Márk evangéliuma - 32. Mivel pótolják?

None

 

MINDEN (ÁLDOZATRA SZÁNT) DOLGOT A TŰZRETÉTEL ELŐTT MEGSÓZNAK. JÓ A SÓ, DE HA A SÓ ÍZÉT VESZTI, MIVEL PÓTOLJÁK?

 

A mai mondandó legkülönösebb részéhez érkeztünk. Hogyan érthetjük meg azt, ami itt megfogalmazódik? Sóvá lenni...megízetlenülni... E két megfogalmazás régtől ismerős, jól tudjuk, mit mond Jézus, de mi köze ennek az életünkhöz? Lehetünk ízzé, sóvá mások számára? Mitől leszünk azok? Rajtunk múlik?

 

  

sóhalmok Bolíviában

 

száradó sóhalmok Bolíviában

 

 

 

 

 

 

 

Hadd idézzek egy lexikonból:" Általában három nagy csoportját különböztetjük meg a konyhasónak: tengeri só, kősó, szalinasó. A nevéből következik: a tengeri sót a tengervízből vagy brakkvízből (holt tengervíz) állítják elő. A tengervizet az ún. sókertekben hagyják elpárologni, és a visszamaradt sóréteget összegyűjtik. A kősót, sóbányákban, külszíni fejtéssel termelik ki. A nagy kősódarabokat megőrlik és átszitálják. A szalinasót föld alatti sós forrásvízből a tengervízhez hasonlóan a víz elpárologtatásával állítják elő..."

 

Milyen különös már ez is, hogy a só csak található, föld mélyén, tenger mélyén, földalatti forrásban, és ezekből kiemelve, előállítva, megtisztítva lesz használható arra, amire való.

 

"...Az ókori rómaiaknál a só fizetőeszköz volt. A latin salarium szóból származik az angol salary és a régies német Salar, valamint a ritkán használt magyar sallárium (fizetés, fizetség, bér, munkadíj) szó. Annak idején a római legionáriusok sóban kapták meg a bérüket. A só sokáig értékes fizetőeszköz maradt, a népnyelvben gyakran nevezik "fehér arany"-nak..."

 

Merjük érteni mit mond övéinek Jézus? Mélyből kiemeltek, megtisztítottak... Lehetünk mi is fizetőeszközök? Odaadjuk magunkat, feleletül az Ő kegyelmére, áldozatul másokért? Ha kezébe vehet minket, ha nem szabjuk meg hova, mibe tegyen, kiért használjon...

 

Talán meglepő, de szeretnék két mesét idézni. Bennük őrződik az, amit az ember hol akar tudni, hol nem. A szerető szív számára pótolhatatlan az, akit szeret, kinek szeretete élteti...

 

Shakespeare Lear királya szétosztja hatalmát és a szeretetét. Pontosabban a vélt szeretetét, mert amikor lányait vizsgáztatja, a két gonosz ügyesen szaval, s a jó, az őszinte Cordélia azt mondja: "Boldogtalan én! Ki számhoz nem bírom emelni szívemet!" És hallgat. Nem tudja megfogalmazni... Lear király iszonyú haragra lobban, s ez elindítja azt a pokoli esemény-sorozatot, amelyben nem csupán ő maga, de mindenki, az egész ország beleroppan...

 

Az másik egy népmese. A királyról, aki lányait faggatja, hogyan szeretik őt? A két nagyobb az emberileg egyértelműen kincsnek tartott fémeket nevezi meg: az aranyat és az ezüstöt. Ám a legkisebb ífy mondja, úgy szereti őt, mint ételben a sót...Királyapja felháborodik, elzavarja... Pedig mit mondott, mit éreztetett ezzel a hasonlattal? A szeretet, mint a só, lelkének ízesítője, nélkülözhetetlen számára, ahogy az ételben a só, mely nélkül az fogyaszthatatlan.

 

TÚRMEZEI ERZSÉBET

                 SÓ A LEVESBEN

 

Fortyogó, idegen anyagban

Kever a fakanál.

Hol a hófehér csillogás?

Kristálytestvérek békés közössége?

Jaj, tűnök, olvadok!

De a fazék mélyéből üzenem,

Hogy só vagyok!

Most is só vagyok!

Hogy itt a levesben is só vagyok!

 

Szín, forma vész, az íz marad!

S vigasztal a kevergetés alatt,

Hogy jó ez így, mert tudom,

Ki forgatja a kanalat!

 

LEGYEN BENNETEK SÓ, ÉS LEGYETEK BÉKESSÉGBEN EGYMÁSSAL...

 

A só íze más egyébbel nem pótolható! Vagy van, vagy nincs mivel sózni. Nyertünk, vagy nem nyertünk ízt Tőle, aki adhat? Újra meg újra. Benne van az életünkben Krisztus, vagy nincs benne? Hiába próbáljuk pótolni Krisztus jelenlétét szentnek vélt hellyel, kegyes szokásokkal, vallásos kerettel, szertartásokkal, másokkal versengve, másokat utánozva...ezeknek az emberi produktumoknak, tudatos jócselekedeteknek egészen más íze van...

 

A bűne miatt roskadó, vétkét megbánó, önvádtól, önigazolástól, vádaskodás kényszerétől megszabadított ember nem helyet, nem keretet ajánl a másik ember számára, nem megfelelő felekezetet, dogmát, tudományt, nem is viselkedést, ... A Krisztus által elnyert jó íz: a valóságos bűnbánat által nyert éltető erő, az sugárzik felénk, az vonz, vagy taszít minket..