A C. E. legfőbb feladatául a missziót jelölte meg. Az evangélium hirdetésére minden lehetséges eszközt megragadtak. "Evangelizációt végez minden rendelkezésre álló tiszta eszközzel, így személyes bizonyságtétellel, igehirdetésekkel, bibliaórák, konferenciák, csendesnapok tartásával, iratmisszióval, könyvek, röplapok, folyóiratok kiadásával és terjesztésével, és egyéb technikai eszközökkel." (8, 12. o.) Mit is jelent akkor a misszió? Mit jelölt meg céljául a C. E. ? A továbbiakban ezt vizsgálnánk meg részletesebben és térnénk ki arra, hogy számos teológus hányféleképpen értelmezte és értette a missziót.
"Menjetek el tehát, és tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében"
(Mt 28, 19)
Egy mondatban össze lehetne foglalni a misszió meghatározását, méghozzá ebben a fenti, apostolokhoz szóló szinoptikus bizonyságtételben. Azonban ez nem csak az apostolokhoz hanem minden keresztyén, hivő emberhez szól. Fleischer a misszió szót "küldetésként" határozta meg, a keresztyén ember küldetéseként. A fenti idézetet három részre oszthatjuk.

1. "Menjetek el" (Márk még hozzáfűzi, hogy szerte az egész világba). Minden hívőhöz szól, bíztat az indulásra és arra, hogy szüntelen fel kell vállalni a nehézségeket, a konfrontációkat az emberek üdvössége érdekében.

2. "tegyetek tanítványokká minden népeket" Ez a misszió célja: az evangéliumhirdetés és a tanítvánnyá tétel. A hitre segítés, életre segítés. 3. "megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében" A megtérés kiábrázolása a keresztség, mint a megtisztulás, újjászületés szimbóluma. Jézus Krisztus gondol a 19. versben az utógondozásra is, azaz a válságkezelésre, a tanácsadásra, a lelki fejlesztésre és a közösségépítésre. Ezt a parancsolta Krisztus az Ő tanítványainak. Ennek a parancsnak a követéséről, a beteljesítéséről szól a dolgozatom témájául megjelölt korszak.

A Magyar Református Egyház (továbbiakban: MRE) Missziói Előadóinak II. Országos Konferenciáján Kádár Péter egyik előadásán elhangzott egy hasonlat. "Anteusz, a görög mítoszhős sokat birkózott és mindig győzött. Diadalainak titka abban rejlett, hogy valahányszor már-már vesztésre állt és lezuhant a talajra, tenyerével megérintette a földet. Ettől azután új erőre kapott és legyőzte ellenfelét." (9, 85. o.) Ezzel nem a református egyházat akarta Kádár jellemezni, azonban a hívő ember is minél közelebb van a talajhoz, annál közelebb van Istenhez (nem Gaia anyához, ahogy a hasonlat folytatódna.) Minél inkább megalázzuk magunkat, minél elesettebbek vagyunk, annál inkább megmutatkozik Isten munkája és az Ő szeretete. Így volt ez Mózesnél is (2Móz 4, 13) Mózes is teljesen kicsinynek érezte magát küldetéséhez, azonban annál jobban megmutatkozott az Úr nagysága. Sokszor a saját alkalmatlanságunk, kétségeink reflexes mozdulattal mutatnak Istenre, és a földre zuhanva Őelőtte, Pál apostollal együtt mondhatjuk: az erőtlenségem a Te erőd által ér célhoz.
A misszió által mutathatja meg az Isten emberek tömegeinek, hogy mit jelent ilyenkor az Úr jobbját megragadni. Ez az eszköz, ami segít rávilágítani az Isten szeretetére.

Meg kell vizsgálnunk, hogy mi tartozik a misszióhoz és mi nem. Sokan foglalkoztak már korábban ezzel a kérdéssel. Legelsőként meg szeretném említeni Gisbertus Voetiust (1588-1676). Ő volt az első protestáns, aki átfogó missziói teológiát fejlesztett ki. Elsőként a pogányok megtérésére (conversio gentilium), ezt ma külmissziónak szoktuk nevezni. Másodszor egyház és gyülekezetplántálás (plantatio ecclesiae) Ezt ma belmissziónak hívjuk. Mindkét misszióterületből egyértelműen bemutatkozik az isteni kegyelem és az Ő teljes dicsősége. A magyar református egyházon belül Forgács Gyula (1879-1941) nevét feltétlenül meg kell említeni. 1917-ben kiadta a belmisszióról szóló kézikönyvének az első részét A misszió elmélete címmel. Forgács Gyula a magyar ébredési mozgalom egyik vezető egyénisége volt. Tevékenykedett a Magyar Evangéliumi Keresztyén Missziószövetségben (továbbiakban: MEKMSZ), a Bethániában, a Skót Misszióban és a Németajkú Református Leányegyházban. Aktívan részt vett a Hold utcai közösség életében is. Forgács missziói fogalommagyarázata kéz a kézben jár Voetiuséval. Ugyanis mindketten az "isteni küldetés" oldaláról közelítik meg a misszió meghatározását. Mindenki a ki Krisztusnak átadott életű keresztyén annak engedelmeskednie kel a már tárgyalt Jézusi parancsnak (Mt 28, 19). A misszió az embertársaink iránti szeretetmunka. "Ő áll a missziói munka élén, egyszersmind középpontján. Ő a vezetője és összetartója annak a seregnek, amely Isten országát terjeszti. Minden misszió az Ő missziója." (10, 15-16. o.) Ha Ő a vezető, akkor missziói céljainkat csak Ő határozhatja meg. Az Újszövetségben (Mt 15, 24), Jézus először Izrael elveszett juhaihoz küldetik, de a János 12, 20 már egyértelműen a görögökhöz, samáriaiakhoz és a pogányokhoz szól. Így Jézus küldetése két lépcsőben megy végbe (ordo salutis). Az első lépcsőnél még szigorúan megvan a határvonal: szövetségen belüli és kívüli nép. A második lépcsőnél már átlépjük a határt és új szövetség köttetik. Isten szeretete egyetemes, Krisztus mindenkiért meghalt és feltámadott, aki azt hittel elfogadja. Új dimenziók, új határvonalak nyíltak meg. "Az első keresztyén nemzedék után ez a kétosztatúság mind inkább a gyülekezeten belüli és kívüli emberekre vonatkozik....A szövetségtárs(testvér, felebarát) kategóriája olymértékben nyitott, amilyen mértékig nyitva van maga a szövetség az előtt, aki elfogadja az Úr meghívását (Mt 22, 1-14), ill. amilyen mértékig azt kiterjeszti a hűséges szeretet (Luk 10, 29-37). A misszió ebből a szempontból nem más, mint határátlépés, átkelés a szövetség határvonalán." ( 9, 86. o.) Ez az amire Voetius és Forgács is már utalt. Ennek alapján beszélhetünk egyházhoz és világhoz szóló misszióról, bel- és külmisszióról. Vannak teológusok, akik a missziót és az evangélizációt ezek szerint szétválasztják. Külmisszió azoknak szól, akik még nem keresztyének, evangelizáció (belmisszió) azoknak, akik már nem keresztyének (különösen Nyugat- Európában). H. J: Margull, teológus is e szerint vélekedik. "Margull az evangelizációt úgy fogalmazta meg, hogy ez is élesen elkülönül az egyház tagjaihoz intézett rendes igehirdetéstől, és lényege szerint az evangélium hirdetése az olyanok között, akik elhagyták az egyházat, vagy keresztyénség utáni légkörben élnek, mint Kelet-Európában" (11, 253. o.)

Forgácsnál már említettem az "isteni küldöttség" elsődlegességét. Az utóbbi 50-60 évben felerősödött az a tendencia, hogy a missziót, Isten missziójaként értelmezzük. (Háttérbe szorultak a szótériológiai fogalmak, azaz megmenti az egyént az örök kárhozattól, vagy ekkléziasztikai meghatározások, azaz az egyháznak a kiterjesztése.) 1932-ben a Brandenburgi Konferencián Barth Károly az elsők között volt, aki a missziót, Isten a tevékenységeként fogalmazta meg. Mégis ez a megfogalmazás csak 1952-ben a willingeni konferencián tisztázódott le. A "missio Dei" fogalma először itt jelent meg tisztán és határozottan. A misszió Isten igazi lényegéből ered és a titka a Szentháromságban rejlik. Az Atya, Fiú, Szentlélek küldi az aratómunkásokat. A misszió részesedés az Isten küldetésében. A missziónak nincs önmagában élete, csak ha Krisztustól ered. "Willingen óta a missziót nem az egyház tevékenységeként fogják fel, hanem Isten tulajdonságaként" (11, 238. o.) Egyház azért van, mert missziói is van, ez nem egy szimmetrikus megfogalmazás. A misszió nem egyházközpontú, hanem Isten központú. Kétségtelen, hogy a missio Dei egy határozott utat mutat a misszió értelmezésében.

Akkor ezek alapján mi a misszió, vagy minden misszió? Az utóbbi évtizedekben a misszió szó használatában meglepő mozgást látunk. A vélemények megoszlanak a helyes szóhasználatról. Makkai Sándor: Az egyház missziói munkája című könyvében mindenféle rendszeres igei szolgálatot missziói munkának nevez. (pl.: vasárnapi istentisztelet, rendszeres bibliaórák stb.) Az "isteni küldetés" oldaláról nézhetjük missziói munkának, de sokkal inkább ez a kitágítás a beszűkítés folyamatával esik egybe. Vagy ahogy S. Neill fogalmazott: "Ha minden misszió, akkor semmi sem misszió" (11, 353. o.) Az egyházat is emberek alkotják, és az ember természeténél fogva elkényelmesedik. Ha az egyház "eme vegetatív funkcióival betölti a küldetését, akkor senki nem fogja hiányolni a külső ébresztő munkát." (9, 87. o.) Isten az egyház külső ébresztője, aki az egyéneket belülről ébreszti. (Újra visszatértünk a "missio Dei"-hez.)

1928-ban a jeruzsálemi konferencia rávilágított arra, hogy a legtöbb definíció reménytelenül elégtelen. 1947-es Whitby Gyűlésen a kérugma és a koinonia fogalmakat használták a misszió értelmezésére. Később Hoekendijk a diakónia kifejezéssel bővítette a kört. Majd 1952-ben a Willingeni Konferencián a matyria, mint bizonyságtétel átöleli az előző hármat:
"A bizonyságtétel az igehirdetés, a közösség és szolgálat által történik." (11, 354. o.)
Legtöbben szeretnék a "missio Dei" meghatározásába belezsúfolni a missziót. Azonban vigyáznunk kell, hogy ne próbáljunk határokat, korlátokat húzni. A misszió sokarcú szolgálat: ami illeti a bizonyságtételt, evangelizációt, igazságosságot, gyógyítást, megbékélést, felszabadítást, közösséget, egyházplántálást és még sok más egyebet. Az ősegyház nem kísérletezett a misszió meghatározásával, vagy legalábbis nem tudatosan. Fel tudták fedezni, hogy mi az egyes egyéni életük küldetése az adott korban és az adott egyházban. Az idő folyamával ez a küldetés (misszió) mindig megújul és változik, (de a feladatunk, a célunk örök.) Mint egyes embernek, nekünk is azt kell felfedeznünk, mi ma nekünk a misszió, mivel küld el ma minket az Úr. Isten egyénre szabja, ahogy szabta Péterre (Jn 21, 17; Ap Csel 10, 17-23) és ahogy megérintette Pált is (Ap Csel 9) Abban állt és áll a "nagy" misszionáriusok és az áldott misszió titka, hogy egy vezetőjük volt, az Isten. Előtte szüntelen leborulni és újra, meg újra erőt gyűjteni. Ő a szőlőtő, mi pedig a szőlővessző.
"... aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni." (Jn 15, 5)