Ica néninek, a nagymamám testvérének nem lehettek gyermekei, így egyke édesanyámnak szentelt szerető, gondoskodó figyelmet. Sokszor volt nálunk Szentendrén, segített édesanyámnak a hat gyermek körül. Nagyon szerettük szerény és alázatos lényét. Amikor hazalátogattunk a nagyszüleimhez Szerencsre, Ica néni is mindig velünk volt.

Nyaranta ő vitt el a szerencsi várban rendezett hangversenyekre és táncelőadásokra. Emlékszem arra az érzésre, ahogy kislányként néztem a színpadon éneklő, táncoló felnőtteket. Teljesen elvarázsoltak az előadások, lenyűgözött az a világ, amit a színpadon teremtettek, gyönyörködtem a mozdulatokban és a dallamokban. Úgy érzem, ezek az élmények is hozzájárultak ahhoz, hogy énekes legyek.

Amikor Ica néni idős korában kórházba került, a nagy távolság miatt nem tudtunk vele lenni mindennap. Rettenetesen fájt, hogy nem lehetünk mellette minden percben, hogy nem ápolhatjuk és ölelhetjük át. Egyedül volt, és ebbe borzasztó volt belegondolni is. Egy látogatásunk alkalmával elmesélte, hogy angyalt látott az ágya szélén. Éreztük, hogy hamarosan el kell engednünk őt.

December 23-án mind az öt testvéremmel és a szüleimmel elmentünk hozzá, hogy együtt ünnepeljünk. A szüleim megkértek, hogy énekeljek a betegágyánál egy karácsonyi éneket. Torokszorító élmény volt, tudva, hogy Ica néni úton van Teremtőjéhez. Mégis örökre a szívembe zártam ezt az emléket. A szomszédos ágyon is feküdt egy beteg, és kifejezte, mennyire hálás azért, hogy egy kis karácsonyi hangulatot vittünk a rideg kórterembe.

Ica néni temetésekor gyönyörű, óriási pelyhekben hullott a hó, és az összes fa, az egész táj csillogó ünnepi fehérbe öltözött.

A tőle való búcsúzás indított el azon az úton, hogy minden évben december 24-én kántálni hívjam a barátaimat különböző kórházakba. Ilyenkor kórteremről kórteremre járunk énekelni, hogy azokhoz a betegekhez – és az oda látogató hozzátartozóikhoz – is eljussunk, akik nem tudnak felkelni. Az évek alatt számos szívszorító és felemelő élményben volt részünk. Bízom benne, hogy sikerült egy kis melegséget, ünnepi hangulatot ajándékoznunk a betegeknek és az ott dolgozó, értük fáradozó kórházi dolgozóknak is.

Az Idvez légy, kis Jézuska… kezdetű karácsonyi ének minden kántáláskor elhangzott. Amikor ezt az éneket énekeltük, mindenki elérzékenyült, hiszen az ágyban fekvő betegek, azonosulni tudtak a hidegben didergő Jézus körülményeivel. Ugyanakkor épp ezért adhatott reményt és erőt is ez az ének.

Idén sajnos nem fogunk tudni kántálni a kórházakban, nagyon fog hiányozni ez az ünnepből. Nem látom a módját, miként ajándékozhatnánk meg a betegeket. Édesapám viszont meglepett egy szép kezdeményezéssel, amit még sosem csináltunk. Ugyan most nem látogathatunk el szeretteink, barátaink otthonába, de kinn, az utcán állva egy kedves éneket át tudunk nyújtani ajándékképpen a környéken élő ismerőseinknek. Ez lesz az idei karácsonyi ajándékunk.
 

Ének: Sarkadi-Szabó Alíz, Tímár Sára
A zenét szerezte, énekel és cimbalmozik: Szabó Dániel

Kép: Csikós Gábor