Ezt a témát azért vettük fel a Fontos Kérdések sorába, mert a Magyar Országgyűlés által közelmúltban megalkotott ún. egyházi törvény hazánkban egyelőre 14 vallási közösséget ismert el egyháznak. Ha e törvény lajstromából kimaradt bármelyik vallási közösség nincs megelégedve ezzel a minősítéssel, az országgyűléstől kérvényezheti egyházzá minősítését.

Tudnunk kell, hogy az egyházi törvény megalkotására az a körülmény indította a jogalkotókat, hogy szeretnének rendet teremteni a Magyarországon egyházként bejelentett 325 vallási közösség között. A törvény megalkotását nyilván sürgette az a körülmény is, hogy az eddig egyházként bejegyzett valamennyi vallási közösség nem csak teljes adómentességet, de sok közülük jelentős állami támogatást is élvezett, mellyel aztán sokan visszaéltek.

            Az új egyházi törvény nagy tiltakozási hullámot váltott ki a kívül maradottak, valamint a velük szimpatizáló, főként politikai ellenzék soraiból. A kívül maradottak és a politikai ellenzék úgy értelmezik az egyházi törvényt, mint ami a vallásszabadságot súlyosan sérti, sőt, a kívül maradottakat diszkriminálja. Ezzel az új egyházi törvény tulajdonképpen politikai üggyé vált, és ki tudja, meddig tart a megkezdődött nyilatkozatháború.

            Ha az új törvény körül kialakult vita és tiltakozás igazi okait vizsgáljuk, elég hamar eljuthatunk a probléma gyökeréhez. Ez pedig – szerintünk – először is abban van, hogy ez a törvény az elismert egyházaknak jelentős társadalmi és erkölcsi tekintélyt biztosít. Míg a vita másik mozgatóoka az, hogy ez a törvény az elismert egyházaknak jelentős anyagi előnyöket, pl. adómentességet, működési ill. intézményi támogatást biztosít.

Akik tehát kimaradnak az állami regisztrációból, két dologtól elesnek, a tekintélytől (hatalomtól) és a pénztől, amitől pedig sok vallási közösség részegedett már meg a történelem során.

1. Az egyházi törvény körül támadó zűrzavar okai között találjuk azt a körülményt is, hogy ma Magyarországon tisztázatlan a közvélemény előtt az egyház-fogalom. Mit nevezhetünk egyháznak? Ezt kérdezzük most mi is. Az egyház ugyanis elsősorban bibliai-teológiai fogalom, és csak másodsorban jogi-szociológiai fogalom. A két fogalom viszont tartalmilag nem fedi egymást. Világosan kell látnunk, hogy az egyházi törvény nem bibliai-teológiai, hanem jogi-szociológiai értelemben határozza meg az egyház fogalmát, és ilyen értelemben akarja rendezni az egyház-kérdést. A különféle, főként keresztyén színezetű vallási közösségek pedig az egyházról teológiai értelemben gondolkodnak és sértőnek érzik, hogy az állami elismerésből kimaradnak.

            Azt a kérdést azonban mégis mindenképpen fel kell tennünk, hogy az állam mennyiben jogosult az egyház fogalmát csupán jogi-szociológiai értelemben kezelni, és vallási közösségeket ennek alapján minősíteni. (Erről lehet, és talán kellene is beszélnünk!)

2. Alapkérdésünkhöz visszatérve, hogy ti. mit nevezhetünk egyháznak, újra le kell szögeznünk, hogy az egyház elsősorban bibliai-teológiai fogalom. Tehát annak meghatározására, hogy mi nevezhető egyháznak és mi nem, egyetlen államhatalmi szerv sem illetékes! Sőt, a Biblia Szövetség szerint az egyház mivoltának meghatározására egyetlen egyház sem (!!!) illetékes (hisz pl. a római katolikus egyház szerint a református egyház nem egyház, és vica versa, szerintünk meg ők nem azok!) hanem egyedül a Biblián keresztül megszólaló Szentlélek. A Biblia egyház-fogalmával tulajdonképpen egyezhet bármely felekezet, de az egyházfogalom meghatározása tekintetében nem állhat felette!

            A Biblia az egyház-kérdésben ugyanis elég egyértelmű és világos tanítást ad elénk. Eszerint az egyház az élő Krisztus teste, melynek egyetlen feje maga Krisztus, aki, mint a test tagjait a fej, Igéje és Szentlelke által kormányozza az egyházat. Ahol tehát emberek Krisztust királyuknak vallják és az Ő szavát, a Kijelentett Igét (a Bibliát) felekezetükben abszolút tekintéllyel bíró alkotmánynak tekintik és azt hirdetik, ott van az egyház. Ebben az értelemben tehát az egyház minden emberi-állami és jogi elismeréstől független organizmus. Ugyanakkor azt is világosan ki kell mondanunk, hogy amelyik közösség tagjai a Bibliában magát Szentháromságként kijelentő Isten, közelebbről Krisztus istenségét tagadják, s amelyik embercsoport a Bibliát nem tekinti abszolút isteni tekintélyű, tévedhetetlen kijelentésnek, és annak üzenetét meghamisítja, az a szervezet bibliai értelemben nem nevezheti magát egyháznak. Az ilyen csoportosulás lehet valamilyen nevű vallási közösség, egyesület, hitközség, de bibliai értelemben nem igényelheti magának az egyház-státuszt. Az elmondottakkal tehát azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy az egyház-fogalom meghatározása elsősorban bibliai-teológiai kérdés.

            A mindenkori államhatalom nem illetékes egy közösség teológiai-bibliai értelmű minősítésére. Az államhatalom dolga a vallásszabadság biztosítása, és nem egy vallási közösség teológiai minősítése. Ha az állam biztosítani akarja a vallásszabadságot, illetve valamilyen vallási közösséget erkölcsileg és anyagilag támogatni akar, akkor annak a kritériumait jogi, erkölcsi, vagy esetlen nemzeti-kulturális természetű érvekkel kell megindokolnia. Amennyiben bármilyen államhatalom által alkotott egyházi törvény ezt teszi, nem lehet vele szemben kifogást emelni.

3. Szeretnék még visszatérni ahhoz a kényes kérdéshez, hogy tulajdonképpen mi az egyházi törvénnyel kapcsolatos nagy felháborodás igazi oka hazánkban. Mint már jeleztem, az, hogy a törvény az egyházak két érzékeny pontját érinti: a hatalom és a pénz kérdését.

Kár, hogy a törvény ellen tiltakozó, el nem ismert keresztyén közösségek nem fogadták örömmel az új egyházi törvényt, hisz ez a körülmény további lelki szabadságukat (egyedül Isten Igéjétől való függésüket és lelki függetlenségüket) erősítheti! Továbbá kár, hogy az ún. elismert egyházakban pedig nem támadtak aggályok, amikor elismerte őket az állam, azzal kapcsolatban, hogy  mi lesz az elismerés és támogatás ára majd egykor!

Ugyanis az állami elismerés és az anyagi támogatás, minden  „előnye” mellett, mégiscsak azt a veszélyt hordozza, ami ellen az elismert és állam által támogatott egyházak a lehető legritkábban szoktak tiltakozni: az egyház és állam összefonódásának veszélyét, más szóval a világ és a választottak összekeveredését. Érdekes, hogy amikor az egyházak anyagi támogatásáról van szó, az egyházak képviselői nem szoktak tiltakozni az összefonódás ellen, viszont amikor az állam bármilyen anyagi vagy esetleg erkölcsi ellenőrzést akar gyakorolni az egyházakban, mindig heves tiltakozást vált ki az egyházak részéről, és az államot az egyházi belügyekbe történő beavatkozás vádjával illetik.

Az is figyelemre méltó, hogy az egyházak képviselői ill. vezetői mintha újra meg újra elfeledkeznének arról, hogy Jézus az egyházat úgy jellemezte és nevezte, hogy az: „kicsiny nyáj”, „só”, amelyből mindig kevés kell, „kovász”, mely a kenyérhez képest maroknyi tömegű, „mustármag”, illetve üldözött nyáj, akit Jézus miatt majd egyre jobban diszkriminál a világ, sőt, ami az őt ért támadások miatt állandó harcban  áll. Úgy mondják ezt a dogmatikusok, hogy az egyház itt a földön szüntelen harcoló közösség, eklézsia militáns. Gyakran elfelejtik egyházi vezetők, hogy a Biblia szerint az egyház népe e világban mindig idegen, zarándok csapat, amely a menny felé tart és nem itt akarja kiépíteni örök birodalmát.

4.  A Biblia szerint tehát - ahogy már mondtuk korábban - az egyházat egyebek mellett két nagy veszély fenyegeti, a hatalomszerzés és a pénz. Ahol és amikor az egyház bármilyen hatalomra és anyagi gazdagságra szert tesz, ott és akkor megindul az egyház lelki leépülése. Nem véletlenül tanítja Jézus az övéit így imádkozni: „Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség…”. Meggyőződésem szerint ezzel a naponta mondandó imádsággal akarta Jézus az egyház emlékezetébe idézni azt, hogy minden hatalom egyedüli birtokosa Isten. Amikor Jézus az övéinek úgymond hatalmat adott, az mindenre vonatkozhatott, kivéve a politikai és gazdasági hatalmat. Amikor Jézus kiküldte tanítványait a misszióba, tudta hogy az evangélium milyen hatalmas erővel járja át a világot, és milliók fogják követni Őt. Tudta, hogy a nagy siker milyen kísértést jelent majd tanítványainak a világi hatalom megszerzésére is, ezért kezdte kiküldő szavait így: „Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.” Az egyház tehát soha nem felejtheti el, hogy a hatalom soha nem az övé, hanem Krisztusé!

Jézus figyelmeztető szavait az egyház mégis hamar elfelejtette, és a középkorra, mint tudjuk, politikai nagyhatalommá nőtte ki magát, s anyagiak iránti mohósága sem ismert határokat. Mindezt persze teológiailag megfogalmazott kegyes szöveggel próbálta igazolni. A középkori egyháznak ez a romlása vezetett aztán a reformációhoz.

            A reformáció egyházai egy ideig ellent tudtak állni a hatalom és pénz kísértésének, de mint mondtuk, csak egy ideig. Azonban a 18. század folyamán a protestáns egyházakban is felütötte fejét az ún. ezeréves birodalomról szóló bibliai igékre (Jel. 20,1-5) épített téves tanítás, miszerint a világtörténelem utolsó fázisában az egyház (mely egyes magyarázók szerint akkor túlnyomó részben megtért zsidókból áll) visszaszerzi az Édenben egykor elveszített világ feletti uralmat, melynek a végső mozzanata Krisztus visszajövetele lesz. E tanítás szerint mielőtt Krisztus visszajön, az egyháznak át kell vennie a hatalmat és irányítást a kultúra, a politika és a gazdasági életet minden területén. Ez a gondolat azóta többféle formában is megjelent és megjelenik a protestáns keresztyén egyházak teológiájában. E nézet képviselői szerint az egyház egyik fontos küldetése ebben a világtörténelemben, itt a földön, egy aranykor megvalósítása. Ahhoz, hogy ez az ún. arany-kor megvalósuljon, az egyháznak, természetesen, egyre nagyobb hatalomra és pénzre van szüksége, hiszen ezek segítségével lehet helyes irányba befolyásolni a politikát, kultúrát, gazdasági életet, a különféle rendszerű társadalmakat.

            Erre a teológiai koncepcióra építve és hivatkozva Abraham Kuyper (1837-1920) holland teológai professzor, aki a Holland Királyság miniszterelnöke lett (1901-1905 között), megpróbálta átültetni gyakorlatba az egyházi hatalom által irányított társadalmi: politikai, gazdasági, kulturális életet. Közismert, hogy ez a kísérlet végül kudarcba fulladt, és nem bizonyult maradandónak.

            A 20. századi európai kudarc ellenére újabban az USA-ban került újra felszínre és elméleti-teológiai kidolgozásra az a gondolat, hogy az egyháznak a lehetőségek szerint egyre nagyobb mértékben át kell vennie a hatalmat a társadalmi élet, a gazdasági élet, a kultúra irányítása felett, hogy az emberiséget az aranykorba elsegítse. Ezért, mint mondják e szándék képviselői, az egyháznak felül kell emelkednie az emberek megtérítésének szándékán és a földi Isten-királyság, a királyi uralom eléréséért kell küzdenie.

            E cél megvalósítása érdekében fel kell használni az evangélizációt, a különféle szociális-diakóniai akciókat és az ún. lelki hadviselés pszichológiai módszereit. Ahhoz, hogy az evangélizáió sikeres és eredményes legyen, nem elég a szokványos igehirdetés, hanem fel kell használni a modern marketing-elmélet által kidolgozott módszereket: statisztikákat kell készíteni, hálózatokat kell kiépíteni világszerte stb. (egyik képviselője Rick Warren lelkész, aki USA elnökének tanácsadó körébe tartozik). A hatalomátvétel érdekében, ennek az elméletnek képviselői szerint, az egyháznak világméretű szociális akciókba kell kezdenie a szegénység leküzdése érdekében, és ehhez az egyháznak össze kell fogni a gazdag üzletemberekkel, a politikusokkal. A harmadik eszköz, amit fel kell használni a cél érdekében, a lelki hadviselés olyan eszközei, mint a dicsőítés, demonstratív Jézus-felvonulások, imafelvonulások stb.

            Miközben első hallásra nagyon szimpatikusnak tűnnek ezek a gondolatok, a bibliaolvasó keresztyén emberben mégis ilyen kérdések támadnak: vajon az egyház küldetéséhez tartozik egy földi aranykor megvalósításáért fáradozni? Krisztus adott az egyháznak olyan ígéretet, hogy tevékenysége nyomán az emberiség egyre jobb lesz és megjavul? Vajon ennek az elméletnek következtében nem veszíti el a Biblia „Isten országa” fogalma eszkatológikus jellegét? Vajon ennek az elméletnek képviselői nem hagyják figyelmen kívül a keresztyén egyház zarándok jellegét? És még lehetne sorolni további kérdéseket.

            Ha a hatalom és pénz-kérdése az egyház életében középpontba kerül, az egyház bibliai mibenléte, identitása kerül veszélybe. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ahol az egyház és állam anyagilag összefonódott, mint pl. Németországban, Szlovákiában, Csehországban, a skandináv országokban stb. (itt a lelkészek állami fizetést kapnak), feltűnő az egyházak lelki életének fokozatos gyengülése, és presztízsvesztesége. Bár hazánkban ez az összefonódás még nem annyira feltűnő, nehéz megszabadulni attól a gyanútól, hogy az egyházak azért is követnek el mindent, hogy állami elismerésben és támogatásban részesüljenek, mert azt gondolják, hogy ez adja meg majd tekintélyüket. (Hazánkban a most elismert egyházak is nagy tekintélyvesztést szenvedtek el a rendszerváltás óta. A GFK intézet 20.000 embert kérdezett meg arról, hogy egy 20-as skálán kit hova helyeznének el. Az egyházak a tekintélyskálán a 14. helyen állnak!)

Az is tény, hogy a protestáns egyházak történelmük során akkor voltak lelkileg a legerősebbek, amikor tagjaikat és tanításukat üldözték, jogaikat megnyirbálták, és tagjaikat a puritán életvitelre biztatták. Amíg ez jellemezte vezetőiket, amíg az egyház iskoláiban puritán körülmények között tanulhattak a diákok, addig a protestáns egyházak lelkileg virágoztak és mintegy mellékesen a társadalmi és gazdasági életre is komoly erkölcsi hatást gyakoroltak.

5. Még néhány záró mondatot fűzzünk az elmondottakhoz. Az egyház és állam viszonyát Európában évszázadokon keresztül a történelmi helyzet formálta és alakította. Ez azt jelenti, hogy az egyházak az európai kultúrának, a természet- és humán tudományoknak, a nemzeti egységnek, a gazdasági életnek hordozói, alakítói és motiválói voltak. Iskolákat, kórházakat, egyetemeket, szociális intézeteket stb. működtettek. Vagyis mind a mai napig állami feladatokat láttak és látnak el. Ez a körülmény mindenképpen indokolja, hogy az állam méltányos mértékben támogassa az egyházak ilyen irányú tevékenységét.

            De miközben az egyház az állam támogatását elfogadja, éberen kell őrködnie azon, hogy a pénzért vagy hatalomért isteni identitását és krisztusi küldetését fel ne adja, a Krisztus Lelke által ihletett alkotmányának (a Bibliának) minden részéhez azon bibliai elv szerint ragaszkodjék, hogy „Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek” (ApCsel 5,29). Ezért kell újra meg újra tisztázni, hogy mit nevezhetünk a Biblia alapján egyháznak, és hol van az a határ, amelyet ha átlép az egyház, nem nevezhető többé egyháznak, hanem a „Sátán zsinagógájának.” (Jel 2,9)

Bp. Nagyvárad-tér, 2011. szept. 11.

                                                                                                     dr. Sípos Ete Álmos