A példaadó keresztyén életutak nem csupán a nyílt és totális diktatúra idején jelenthetnek megtartó erőt az egyházak és közösségeik számára. Legalább ennyire fontos, hogy akkor is fel tudjunk mutatni hiteles helytállásokat, amikor az elnyomás az enyhülésnek mutatkozó látszat mögött húzódik meg és burkolt eszközökkel igyekszik megfojtani a „klerikális reakciót”, vagy legalább a szigorú ellenőrzése alá vonni. Az ilyen időszakokban a „lelkekért folytatott küzdelem” színterei az egyéni életutak mellett az egyházi kereteken belül működő kisközösségek voltak – derül ki a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) új kötetéből, amely nemrég jelent meg Életjelek. Egyházi kisközösségek a hosszú hatvanas években címmel.



A Wirthné Diera Bernadett, Erdős Kristóf, Szuly Rita és Tabajdi Gábor történészek által jegyzet kötet nem volt előzmény nélküli: a témáját néhány évvel ezelőtt egy vándorkiállítás vezette fel, amelyet egy tudományos konferencia, majd rendhagyó történelemórák is követtek. A kapcsolódó kutatások azt vizsgálták, hogy a különböző egyházi ifjúsági mozgalmaknak és kisközösségeknek milyen lehetőségei voltak a kommunizmus idején. Az eredmények egyszerre mutatják fel azokat az államhatalmi eszközöket, amelyekkel az egyházak tetszhalott állapotát igyekeztek elősegíteni, valamint azokat az életjeleket, amelyek azt bizonyítják, hogy ezek a kísérletek nem mindig jártak sikerrel.



A hivatalos könyvbemutatóra a 96. Ünnepi Könyvhéten került sor 2025. június 13-án. A Vörösmarty tér színpadján Fodor Endre, a NEB sajtófőnöke kérdezte a kötet szerzőit és a NEB kutatóit, Wirthné Diera Bernadettet és Erdős Kristófot. A pódiumbeszélgetés ízelítőt adott a tartalom mellett a keletkezés kontextusáról is – kiemelték például a csapatmunka áldásait –, valamint arról, hogy a mai fiatalok számára miért lehet fontos, hogy megismerjék a „hosszú hatvanas évek” egyházi ifjúsági mozgalmainak történeteit. A beszélgetést követően lehetőség nyílt dedikáltatni a könyvet a NEB pavilonjánál, valamint betekintést nyerni a NEB kutatásaiba az eddig megjelent kiadványaiknak köszönhetően.



„Amikor eszünkbe jutott az a címötlet, hogy Életjelek, utánanéztünk, mi mindent is jelent” – mesélt a címadásról Wirthné Diera Bernadett. „A beteg embernél olyan jeleket takar, amelyek jelzik, hogy él az illető. Bizonyos szempontból a vizsgált korszak egyházai is hasonlíthatóak egy beteg emberhez. Az életjel másik jelentése: jeladás egy eltűnt vagy távoli embertől. Ezek az életutak maguk is jeladások, amelyeket nekünk kell felhangosítani. Harmadik jelentése: ahol valami mozgalmas élet van. Valóban mozgalmas volt ezeknek a közösségeknek az élete, a fényképek is erről tanúskodnak. Összejártak, szórakoztak, együtt voltak, és ezt egymás erősítésére használták – jelet adtak közegükben.”



Erdős Kristóf segített kontextusba helyezni ezt a korszakot. „A kötetet 1958-tól kezdjük, ekkor hoztak egy olyan határozatot, amelyben megszabták az egyházak mozgásterét. Kirándulásokat, énekkart például nem lehetett rendezni, legfeljebb iskolai hittanórát” – magyarázta a történész. Ezek voltak a keretek, az államhatalom azonban egy ennél jóval szabadabb közeg látszatát akarta kelteni, mert kereste a legitimitását a társadalomban és a Nyugat felé is. A felszínen ezért azt hangsúlyozták, hogy itt vallásszabadság van. „Amíg Rákosi alatt nagy, reprezentatív perek zajlottak fontos egyházi személyek ellen, addig Kádár alatt ezek helyett inkább kifinomult, kisebb, célzott perekkel próbálkoztak.”



A kutatásokból született vándorkiállítás tíz témával foglalta össze a hatvanas éveket. A könyvnek nagy előnye, hogy ezekhez a témákhoz mind keres egy-egy személyt, aki életével megjeleníti azt. Az 1961-es „Fekete Holló” perek kapcsán például egy körmendi házaspár történetét ismerteti, akik részt vettek a ciszterci rendhez kötődő titkos, földalatti hitoktatási munkában. „Felvállalták és továbbadták a betiltott értékeket, komoly kockázatot vállalva ezzel” – fogalmazott Wirthné Diera Bernadett, hozzátéve: ebből a családból kiszakították az édesapát ‘61-ben. „Jegyzőkönyvek bizonyítják, hogy az Állambiztonság minden szinten belefolyt az emberek hétköznapjaiba, megfigyelte, lehallgatta őket.”



Sok megrázó, az ember szívét mélyen megérintő történetről olvashatunk a kötetben, Erdős Kristóf ezek közül a Kálvin téri református gyülekezet diakonisszájának, Szegedi Erzsébetnek a történetét emelte ki, aki a gyülekezeti szeretetszolgálatra tette fel az életét. „Hiába fosztotta meg még korábban az állam az egyházakat a hivatalos diakóniai működési keretektől, ő és a hozzá hasonló szolgálatot végzők, például Wagner Viktória katolikus védőnő tovább élték az Istennek szentelt életeket. Az ő missziójukon nem változtattak ezek a nehézségek” – mondta a történész, párhuzamot vonva Szegedi Erzsébet és Wagner Viktória cseppet sem veszélytelen szolgálatvégzése között.



Wirthné Diera Bernadett elmondta: azért emelték ki az ifjúsági közösségeket, hogy ezáltal a kutatás találkozási ponttá válhasson az akkori fiatalok és a mostani fiatalok generációja között. Ezért vitték el ezeket a történeteket vándorkiállítás és a rendhagyó történelemórák formájában az oktatási intézményekbe, és reményeik szerint a most megjelent tanulmánykötet is ezt segíti elő. „Az iskolások könnyebben azonosulnak azokkal a fiatalokkal, akiket a könyvünk képein látnak, mert észrevehetik a hasonlóságokat és párhuzamokat. Mi arra buzdítjuk őket, hogy beszélgessenek minderről nagyszüleikkel, mert ezek a beszélgetések azok, amelyek gyógyítóan hatnak a generációs traumákra.”




Barna Bálint
Képek: Vargosz