Márk evangéliuma - 2. Azonnal, azonnal, azonnal

None

 

TÚRMEZEI ERZSÉBETI

                       IGEN, ATYÁM!

 

 

Igen, Atyám! Most már csak arra vágyom,

hogy míg fekszem a betegágyon,

Te nagyon meg tudj növekedni bennem,

s taníts meg újra kisgyermekké lennem.

Könnyű keresztem hogyne hordanám

örömmel, békén. Igen, Atyám!

Igen, Atyám! Most már csak arra kérlek,

ne haragudj, hogy amiért fel nem érlek,

hogy amiért utadat homály borítja,

és nem találom, hol a próbák nyitja,

nem tudja rögtön mondani a szám

örömmel, békén: Igen, Atyám!

Keresztül húztad, amit én akartam.

Felfedted bennem, amit eltakartam.

Minden erőmet szélbe szórtad széjjel.

Kerestem - nincs már... betakart az éjjel.

Csak a hit égett fényt ragyogva rám;

Köszönöm Néked: Igen, Atyám!

Olyan jó gyenge, erőtlennek lenni.

Olyan jó magam egészen letenni.

Olyan jó tudni, hogy semmit se érek,

semmit se bírok, gyarló földi féreg.

Kegyelem minden! Hogyne mondanám

hittel az Áment: Igen, Atyám!

Igen, Atyám! Gyönge erőtlen bárány,

pihenek most már jó Pásztorom vállán,

s Ő szelíden visz az úton előre,

híves forrásra, kies legelőre.

S hála dalával telik meg a szám:

Köszönöm Néked! Igen, Atyám!

 

ÉS AZONNAL OTTHAGYTÁK HÁLÓIKAT, ÉS KÖVETTÉK ŐT

 

Mi kényszeríthette a tanítványokat arra, hogy AZONNAL kövessék Őt? Miféle muszáj volt? 


Elegük volt addigi életükből? Emberhalászok akartak lenni, és csak az alkalomra vártak? Krisztus szavában volt olyan erő, mit addig sosem tapasztaltak? Miféle kényszer tette őket szabaddá arra, hogy mást lépjenek, mást éljenek, mással foglalkozzanak, mint addig? Akkor, rögtön, megszólítottan? Ha nem vágytak volna valami többre, különbre, igazabbra, mint amit addig éltek, akkor nem követték volna első szóra Őt! Vágyunk-e mi, valami életünket megváltoztató fordulatra? Kiben, miben látjuk a lehetőséget? AZONNAL akkor lépek, ha azt érzem, rajtam múlik mi vész oda, mi nem, ha mások élete veszélybe kerül, ha a dolgok miattam végleg elromolhatnak... akkor azonnal kell - muszáj tenni valamit...

 

Hatvanadik születésnapomat előre ünnepeltük gyerekeimmel, így maga a nap ünneptelen telt. Itt volt nálunk kicsi unokám, épp öltöztettem, készültem vele a könyvtárba, hogy ha már előadásra készülni nem tudtam, legalább őt megmutatom, meg beszélgetünk azokkal, akik eljönnek. Ám abban a pillanatban, hogy ráadtam volna kezeslábas kabátját, csöngettek. Alig hittem a fülemnek, mert Tatabányán élő bátyám jött el feleségével együtt, egy derékaljnyi virággal, egészen váratlanul Bajára, hogy nevezetes napomon köszönthessenek! Karomon a nyűgösködő gyerekkel, körbeöleltem, befele tereltem őket. Ugye, itt alusztok, ugye, megvárjátok, míg lefektetem a kicsit, készítek harapnivalót, és beszélgethetünk... Sajnos nem, nekik vissza kell menniük még aznap, ennyi van, ez az alig másfél óra, amibe beletoppantak... Ha kicsit is örülni akartam annak, amiért jöttek, nem a konyhába rohanok, hogy a váratlan vendégeknek valamit előteremtsek! Így rögtön leültünk, és beszélgetésbe kezdtünk. Karomon a csepp gyerekkel. Mert ez volt, ennyi és ilyen volt a nekik való örvendezésre használható idő. Vagy azonnal rájuk tárul a szívem, helyet adva abban, amiben éppen vagyok, vagy azon feszülve, hogyan vendégeljem meg váratlan vendégeimet, kimaradok a találkozás öröméből... 
Döntenem kellett... Mit akarok? Megfelelni, vagy részt kapni az értem jöttek jelenlétéből?

 

AMIKOR KISSÉ TOVÁBBMENT, MEGLÁTTA JAKABOT, A ZEBEDEUS FIÁT, ÉS JÁNOST AZ Ő TESTVÉRÉT. AZOK IS A HAJÓBAN, A HÁLÓKAT JAVÍTGATTÁK. ÉS AZONNAL ELHÍVTA ŐKET; ŐK PEDIG ATYJUKAT ZEBEDEUST, A HALÁSZLEGÉNYEKKEL EGYÜTT A HAJÓBAN HAGYTÁK ÉS KÖVETTÉK ŐT.

 

Ez a harmadik AZONNAL. Az első, mikor a Lélek megindul, a második, mikor a többre való éhség s a megszólítás útja egyezik, a harmadik, mikor Jézus MEGLÁT s AZONNAL ELHÍV. Lát, hív, kiválaszt magának. Ennek ujjongó örömében el lehet ereszteni azokat, akik addig rendelkeztek az életem felől. Simont és Andrást, addigi munkájuk mellől, Jakabot és Jánost, az apjuk, otthonuk mellől szólítja maga mellé Jézus. Abban a korban, mikor az apai, családfői akarat mindent meghatározott gyermekei számára.

 

Mit jelent számomra Krisztus jelenléte, mit a jelenlét hiánya? Miért nem mozdulunk szavára AZONNAL? Mi akadályoz abban, hogy érezzem : ISTEN ORSZÁGA ELKÖZELGETETT? Miért nem TÉREK Istenhez, ha térhetek? Miért nem HISZEK az EVANGÉLIUMBAN? Mitől nem mozdulok, ha szól? Miért nem kényszerít az isteni szó, miért nem érzem a szükséget, az éhséget a jóra, miért nem kényszerít látni, Isten elé állni, Krisztust valóban követni?

 

TÚRMEZEI ERZSÉBET

                          MA !

 

Holnap talán

az ajkam néma.

Hogy ne maradjak

szerető szóval

senki adósa;

úgy szóljak még ma.

 

Holnap talán

merev a lábam.

Segíts, Megváltóm,

hűséges szívvel

szüntelen veled

járni a mában.

 

Holnap talán

karom se mozdul.

Ma szent örömmel

úgy tegye dolgát,

mint a Te szolgád

itt s a síron túl.

 

Holnap tán

a szívem is hallgat.

De ma hirdesse

minden verése:

Áldom, Megváltóm,

mentő hatalmad.

 

A tegnapot befödte véred.

Tied a holnap.

Nekem csak mám van.

Segíts hűséggel

ebben a mában

szolgálni néked!