„Nem próbálok, Uram, behatolni Magasságod mélységébe, mivel nincs semmi hasonlóság közted és az én megértésem között. Amennyire lehet, szeretném mégis megérteni az Igazságot, amelyben szívemmel hiszek és amelyet szeretek."
Anselmus
Küzdelem önmagunkkal, küzdelem Istennel
A mentális betegségekről való egyházi párbeszédet gyakran jellemzik tévhitek, az elbagatellizálás, a félelem és a megbélyegzés. A Harmat Kiadónál nemrég megjelent Küzdelem a mentális zavarokkal – Hogyan segíthet a hit és a közösség? című könyv könnyen érthetően szálazza szét a témával kapcsolatos félreértéseket és hamis teológiákat, és ad ötleteket ahhoz, hogyan változtassuk meg gyülekezeteink lelki látását.
Ha megtudjuk, hogy egy közeli ismerősünknek eltört a lába, legrosszabb esetben is gyors felépülést kívánunk. Ha valakin életmentő műtétet hajtanak végre, imádkozunk a komplikációmentes beavatkozásért és igyekszünk minden erőnkkel támogatni a gyógyulását. De milyen gyakran imádkozunk a depressziós, a skizofrén vagy más pszichózisban szenvedő betegekért?
Gyakorlatilag ezzel a kérdéssel nyitja könyvét Christopher C.H. Cook, Isabelle Hamley és John Swinton, akik a pszichiátria és teológia összefonódásait kutatják évtizedek óta. A 2023-ban, Angliában megjelent Struggling with God című kötetüket idén nyáron adta ki magyarul a Harmat Kiadó, jelentős űrt betöltve ezzel a hazai keresztyén könyvpiacon. Amíg a lelkigondozással kapcsolatos kötetek töretlen népszerűségnek örvendnek, vajmi kevés szó esik arról, hogyan tudjuk gyülekezeteinkbe integrálni azokat, akik a többség számára észlelhető mentális betegségben szenvednek, vagy hogyan forduljunk azok felé, akik akár mellettünk ülnek a templom padjaiban, de szenvedésüket csendben titkolják, mert félnek a megbélyegzéstől.
A depressziót, a szorongást, a skizofréniát vagy a kényszerbetegséget még mindig stigmatizáció kíséri, amely nem meglepő annak a fényében, hogy 2025-ben is megjelenhet olyan cikk az egyházi médiában, amely szinte kapásból az ördögűzést hozza be a témával kapcsolatban, és azzal a konklúzióval zárul, hogy a mentálisan beteg emberektől félni kell.
A kötet szerzői is tudják ezt, ezért már az első oldalakon fontosnak tartották tisztázni, hogy mit nevezünk mentális betegségeknek, melyek a leggyakoribb fajtái, azok milyen tünetekkel járnak együtt, egyúttal hangsúlyozzák – ahogy a könyv angol címe is sugallja –, hogy a keresztyén spiritualitás az Istennel való együtt küzdésről szól, és a mentális betegségekben szerzett tapasztalatunk is része az életünk szövetének.
A könyvben olvashatunk a megbélyegzés és az előítéletes magatartás feladásának lépéseiről, végleg leszámolva a kevés imádság/ kevés bibliaolvasás/ gyenge hit toposzaival. A mű egyúttal tükröt is tart: mindannyian ki vagyunk szolgáltatva tőlünk nagyobb rendszereknek, melyek nélkül nem tudunk kompetens felnőttként létezni. Minden fejezetben több bibliai példát olvashatunk, de a szerzők azt is fontosnak tartják megjegyezni a 88. és a 137. zsoltárból kiindulva, hogy a keresztyén életünk része a remény szikrája nélküli kiáltás Isten felé – amely fájóan hiányzik gyülekezeti liturgiáinkból.
„Az a helyzet, hogy ha jó lelkigondozó vagy, akkor a rászoruló embereket vonzod magadhoz, de ha missziót viszel, akkor a vezetőket vonzod”
– áll egy idézet a könyvben sok gyülekezeti közösségés lelkipásztor vívódásáról, majd rögtön következik a megfejtés: Jézus nem az erőseket, a gazdagokat és a függetleneket gyűjtötte maga köré.
A kötet egyik kulcsfogalma a „keresztyén reziliencia” mint megküzdési stratégia, Pál apostol szavait visszhangozva: „…mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.” (ld. 2Kor 12,10) A szerzők itt foglalkoznak bővebben azzal a jelenséggel, hogy az egyházban hajlamosak a mentális betegségeket démoni befolyásoltságnak tekinteni, amely a probléma egyéb dimenzióinak elhanyagolásához vezet.
Olvashatunk arról is, hogy mikor jelent fogyatékosságot a mentális egészség megromlása, illetve melyek az ún. „fogyatékosító teológiák”, amelyek téves magyarázattal szolgálnak a mentális betegségek okaira. A könyv kitér arra is, hogyan ismerjék fel a lelkipásztorok az igehirdetés gyülekezeten belüli értelmezésének sokféleségét – anélkül, hogy csorbulna vagy változna a Szentírás jelentése. (Például: a Filippi 4,6–7-t másképp olvassa egy szorongó ember, mint az, akinek nincsenek ilyen tapasztalatai, de a zenei dimenzió is megjelenik: a depresszióval küzdők számára megpróbáltatás lehet az istentisztelet, ha ott mindig az Istenben való határtalan boldogságról énekelnek).

Nem ismerem. Félek. Segítenék. De hogyan? Gyakran felmerülnek ezek a gondolatok bennünk, ha pszichiátriai beteggel találkozunk. Melyek a legjellemzőbb kórképek, hogyan lehet hatékonyan segíteni a szenvedőkön és mit tehetnek gyülekezeteink? Szakmai körkép és lehetséges keresztyén válaszok a mentális egészség világnapján.
Elillanó fekete köd - Parokia.hu
A könyv utolsó fejezete a misszió kontextusában értelmezi a mentális betegségeket – azaz „mit jelent együtt gyülekezetet alkotni, együtt felfedezni a hit mélységeit és megosztani Isten szeretét azokkal, akik kívül vannak az egyházon – legyen az bárki és éljen bármilyen körülmények között.” A szakasz végén hasznos gyakorlatokat kapunk arra, hogy jobban lássunk és halljunk, hogy jobban beszéljünk és hogy jobban cselekedjünk a mentális betegségekkel és azok elszenvedőivel kapcsolatban.
A „Küzdelem a mentális zavarokkal – Hogyan segíthet a hit és a közösség?” minden fejezetét rövid összefoglalóval, bibliai reflexióval, imákkal, egyéni/ csoportos feldolgozáshoz ajánlott kérdésekkel és bibliográfiával zárja, illetve a kötet egészét végigkísérik a szerzők praxisából és gyülekezeti tapasztalatából hozott valós példák (egyéni betegutak, gyülekezeti és közösségi segítség).
A kötet nyelvezete és felépítése könnyen befogadható bárki számára, akit érdekel, hányadán is állunk a mentális betegségekkel, és akik szeretnék bővíteni ismereteiket a témában. Komplexitása ellenére fájó hiány, hogy alig érinti gyógyszeres kezelések kérdését, amely amennyire széles társadalmi réteget érint, olyannyira jelent még mindig negatív bélyeget – keresztyén körökben talán még inkább. Ennek ellenére bízom benne, hogy a könyv hozzá fog járulni a közöttünk lévő falak leomlásához és a krisztusibb lelkületű szolgálatvégzéshez.
Küzdelem a mentális zavarokkal – Hogyan segíthet a hit és a közösség?
Oldalszám: 192
Harmat Kiadó
2025
A kötet megtalálható a Bibliás Könyvesboltban (1092 Budapest, Ráday u. 28.), illetve megrendelhető a Harmat Kiadó honlapjáról.
Köszönjük a kötet felajánlását a Harmat Kiadónak és munkatársának, Naszádi Krisztinának.
Nyitókép: Freepik