A hit mindig válasz Isten elhívó szavára. Az ebben megtapasztalt szeretet nemcsak kötelez, hanem meg is ment önmagunktól.”



A Jelenések könyvéről elhangzott: nem folyamatos történetet mutat fel, hanem sokféle történelmi korból kiemelt értelmezéseket, tehát nem az a lényege, hogy mi lesz, hanem az, hogy most mi van. „Van, ami megmarad és van, ami megújul. Itt az újról való mondandó az elmondhatatlan terén jön létre. Az isteni jelenlét megtapasztalása ugyanis szétfeszíti a hagyományos kereteket, a szerzőnek mégis láttatnia kell, és emiatt csorbul a kép. A nyelven túli világ megfejtéséhez nincsenek eszközeink, Isten megtapasztalása ezért mindig közvetlen.” Vladár Gábor kifejtette: a Jelenések könyve arra hív, hogy tartsuk meg, amink van, ezért nem lehet alternatíva sem a hamis vallásosság, sem a teljes vallástalanság.

A professzor kiemelte, hogy a helyreállítás nem a régi megismétlése, hanem a teremtettség magasabb szintre emelése Isten által. „Az lehet csak megújult, amit Isten Lelke jár át. A megújulás nem kívül kezdődik, hanem belül, nem alul, hanem felül és nem a láthatóban, hanem a láthatatlanban. Nem a teremtésből értjük meg Istent, hanem Isten Igéjéből a teremtett világot. Az Isten előtti felelősségünkben kell megújulnunk.” Hozzátette: nincs jövője annak az egyháznak, amelyik csak történelmi egyházként szeretné magát láttatni. A világ még nem teljes, ezért a még megmaradt idő szorítja az egyházat arra a munkára, amelyet ebben a transzcendentális síkban kell elvégezni – zárta gondolatait az előadó.



A megújulás terei és kérdései
Az előadást követően hat különböző műhellyel folytatódott a Tanulmányi nap. A műhelyvezetők bemutatkozása után a résztvevőknek másfél órája volt elmélyülni az adott témában, majd egy kerekasztal-beszélgetésen belül nyílt lehetőség az összegzésre, amelyet Somogyi Péter református lelkész, a Dunamelléki Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője vezetett.



Tomka János főiskolai tanár, vezetéstudományi szakember erkölcsi bátorságunk újjáéledéséről beszélt a keresztyén vezetéstudomány szemszögéből. Műhelyében felsorolta az újjáéledés zsákutcáit, az etika elveszítésének okait, az erkölcsi reziliencia tényezőit, az etikátlan lépések „lábnyomait”, és mindezt esetmegbeszéléssel is szemléltette. A kerekasztal-beszélgetés során kifejtette: a társadalom sokkal gyorsabban jutna előrébb a kutatásaival, ha megnézné, hogy az egyes kérdéseinkre milyen válaszokat ad a Biblia.



Duráczky Bálint szociológus, egyetemi adjunktus a megújulás szociológiai kontextusát járta körbe. A társadalmi statisztikák alapján megalkotott fiktív embereket kellett a résztvevőknek megszólítani, illetve közösen megvizsgáltak egy-egy konkrét problémát. A kerekasztal-beszélgetésen a belmisszió és a külmisszió fogalmainak sokértelműségére hívta fel a figyelmet, és arra, hogy folyamatos küzdelemben kell maradnunk annak érdekében, hogy munkánk során sose távolodjunk el a Szentírás forrásától.



Molnár Attila Károly vallásszociológus, eszmetörténész a kulturális keresztyénség megújítása kapcsán két empirikus kutatásra építve arról beszélt, hogy Magyarországon nagyon erős a kulturális keresztyénség, a társadalom 85%-ára jellemző valamilyen mértékben. Meglátása szerint magát a kultúra fogalmát is újra kellene gondolnunk, és ennek fényében megvizsgálnunk, milyen alternatívát tudunk kínálni a korszellemmel szemben. A kerekasztal-beszélgetésen a közös jelentések világának elkopására hívta fel a figyelmet.



Lánczi András filozófus, politikatudós, egyetemi tanár a közélet megújítási kérdéseiről tartott műhelyt. Alapgondolata a hit és racionalitás, valamint a vélemény és a tudás közötti konfliktus volt, a beszélgetésük pedig a platóni állam képéből indult ki. Elmondása szerint a résztvevők elsősorban a lelkészek politikai állásfoglalásáról és a fiatalok közéleti szerepléséről tettek fel kérdéseket. A kerekasztal-beszélgetés során a nyelv nemzeti identitásban betöltött szerepét emelte ki és a klasszikusok olvasásának fontosságát.



Pöltl Ákos, a MCC Ifjúságkutató Intézet családbiztonsági szakértője az ifjúság társadalmi állapotát járta körbe műhelyében. Ennek során átvették, hogy mi a probléma a digitális világ hatásával, majd azt, hogy mi a tíz legnagyobb szülői mítosz. A szakember szerint olyan fiatalokra lenne szükség, akik mindezt tovább tudják adni saját korosztályuknak. A kerekasztal-beszélgetésen kifejtette: az emberi kapcsolataink minőségétől függ a boldogságunk, és ettől a boldogságtól szippantja el a fiatalokat a virtuális világ.



Bereczki Enikő generációkutató műhelytémája a generációk együttműködésének újjáéledése volt. Átvették, mit jelent a generáció, melyik nemzedékre milyen korszellem hatott, mik a családi generációs feszültségek okai és hogyan tudunk jobban egymáshoz közelíteni.



A kerekasztal-beszélgetésen Sólyom Csilla Borbála képviselte a műhelyt, aki felidézett egy lelkészével zajló vitát arról, hogy A-ból B-be a legrövidebb egyenes úton lehet-e eljutni. „Én állítottam, hogy igen, de a lelkész szerint nem mindegy, hogy melyik pont van a hegytetőn” – fejtette ki. „Arra tanított, hogy ahhoz, hogy előre juss, olykor vissza is kell gurulni.”




Az egyes műhelyekről a későbbiek során további cikkek várhatóak a Parókia portálon, amelyekben részletesebb szó is esik majd az azokon elhangzottakról.


Barna Bálint
Képek: Füle Tamás