Fogolytársam Richard Wurmbrand

IV. rész

Wurmbrand és a román nacionalizmus

Börtönéletünk utolsó félévében az enyhülés szelei fújdogáltak a világpolitikában, és ez a börtönben is érezhetővé vált. Némileg csökkent a bánásmód szigorúsága. A börtön könyvtárából be-beadtak a cellánkba valami ateista "apologetikát", mi pedig rávetettük magunkat ezekre a keresztyénséget cáfoló könyvekre. Bibliához nem jutottunk, de ezek a könyvek bőven idéztek a Bibliából, természetesen cáfoló szándékkal. Amikor a börtön felügyelősége rájött az ateista könyvek kelendőségének okára, azonnal a tiltott, többé nem olvasható könyvek lajstromára kerültek.
Ezentúl románnyelvű irodalmi műveket adtak be, cellánként egyet. Bekerült hozzánk, a papok cellájába Mihai Eminescu verseskötete is. Egyik román kollegánk időnként hangosan olvasott fel belőle. Az Imparat si proletar című versében az ellenség elleni gyűlöletre szólít fel Eminescu. Wurmbrand a szemközti ágyon fekve hallgatta. Amikor a felolvasó a gyűlöletre felhívó sorokhoz érkezett, Wurmbrand megszólalt: - Eminescunak nincs igaza. Jézus azt tanította, ellenségeinket is szeretnünk kell. A többségiek mélyen sértve érezték magukat. Általános ordítozás tört ki a "büdös zsidó" ellen, aki ócsárolja "népünk, sőt a világirodalom legnagyobb zsenijét". Wurmbrand csak tovább mondta a magáét: "mi keresztyének nem Eminescu, hanem Krisztus tanítványai vagyunk".
A vita tettlegességig fajult. Szőke László kollegámmal szerettünk volna úrrá lenni az egyre fenyegetőbb helyzeten: - Nem Eminescu tehetségét vonta kétségbe Wurmbrand, csak a világnézetével nem értett egyet. Hiába volt minden igyekezetünk, az indulatok feltartóztathatatlanná váltak. Wurmbrandot a papi kezek leráncigálták a második emeleti ágyról, s beindult a drasztikus "térítés". Elébe álltunk Szőke Lacival, és testünkkel zártuk el az öklözők útját. Közben folyt az ordítozás. A felbőszült sértettek elégtételt akartak venni Eminescu megcsorbult tekintélyén. De a hátunk mögött Wurmbrand sem hallgatott: - Eminescunak nincs igaza, Eminescunak nincs igaza. Olykor hátraszóltunk: - Hallgass már el, meglincselnek. Hatalmas jobb-bal-egyenesek húztak el fejünk mellett, melyek Wurmbrandnak szóltak. A kétszemélyes kordon állta a próbát, mígnem egy testes ortodox kollégát, aki mellesleg a leghevesebb volt, átöleltem, és olyan erővel szorítottam le mindkét kezét, hogy fájdalmában felkiáltott. Nekem is megmondta a magamét: eddig olyan békésnek mutatkoztam, nem gondolta volna rólam, hogy Wurmbrand pártjára állok. Húsz kilóval voltam kevesebb a normális testsúlyomnál. Nem vonhatom kétségbe: a Lélek ereje szállt meg engem akkor, mint Sámsont Dágon templomának oszlopai között, amikor kezdett kinőni a haja.
A harc végül csillapodni kezdett, és Wurmbrand is meg mi is megúsztuk az Eminescu-affért ép bőrrel. Wurmbrand magát nem kímélő, bátor kiállása azóta is példa számomra.