„A határok soha nem a felekezetek között húzódtak, hanem az emberi szívekben."
ismeretlen
Épül az Imádság Háza Galyatetőn
Állnak a galyatetői Imádság Háza alsó két szintjének falai, az éppen zajló munkálatokat a közelmúltban az egyházkerület vezetői is megtekintették. A Dunamelléki Református Egyházkerület megújuló lelki otthona várhatóan 2026 nyarán nyitja meg kapuit.
Egy évtizedek óta tapasztalt hiányt és lelki igényt szeretne pótolni Dunamellék azzal, hogy Galyatetőn Imádság Háza néven olyan központot hoz létre, ahová lelkipásztorok, presbiterek, gyülekezeti tagok – köztük pedagógusok, egészségügyi dolgozók és mások is –, egyéni látogatók és gyülekezeti csoportok visszavonulhatnak, hogy csendben, elmélyülten időt tölthessenek az imádsággal és az igeolvasással, valamint mélyebben megvizsgálhassák, hol tartanak az Istennel való kapcsolatukban. Ehhez segítséget is kaphatnak Fekete Márton lelkipásztor személyében, aki két és fél évtizeden át végzett gyülekezeti lelkészi szolgálatot, továbbá a lelkészek kísérésében és lelkigondozásában szerzett több mint egy évtizedes tapasztalatot.
A galyatetői Imádság Házába elsősorban Dunamellékről várják az elcsendesedni vágyó vendégeket, gyülekezeti csoportokat és családokat. A résztvevők számára biztosítják az egyéni csendességet és a kísérő beszélgetések, esetenként a közösségi alkalmak lehetőségét is. A közösségi missziós szállásként, konferenciázó- és üdülőhelyként működő korábbi épületben erre nem volt lehetőség, hiszen a református üdülőkben akkor van lelki program, ha a csoporttal érkező lelkipásztorok biztosítják azt.
A korábbi épület statikailag nem volt alkalmas a bővítésre, ezért annak lebontásáról és egy új épület felépítéséről döntöttek.
A szálláshely ötvenkét fő befogadására lesz alkalmas. A földszinten tágas fogadóteret, vendégszobákat, főzőkonyhát és étkezőt alakítanak ki. Az emeleten további vendégszobák, kápolna, három csoportszoba, valamint egy csoportszobákká bontható előadóterem is helyet kap. Az épületben összesen tíz kétágyas és tizenhat pótágyazható egyágyas szoba lesz elérhető. Az Imádság Házát vezető lelkipásztor szolgálati lakása is a házban helyezkedik el.
A korábbi télikerthez hasonló, üvegezett falú „merengő” is része a terveknek. Annak érdekében, hogy családok is látogathassák majd az Imádság Házát, gondoskodnak összenyitható földszinti szobákról, gyermekpótágyról és babaágyról. A kertben játszóteret, közösségi tereket, padokat és tűzrakóhelyet is kialakítanak. A helyszín egyik különlegessége lesz az imaösvény, melynek kiépítését az egyházkerület vezetése teológus hallgatókkal közösen szeretné tervezi. A szálláshely kiemelkedően szép természeti környezetben található, így a vendégek testi-lelki felüdüléséhez a hegyi levegő és az erdő közelsége is hozzájárulhat majd.
A munkálatok a felső szint megépítésével, a tetőtér beépítésével, a kápolna kialakításával folytatódnak, ezeket követik a szakipari, belsőépítészeti, bútorozási feladatok, valamint a kert- és a tereprendezés. Két parkolót is kialakítanak majd, tervben van az esővíz hasznosítása is. A galyatetői Imádság Háza várhatóan 2026 nyarán nyílik meg az elcsendesedni vágyók előtt.
Képek: Füle Tamás