Az egyetlen állandó valóság az egyre gyorsabb és intenzívebb változás a XXI. századi ember számára. Siba Balázs lelkész, egyetemi tanár, tréner és lelkigondozó Változáskalauza a változás általános olvasatával szemben az egyén lassú átalakulásához ad térképet.

A Károlyi–Csekonics-palotában tartott könyvbemutatón Herjeczki Kornél, a Harmat Kiadó vezetőjének köszöntője után Bagdán Zsuzsanna újságíró kérdezte a szerző mellett a keresztyén lelki munkáról való gondolkodás meghatározó alakjait. A Változáskalauz kapcsán Tapolyai Emőke klinikai és pasztorálpszichológus, a Kandela Központ alapítója és szakmai vezetője, Hézser Gábor professzor emeritus, református lelkész, családterapeuta osztotta meg gondolatait.

A kerekasztal vezetője legelőször arra volt kíváncsi, hogy a változás, mint hívószó hívta személyes és szakmai reflexióra a szakembereket.

Az is fél, aki akarja a változást
Tapolyai Emőke a változás kiváltotta általános szorongásra hívta fel elsőként a figyelmet, amely annak ellenére jelentkezik, hogy az átalakulás vágyott állapot. A komplex érzéscsomagot az Istenbe vetett bizalom tudja kiegyensúlyozni: akár akarjuk a változást, akár nem, nem egyedül kell rajta átmennünk. A neves pszichológus saját életének vonatkozásában a gyászt és a gyermekei kirepülését említette példaként.

„Ambivalens a változás, omlásveszély és újjáépítés kihívása, izgalma” – mondta Hézser Gábor pasztorálpszichológus, hangsúlyozva, hogy a változás nem opcionális, életkorhoz kötötten természetes módon történik. Hivatkozott Erik és Joan Erikson pszichoszociális fejlődéselméletére, melynek kilenc szakaszát azonnal újraértékelték a szerzők, ahogy saját életükben átéltek egy ilyen folyamatot. „A kilencedik szakasz Joan Eriksonhoz köthető, aki úgy írja le, mint egy táncot, melyben az ellentétek elkezdenek összenyílni és mozgásba jönni.” Hézser Gábor szerint fontos a nemspecifikus megélésekről beszélni, hiszen egészen máshogyan változik férfi és nő.

A tenger hidegségével való találkozáshoz hasonlította a szerző, Siba Balázs saját változáshoz való viszonyát. Elárulta: számára nehézséget okoz beleengedni magát a változásba. Szakmai életében gyakran találkozik elsőfokú változással, amelyben a látszat őrzése fontosabb tényező, mint a valódi változásra való vágy. Saját bevallása szerint a könyvvel a második szintű, mély és személyes változásra hívja az olvasót, amikor valódi transzformáció történik. (A harmadik, rendszerszintű változást közvetlenül nem érinti.)

A kellemetlen könyv gondolkodtat
„Siba Balázs a kijelentéseivel is kérdez” – mondta Tapolyai Emőke, amikor a beszélgetés résztvevői gondolatban megpróbálták műfaji szempontból behatárolni a Változáskalauzt, amelynek erényei között a könnyű olvashatóság és a folyamatos önreflexióra hívás egyaránt szerepel.

„Ezt egy nagyon kellemetlen könyvnek tartom, mert gondolkodtat” – csatlakozott Tapolyai Emőke gondolataihoz Hézser Gábor, aki felhívta a figyelmet a tényre, hogy a mesterséges intelligencia bármikor „összerak” egy családterápiát adott paraméterek alapján.

A családterapeuta a saját életútjára visszanézve is olvasta a könyvet, amelyet inspirálónak tart és segíti a fiatalabb kliensei, hallgatói megértésében.

Bagdán Zsuzsanna kiemelte a könyv tudományterületi sokszínűségét, mely ötvözni tudja a teológiát és határterületeinek tudásanyagát a közérthető irodalommal.

A beszélgetésből kiderült, hogy Siba Balázst több mint húsz éve foglalkoztatja a változás, melyben nyelvi, ismeretrendszerezési szempontok alapján a tudományos esszé műfaját találta önmagához közel állónak: tudományos igényességgel, biztos kezű választásokkal hív egy általa meghatározott gondolati ív bejárására. A szerzőnek is szembe kellett néznie a saját sötétségeivel a könyv születésének ideje alatt.

Helikopterpespektíva és rezilienciaeszközök
A könyv egyik erénye Tapolyai Emőke szerint a helikopterperspektíva, amelyen keresztül az apró részletek küzdelmét és a szenvedés súlyát is jól pozicionálta a szerző.

„A cél az, hogy megérkezzünk egy dinamikus egyensúlyi állapotba” – találta meg a könyv végén Hézser Gábor azt az üzenetet, ahová a teológia és a pszichológia eszközei által kijelölt ösvényen el lehet jutni a könyvön keresztül.

A teológia és pasztorálpszichológia határterületéhez kapunk a könyvön keresztül térképet Bagdán Zsuzsanna szerint, aki úgy látja, a mai magyar valóságban szüksége van az egyes területeknek egymásra.

„A Változáskalauz ’kétnyelvű’ könyv, amely abból tudhatott megszületni, hogy a teológia és a pszichológia párbeszédben maradt. Ez a körülmény abból adódik, hogy nem nőtt ki a bábeli korból a teológia és a pszichológia, hiányzik a közös nyelv” – vélekedett Hézser Gábor, aki a helyzet előnyét abban látja, hogy a két tudományterület inspirálja egymást. „Amíg a teológia és a (pasztorál)pszichológia nem jönnek rá, hogy kiegészítik egymást, addig huzakodnak, ami nagyon jó, mert ezáltal mindkettő fejlődik. Fontos tehát, hogy ne öljék meg, ne érvénytelenítsék egymást.”

Mire érdemes olvasóként figyelni? – tette fel a kérdést az újságíró a könyv kapcsán.
„A hitet a pszichológia empirikus tudományával szerves egészként, természetesen kezeli a könyv, bátran ajánlom szakembereknek és laikusoknak egyaránt” – mondta Tapolyai Emőke.

Mindig van elképzelt olvasó – de nem csak egy korosztályé az üzenet
A szerző egy huszonéves egyetemista fiatalt képzelt maga elé, aki nem beszéli a kánaáni nyelvet, de nyitott arra, hogy a keresztyén világszemlélettel találkozzon – neki írta a könyvet. „Az elképzelt olvasóim a saját fiaim” – árulta el Siba Balázs, aki íróként sem maradt végig a felnőtté válás klasszikus olvasatának sínpárján, reflektált saját további változásaira is, hiszen mindenkinek az életében vannak olyan területek, ahol még nem érte el a felnőtt kort.

„Ha nem merünk a mélyére ásni, a megtérésünk is felszínes marad” – fogalmazott Siba Balázs, amikor felidézte, hogy a könyv leghosszabb időt igénylő fejezete az önmaga és az egyházi környezet sötét oldalával való szembenézés volt. Az önismeret kérdésére az egyházi környezet sokszor azzal az elutasítással válaszol, miszerint azért veszélyes, mert eltávolít Istentől. Siba Balázs szerint az önismeret az út a mélyebb hithez.

Hézser Gábor az önismeretfüggőség jelenségével szemben is fontos állomásnak tartja a könyvet, ami lehet kapaszkodó és segítség, de nem hajszolja túl az olvasót. Nincs benne kálvinista, kapitalista teljesítményorientáció.

Kilépés a megtérésnarratívából – nincs „ki a jobb hívő?” verseny
El lehet-e mondani a saját történetünket a megtérésnarratíván kívül? – tette fel a kérdést Bagdán Zsuzsanna újságíró, aki a nyelvi megfogalmazások szintjén kérte reflexióra a kerekasztal résztvevőit az elkerülhetetlen változásokkal szembenézve.

A megtérésnarratíva hozhat megrekedést Tapolyai Emőke szerint is, aki üdvözölte Siba Balázs bátorságát, hogy a teljesítményorientált hozzáállást a hívő élet szempontjából is leleplezte.
„Zárt falak között szakemberként sokszor találkozunk ezzel a jelenséggel, hogy valaki már nem tud emberként beszélni, csak keresztény klisékben” – fogalmazta meg a szakember a „hívő perfekcionizmus és mindentudás eredményét”.
„Nagyon tudjuk, hogyan kell hívőnek lenni, megtértnek lenni, csak ebben az a félelmetes, hogy megszűnik közben létezni maga az ember, aki klisékben definiálja magát és igéket dobál összefüggéstelenül, persze azzal a meggyőződéssel, hogy azok összefüggenek.” Tapolyai Emőke arra is felhívta a figyelmet, hogy

Krisztus pont ebből az önbizonyító állapotból, hívő nárcizmus állapotából váltott meg. 

„Nem állandóan dolgozunk azon, hogy változzunk, csak azért, hogy változzunk” – mondta Siba Balázs, aki szerint egyszerre igaz, hogy a kegyelem az, ami megtart, miközben átküzdi magát ki-ki az életének fordulópontjain, amelyekben egyedül marad.

„Egy Változáskalauz segít nekem abban, hogy igazán az legyek, aki vagyok, Isten képe és hasonlatossága. Így a személyes pusztai vándorlásom során lehetővé válik számomra, hogy felismerjem az üdvtörténeti vonalat az életemben mindennap. Ebben nekem nagyon sokat segít a rendszerszemlélet és a családterápia,

látni azt is, hogy hogy tartott meg az Úr, nem csak azt, hogy milyen próbának tett ki az ördög.” 

„Jó, ha tudjuk, mi történik velünk, amikor a lélek sötét éjszakáját éljük, vagy tűzön megyünk át, de hajlamosak vagyunk megtartani ezt az élményt magunknak” – mondta Bagdán Zsuzsanna, arra kérdezve rá, mi az, ami a krízis változása után kinyitja az embert.

„Óriási tévhit, hogy ami nem öl meg, az megerősít, mert a legtöbb embert, akivel találkozunk a rendelőben, nem ölte meg a szenvedés, de eléggé torzította az életét, a kapcsolatait, az önmagához és az Istenhez való viszonyulását” – fogalmazott Tapolyai Emőke. 

„Érdemes a saját életünk mélységeit, amelyeket mesélünk magunknak és amelyekből következtetéseket vonunk le, újra megvizsgálni, hogy mennyi igazság van bennük. Ezeket át tudja írni az Isten” – alkalmazta Tapolyai Emőke újra a pusztai vándorlás képét az életünkre, melyben ott volt a vízfakasztás, a manna, a fürjek, a vezetés, Isten valós, hordozó szeretete.

 „Ha bele merünk nézni a fájdalomba, a sebeinkbe, a tűzbe, a sivatagokba, azok elveszítik félelmetes hatásukat, mert megjelenik bennük Isten állandósága” 

– fogalmazott a szakember.

A beszélgetés lezárásában a hangsúly a félelmeink közt is megjelenő Istenre esett, és az egymáson keresztül megnyilvánuló helyettesítő reményre, ami hisz a másik helyett, hordozza a másikat, amikor az nem tud hinni a változás lépéseiben.
A lépések közül a negyedik a felülemelkedés, erről a címe könyv utolsó fejezetének is. Ahogy a szerző fogalmazott: „nem az én egómról szól a történet. Amiből az az egyetlen jézusi tanács következhet, hogy az elhaló és sok gyümölcsöt termő gabonamagra gondolva: merjünk meghalni." (Lásd: János evangéliuma 12. rész 24. vers )

Képek: Vargosz