Minden jól felépített, dramaturgiailag helyét megálló könyvben van legalább egy antagonista, aki rosszat akar a főszereplőnek, hátráltatja őt a céljai elérésében és kihívások elé állítja. Ha a főszereplő jó, a hozzá kapcsolódó antagonista általában (bár nem mindig) gonosz szokott lenni, ezzel megteremtve a morális kontrasztot. Ez a fajta kontraszt a gyerekirodalomban sokkal erősebb, mint az idősebbeknek szóló történetekben. Már-már közhelynek számít, hogy a mesékben a jók többnyire nagyon jók, a gonoszak többnyire nagyon gonoszak, de ha a gyerekkönyvek széles merítését nézzük, és mélyebbre merülünk, láthatjuk, hogy nagyon sokféle hős és antagonista szerepelhet bennük.

Hányféle gonosz van a gyermekirodalomban, ezeknek mi a funkciója, hogyan ábrázolják őket, és milyen kortárs jelenségek figyelhetők meg a gonosz gyerekeknek történő megjelenítése kapcsán? Ezekhez hasonló kérdéseket tettünk fel két szakembernek, akik már régóta otthonosan mozognak a gyerekkönyvek világában: Berg Judit, József Attila-díjas gyermek- és ifjúsági írónak; valamint Harmath Artemisz irodalomtörténésznek, kritikusnak, az Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centrum (IGYIC) vezetőjének.

Szenvedés nélkül nincs felemelkedés
„Alapvetés a gyerekek számára, hogy van gonosz, mert életük során rossz dolgokat is átélnek” – mondta érdeklődésünkre Berg Judit. „A gyereknek iszonyú jó érzés, ha a végén a hős győz a gonosz felett. A középső húgom hatévesen nagyon szerette a Vizi Péter és Vizi Pál című népmesét, pedig volt benne egy szörnyű boszorkány, akitől rettegett, de szüksége volt arra a megnyugvásra, hogy még a legfélelmetesebb helyzetből is van kiút. A legtöbb népmesének volt egy feloldó, gyógyító funkciója is a közösségen belül, valami, ami reményt tud adni a szegénységben, nélkülözésben, betegségben vagy abban, hogy elviseljük a katonának elhurcolt szerettünk távollétét. A mesék lényege, hogy lemerülünk saját lelkük poklának legmélyebb bugyraiba és onnan találunk kiutat. Szenvedés nélkül nincs felemelkedés.”



Harmath Artemisz szerint ha valaki egy mesében, művészi feldolgozásban találkozik a gonosszal, akkor biztonságos körülmények között játszhatja le vele a meccset. Ehhez egy gyereknek szüksége van szülői közvetítésre és a mese fiktív kereteire. „A Pécsi Egyetem kutatása szerint egy kellően erős, méltó ellenfélre van szükség ahhoz, hogy a győzelmet meg tudják élni. Ez a gondolat már Platón Poétikájában is megjelenik” – tette hozzá. „Egy 2009-es kutatás alapján a negatív érzelmek kibontása, jelentésteli történetbe szervezése támogatja leginkább a gyerekek társas érzelmi és társas morális fejlődését. 2013-ban pedig azt mutatták ki, hogy az érzelmi megküzdési folyamatokhoz negatív események is kellenek.” A népmesék ezt a szimbólumok nyelvén fogalmazzák meg, míg a kortárs mesék sokkal konkrétabbak, ezért ott a művészi arányérzék kínálhat terepet a feldolgozásra.



A túltolt és az elmismásolt gonosz
Ami a művészi arányérzéket illeti: Berg Judit J. K. Rowling utolsó Harry Potter-könyveiben túl soknak, túl erőltetettnek érezte a gonoszság és a borzalmak megjelenítését, bár megérti az ezzel kapcsolatos írói döntést. „Ha van egy markáns gonosz és a folytatásokban egyre mélyebben ismerjük meg a világot és a főhőst, mélyebbre kell merülni a főgonosz személyiségében is, különben az új részek nem hoznának fejlődést, újdonságot” – fogalmazott az író.

„Amikor a rossz túl van tolva, azt érzi a gyerek, hogy nem lehet megküzdeni vele és ez szorongással tölti el. A Harry Potter nyelvezetében is ráerősít erre és emellett hatásvadász módon teszi ezt” – tette hozzá Harmath Artemisz, aki ellenpéldaként Varró Dániel verseinek könnyed, játékos, felszabadító nyelvezetét hozta fel, amelyben a gonosz és a halál is bagatell.

Berg Judit igyekszik minden szereplőjét megérteni, még azt is, hogy a gonoszok miért lettek gonoszok: mi az, ami a körülményekből fakad és mi az, ami a rossz döntésekből: „Én abban hiszek, hogy mindenkiben van vagy volt valamennyi jó és senki sem születik főgonosznak. Az már egy emberi gyengeség, hogy nem vagyunk képesek nemet mondani a kísértésre.”

Harmath Artemisz szerint az a véglet sem jó, amikor elmismásolják az elkövetett bűnt, sokszor indokolatlanul felmentve a vétkest a felelősség alól. „Van gonosz, aki képes megjavulni, például Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnikájában a Százarcú Boszorka, de nem mindenki kaphat ilyen funkciót és feloldozást. Hívő keresztyénként hinnünk kell a változás lehetőségében, ezért imádkozunk egymásért, az ellenségeinkért. Isten őket is szereti, és bízunk abban, hogy egyszer megérinti az életüket, de nem szabad emiatt elrejteni a gyerekek elől, hogy van, ami velejéig rossz, mint a halál a Dzsoni elbeszélője szerint, vagy gonosz, mint a boszorka, mielőtt lejár a hét év.”



Sokszínű ábrázolás
A gonosz akkor válik igazán érdekessé, ha sokféle formában találkozunk vele. Lehet igen félelmetesen is ábrázolni, mint a „velejéig gonosz” Veszejtőt J. K. Rowling Karácsonyi malac című meséjében, amely egy kisfiú pokoljárásáról szól. „Amikor felolvastam a gyerekeimnek, átugrottam a túl ijesztő részeket. Nem okozott rémálmokat, mert van benne megküzdés és feloldás. Ezzel szemben Tonke Dragt A Nagy Vadon titkai című művében a gonosz nem konkrét, hanem egy megfoghatatlan, állandó szorongás. Ettől a kisfiamnak nagyon durva rémálmai voltak, félbe is kellett hagynunk az olvasást” – mesélte Harmath Artemisz.

Timothée de Fombelle Ágrólszakadt Tóbiás című könyvének gonosza, Furkó Döme hasonlít a mi világunk gonoszaira, akik kizsákmányolják a természetet, elveszik a másokét és hatalmaskodnak rajtuk. Ágrólszakadt Tóbiásnak teljesen egyedül, magára hagyva kell megküzdenie vele, a saját erőforrásait mozgósítva. „Nagyon sok magányos kisgyerek átéli ezt, mert nem figyelnek rájuk. Számukra a gonosz gyakran egy szürke és láthatatlan gonosz: a kapcsolódáshiány, amiért sokszor az élethelyzet, a körülmények felelnek.”

Az sem mindegy, hogy egy könyv milyen illusztrációval jeleníti meg a gonoszt, mert az hat elsőként a gyerekre. Az irodalomtörténész szerint ideális esetben kép és szöveg összejátszanak, beszélgetnek, kölcsönhatásba lépnek egymással – ebben is megfigyelhető a sokszínűség. Ahol a szöveg játékos, ironikus, mint Varró Dánielnél, ott az illusztráció lekerekítettebb, gyerekrajzszerűbb, és nincs benne semmi félelmetes. Lehet létjogosultsága a nyomasztó illusztrációnak is, de ha a vizuálisan ábrázolt gonosz erősebb, mint a szövegben ható gonosz, akkor a történetnek kell megadni a feloldást. A groteszk képekben pedig félelem és humor kapcsolódik össze egy feloldó esztétikai minőségben, ilyesmit láthatunk például Eörsi István Halpagár című gyermekvers-gyűjteményében is.



Kortárs szorongások és problémák
A gonosz ábrázolási módja attól is függ, hogy éppen mit jelent a rossz fogalma a társadalom számára. „Van például egy kibeszéletlen társadalmi szorongásunk a halállal kapcsolatban, ezért állítottunk össze egy családi könyvet az elmúlásról szóló kortárs gyermekversekből Felhőpárna. Versek léten és túl címmel. Ezt közös olvasásra szántuk, mert szülői segítséggel a legjobb megküzdeni a félelmekkel” – mutatott rá Harmath Artemisz. „Akinek nem adatik meg, hogy szülővel vagy nagyszülővel olvasson együtt, és külön kihívás, hogy magára maradt, azon például segíthet a veszteség feldolgozásában a Rowling-féle pokoljárás megközelítése is.”

Vannak könyvek, amelyek szándékoltan a mai kiskamaszokat szorongató problémákról szólnak. „Rengeteg negatívum árad rájuk a hírekből, médiából, és látják, hogy a világban visszaszorult a részvét. A kamaszok már szeretnének válaszokat kapni a problémáikra, ezt aknázzák ki az úgynevezett tabukönyvek. Van köztük olyan is, amely összetett módon ábrázolja az olyan témákat, mint például a bántalmazás kérdésköre, és nagyon finoman, a karaktereket jól kidolgozva segíti az olvasót abban, hogy felismerje a helyzetet és detektálja a gonoszságot.” Ilyen például Lipták Ildikó Csak neked akartunk jót című műve.

Az irodalomtörténész szerint mai világunkban nagy az igény a gyerekek részéről arra, hogy a megfoghatatlan rossz megfogható legyen, hogy megküzdhessenek vele. „A jó gyerekirodalom olyan szereplőket vonultat föl, akiknek a helyzetébe a gyerekek bele tudják élni magunkat, és ezáltal kínál megoldást a feszültségre. Ez akkor működik jól, ha bizonyos következtetéseket a gyerek tud levonni, és azokat nem a szöveg rágja a szájába. Nyilván életkoronként változik, hogy mi az, amit fel tudnak dolgozni, és a szülő felelőssége, hogy a gyerek lelkét mikor mivel emeli-terheli. Ezt nem mindig könnyű jól eltalálni.”

Berg Judit szerint egyre kevésbé tudjuk megóvni a gyerekeket az őket érő negatív hatásoktól. „Rengeteg kegyetlenség történik a világban, és sokszor észre sem vesszük, hogy minderről jóval nagyobb mértékben értesülnek a gyerekek, mint mondjuk húsz éve. A gyermekirodalom egyre kevésbé tud ennek ellentartani, mert nem tudunk annyi pozitív üzenetű, erőt adó történetet írni, ami ellensúlyozná mindezt” – fogalmazott az író.



Elmenni a falig
Berg Judit érdekes tapasztalata az elmúlt tíz évből, hogy meglepően sokszor kérdezik tőle a gyerekek – egészen kicsik is –, hogy miért nem ír olyan mesét, ami rosszul végződik. „Más kollégáktól is hallottam, hogy tőlük is megkérdezték, miért nem írnak a gonosz győzelméről. Számomra nagy kérdés, hogy miért vágyik egy kisgyerek olyan történetre, amelynek nincsen feloldása. Jó lenne lemenni ennek a mélyére, hogy ez kiderüljön” – fogalmazott.

Harmath Artemisz még nem találkozott ezzel a jelenséggel, de úgy véli, ennek több oka lehet. Az egyik, hogy már a legkisebbeknek szóló meséknél is elmosódnak az éles morális határok. „Akkor lehet árnyalni egy mesehőst, ha a gyerekben már kialakultak jó és rossz külön sémái. A világunk morálisan összetett, de nem véletlen, hogy sokan szeretik J. R. R. Tolkien A Gyűrűk Uráját és a hasonló fantasyket, ahol egyértelmű, hogy ki a rossz és ki a jó” – magyarázta. Szerinte a jelenség másik oka, hogy a gyerekek kíváncsiak az igazságra. „Amikor a gyerekek igénylik a gonosz győzelmét, abban az is benne lehet, hogy szeretnének elmenni a falig, látni, hogy legrosszabb esetben mi történhet, mert így könnyebb rá felkészülni.”

Berg Judit szerint nagyon sokat kell mindezekről beszélgetni a gyerekekkel. „Ne legyenek tabuk! Nem kell semmilyen témát rájuk erőltetni, de ha bármit felhoznak, akkor arról igenis beszélgetni kell az adott életkornak megfelelően” – fejtette ki. „Kielégítő választ kell adnunk ahhoz, hogy ne szorongjanak, hiszen a valódi gonoszsággal való szembesülésnél sokkal nyomasztóbbak a saját kis rémképeik, amelyeket a megfelelő válaszok hiányában növesztgetnek magukban. Hála Istennek nagyon sok jó könyv van, amely segíthet a megfelelő kérdések feltevésében. Olvassuk ezeket együtt!”

Barna Bálint

Képek: Czimbal Gyula (MTI), Hurta Hajnalka (reformatus.hu), Tima Miroshnichenko (pexels.com), Barna Bálint
 

Kapcsolódó cikkünk: Olvass egy élhetőbb életért!
Az Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centrum (IGYIC) 2019-es létrejötte óta folyton változó feltételek közt küzd a gyerekekért. A piaci áramlatokkal és gazdasági érdekekkel szemben számukra az irodalmi és esztétikai minőség a fontos egy-egy gyerekkönyv kapcsán. Az IGYIC és olvasókat támogató oldala a Mese Centrum szellemiségéért a vezető, Harmath Artemisz irodalomtörténész felel. 2023-as projektjük az olvasóvá nevelés támogatására jött létre, hogy a lehető legszélesebb körben és a legfiatalabb életkorban találkozzanak a gyerekek minőségi irodalommal. Harmath Artemiszt ennek kapcsán arról kérdeztük, mit is olvassunk tanévkezdéskor. 2023-as cikkünk IDE KATTINTVA olvasható.