Molnár László (1958–2025) közművelődési szakember a Ráday Gyűjtemény Bibliamúzeumában dolgozott 2017 és 2024 között. Hirtelen halálának híre valamennyiünket megrendített, mert Laci azon munkatársak közé tartozott, akivel kapcsolatosan csak szép és jó emlékeink vannak.

Pályáját debreceni tanítóként kezdte, majd 1985 és 1993 között a budafoki Művelődési Központban, a Gazdagréti Közösségi Házban, majd a Casus Művészeti Menedzserképző Kollégiumban végzett sokrétű népművelői feladatot – foglalkozott rendezvények és tanfolyamok szervezésével, irodalmi és kézműves műhelyek létrehozásával, gyerekek számára angolkurzusokat tartott; és idővel vezetői pozíciókat is betöltött. 1996-ban a Természettudományi Múzeum munkatársaként részt vett a Ludovikában nyíló állandó kiállítás átköltöztetésében; végül 1997-től 2016-ig a Magyar Nemzeti Múzeum lett legmeghatározóbb munkahelye.

Itt elsősorban a közönségkapcsolati területtel és a nagyrendezvények, valamint a művészeti programok szervezésével és lebonyolításával foglalkozott. Kevesen tudják, hogy a Múzeumok Éjszakája program magyarországi bevezetésének ötletét ő vetette fel, megnyerve az ügynek a Nemzeti Múzeum, illetve a minisztérium vezetőségét. Létrehozta a Lapidárium Kávézó irodalmi pódiumot, és szervezőként vett részt az ország legnagyobb múzeumi ünnepének, a Múzeumok Majálisának megalapításában és évről évre a lebonyolításában is.

Idővel aztán a Bibliamúzeumba került, ahol a nagy múzeumból hozott tapasztalatai szakmai fejlődést jelentettek az éppen megújult és újranyitott Bibliamúzeum számára. Az állandó kiállítás programjai mellett az időszaki kiállítások szervezésében is aktív szerepet vállalt, gondozta a médiamegjelenéseket és építette a közönségkapcsolatokat. Szívesen bekapcsolódott a fiataloknak készült foglalkozások megtervezésébe, hiszen fontosnak találta az új generáció megszólítását.

Laci „háttéremberként” jellemezte magát. Nem szeretett a figyelem középpontjában lenni. Egyik legfontosabb képessége volt az odafigyelés – mind az emberekre, mind a feladatok apró részleteire. Kedves, megnyugtató személyisége konfliktusok oldásában; közvetlen beszélgetésekben, személyes figyelmességekben nyilvánult meg. 2024-es nyugdíjba vonulása után sem szakadt meg vele a kapcsolatunk: részt vett az idei Múzeumok Éjszakájában is.

Sok terve volt még, és jellemző, hogy halála hetében is közülünk többen éppen találkozást terveztünk vele. Nem gondoltuk, hogy már csak az örök Hazában kerülhet erre sor.

Temetésén Szászfalvi Imre sárándi lelkész szolgált, ahol elhangzott: „Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége, és akik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökké (Dán 12,3). … belső látással megáldott élete volt… ő maga is a saját életével egy csodálatos értéket… és örökre megmaradó tiszta szeretetet hagyott hátra számunkra. Barátainak és szeretteinek mindig a szellem és a kultúra varázslatos világát, a költészet, a színház és a filmművészet értékeinek gazdagságát adta át.”

Szellemi örökségének úgy lehetünk méltó őrzői, ha továbbadjuk és gyarapítjuk azt.

A Ráday Gyűjtemény munkatársai