"Ha jó kézből vesszük a hírt, hogy Atyánk akarata nélkül egy hajszálunk sem eshetik le fejünkről, akkor bátran bízhatunk Benne, még ha nem is értjük Őt és útjai rejtve maradnak is előttünk."
Matthias Claudius
Mozgásban a gyülekezet – földön, vízen, két keréken
A nyári gyülekezeti hetek palettáján üde színfolt, amikor nem csak passzív befogadók lehetünk, hanem egész testünkkel választ adhatunk a Szentlélek mozgásban tartó jelenlétére. Három gyülekezet, három mozgásforma – miközben a Nagy Mozgató ugyanaz.
Van, ahol belépő lehet az aktív táborozás a gyülekezetbe; van, ahol a konfirmált ifjúság lehet elkötelezettebb nem csak az evezés, hanem a gyülekezet iránt; és van, ahol a gyülekezeti családok szeretnék a saját gyermekeiknek megmutatni a teremtett világot és a közösség mélyebb megélésének lehetőségét. Sokkal érthetőbbé válik a diakóniai cél a tapasztalaton keresztül.
Ami ugyanaz: mindig kell egy ember, aki elkezdi. Akinek nem elég, hogy ő gyalogol, ő kenuzik és ő bringázik, hanem ezen ténykedését odaadja Istennek, használja az országa építésére.
A missziói kapu
Ha lelkiség, közösség, fizikai és hitéleti aktivitás egyszerre kerül szóba, rögtön Balogh Tamás gödöllői református lelkipásztor jut eszembe. Vízitúrák, zarándoklatok, kerékpáros túrák társulnak hozzá – akár extrém helyeken és körülmények között is megvalósítva.
Hozzá kötődnek a dunamelléki lelkészeknek szóló zarándoklatok is, idén harmadszor került rá sor a Gyökössy Intézet szervezésében.
Zarándok nép-e a református?
Reformátusként nem állóháztartásra hívattunk, hanem úton levésre. Olyan útra, ahol a cél nem egy kegyhely, hanem maga Krisztus – aki azonban már az első lépésnél ott jár mellettünk.
Nem, azért a gyülekezeti hét Gödöllőn sem bivakolós teljesítménytúra, de jól gondoltam, hogy az aktív lelkipásztor körül aktív lesz a gyülekezet és szolgálói kör is.
Ott van mindjárt az ország második legnagyobb Rangers törzse. A missziós szolgálatként életre hívott gödöllői Royal Ranges közel száz gyermeket, fiatalt mozdított meg és tart mozgásban a mai napig. Persze, ehhez kellettek tettestársak, Gombos Viktor törzsvezető, Végh Balázs csoportvezető és Szentmarjay Tibor törzsőr (a belső hierarchia kibogozását meghagyom az aktív érdeklődőknek), akik nem elégszenek meg az egyhetes nomád tábor örömeivel, hanem vándortábort is vállalnak a gyerekekkel. Mondhatnám, mániákus közösség.

Miközben arról van szó, hogy emberi életek növekednek az evangélizáció, a tanítványozás és a vezetővé formálás mozzanatain keresztül.
Kicsiben megjelenik az egymás mellé rendeltség jó íze. Ahogy egy zarándoklat alkalmával a lelkipásztorokban bontódik le a versengés, a megfelelési kényszer, a hasznosság igazolása, úgy ez a gyerekekben is megtörténik.
Ahogy valóságos a jóízű fizikai fáradtság is.
Van annak varázsa, hogy száz gyerek magának készíti a túrógombócot és a gulyáslevest, de a tutajt is, kilenc éves gyerekek pedig éjjeli őrséget adnak.
A szolgálói kör Rangers táboron felül még a vándortábort is fontosnak tartja. „A természet, az egymásrautaltság, a fizikai kapcsolódás önmagukhoz és a teremtett világhoz, hogy együtt fáradnak el” – Balogh Tamás lelkipásztor maga is keresi a választ arra, miért vágnak bele az önkéntesek még egy hét lebonyolításába, mikor az alaptábor is bőven tartogat kihívást és evangéliumot egyaránt.
„Van egy kész struktúra, amiben szét van osztva a felelősség, így nehéz egyetlen »tettest« megnevezni. Azért csinálják, mert szerintük a vándortábor még jobb. Hasonlít a zarándoklat tapasztalatára. De ebben a műfajban minden az, ami. A fáradtság az fáradtság, a víz az víz. Ha nincs víz, nem lesz vacsora – nagyon egyszerű és direkt lesz a megszerzett tapasztalati tudás.”

A gyülekezeti zarándoklat azért kapacitáshiány miatt még várat magára. Addig is maradnak az egyre erősebb evangélizációs szemléletű Rangers gyerektáborok, ahová legszívesebben én is mennék önkéntesnek.
Balogh Tamás szerint nem csoda, ha egy városi gyülekezetben ez a szemlélet lábra kap. Nekem meg csoda. Mindig csoda. Ahogy az is, hogy nem a Boomerek és az X generáció az utolsó, aki tenni akar a következő nemzedékért.
Az ifis szolgálat és a teherhordásba belenövő következő nemzedék
Szomorjai Benedek huszonkét éves fiatalember, a szigetszentmiklósi gyülekezet tagja mára belenőtt a vízitúrák szervezésébe.

„Édesapám, Szomorjai Ferenc, a gyülekezet egyik presbitere huszonhét éve, a gyülekezet megalakulása óta szervezi a vízitúrákat. Én magam az utóbbi négy-öt évben csatlakoztam aktívan a szervezői csapathoz, évről évre egyre nagyobb részt vállalva.”
A fiatalember idén túravezető lesz, az évek alatt neki is lett erre képesítése, de ő egyeztette az étkezést és a hajóbérlést is. Ahogy hallgatom őt, kirajzolódik szavain keresztül a „Szomorjai-örökség”. Egy édesapa képe, aki már gimnazistaként is túrákat és kirándulásokat szervezett az osztálytársainak, amit, ha visszamondott mindenki a mostoha időjárásra hivatkozva, ő akkor is elindult.
Később a Szigetszentmiklósi Vízisport Egyesület oszlopos tagjaként az is fontossá vált számára, hogy a gyülekezet fiataljait összetartó közösséggé kovácsolja.
És volt egy fiú, aki csodálta az édesapa lelkesedését, évről évre megújuló erejét, amivel belevág a szervezésbe és apránként elkezdi felvenni a terheket.
„Minden évben máshova megyünk – mondja Benedek –, a Szigetközben voltunk már többször is, de mindig más részén. Eveztünk a Dunán, a Tiszán, a Rábán, a folyók több szakaszán, a Tisza-tavon, Szigetközben négy helyen is, idén pedig az Ipolyon evezünk a Börzsönyben.
Mindig fölvesszük a kapcsolatot a helyi gyülekezettel, tőlük is érkezik bizonyságtevő vagy a lelkipásztor igei alkalmat tartani, vagy meglátogatjuk a gyülekezetet mi magunk, hogy megnézzük a templomot és a közösséget.”
A Szigetszentmiklós-Újvárosi gyülekezetben konfirmáció után hívják a fiatalokat a vízitúrára, huszonhat évnél nincs idősebb résztvevő, legfeljebb lelkész. Az idei túra egyébként három lelkészes, Morva Ákos vezető lelkész mellett evezett Uri-Kovács Dániel és Bozsoki-Sólyom Pál, hatodéves teológus is.
A lelki gerinc, ami az esti áhítatokban formálódik, elsősorban idén az imádság témájából épül, a laminált lapokból álló énekfüzet pedig a hajós dicsőítést támogatja.

„Az ifisek azt szokták mondani, hogy nekik ez a legfontosabb összekovácsoló hitbeli élmény. A gyülekezet számára az jelenthet sokat, hogy együtt marad és számban növekszik az ifjúság, nem morzsolódnak le sokan” – mesél a fiatal a hét gyülekezeti hozadékáról.
Amikor pedig családos lesz az, aki sportosan aktív életet él, létrejöhet a gyülekezeti családos hét. A Farkasréti Református Gyülekezetben ugyanez biciklitúra formájában öltött testet.
„Mutassuk meg a gyerekeinknek a teremtett világunk szépségeit!”
Ezt a jelmondatot találta Sebestyén Ákos, a Farkasréti Református Gyülekezet presbitere tíz évvel ezelőtt, amikor az első biciklitúrát kiötlötte. Korábban a barátaival bringázott, húsz éven át tették meg a Budapest–Passau túrát, aztán Ákos ezt a szenvedélyét a gyülekezet szolgálatába állította.
A külső-kelenföldi anyagyülekezettel karöltve tekernek a farkasrétiek, a legelső túrán másfél éves volt a legfiatalabb résztvevő, ma már tiniként nyilván önállóan ül a nyeregbe. Formálódik tehát a következő nemzedék – bár Ákos szerint az egyetemista korosztály már nem rajong azért, hogy éppen a szüleivel együtt győzze le önmagát és a kilométereket.

„Pedig ez a típusú együttlét a családokat is közelebb hozza egymáshoz. Az első túrák vándortáborok voltak, ez a műfaj önmagában is sok kihívással jár, az utóbbi években inkább csillagtúrákat csináltunk” – mondta Ákos, aki mesélt az apró kihívások áldásos hozadékáról is: a sátorverés, a matracfújás, az alacsonyabb komfortfokozat mind segít kikapcsolni.
Sebestyén Ákos arra is figyelt a szervezés során, hogy elkerülve a turistaközpontokat, értéket mutassanak a következő nemzedéknek. Tekertek az Ormánságban, Szarvas környékén, Szatmárba harmadszor tértek vissza idén.
Az utakhoz az évek során diakóniai cél is tapadt. Erről így mesél a szervező: „Szatmárba azért mentünk vissza harmadszor, mert nagyon megérintett bennünket a kisszekeresi református gyülekezet tenni akarása, a nehéz sorsú emberekért végzett önkéntes munkája, a tanodájuk eredményessége. Keveset tudunk mi ehhez hozzátenni, de az számunkra is egyre fontosabbá vált, hogy ne hagyjuk ki ezt a lehetőséget.”
Szatmárban vannak lelkészek, akik nem tudják felvenni a fizetésüket. Hónapokig. Ha már csak ezért bringázna a gyülekezet, az is megérné. De többet ad ez a három nap ennél.
A testi kikapcsolódást lelki építkezés is segíti, a gyülekezet korábbi beosztott lelkésze, Mikola Borbála minden évben tekert a csapattal és szolgált igével vízparton, többszáz éves szószéken kempingben úgy, hogy a tulajdonos is odahúzódott – de távozása után sem maradt a csapat lelki táplálék nélkül, tavaly Némedi Gusztáv, idén Kallós Lilla kísérte a csapatot.

Sebestyén Ákos az évek alatt igyekezett a napi táv hosszát optimalizálni – de saját bevallása szerint van még ezen a téren fejlődési potenciál. Az viszont bizonyos, hogy akivel együtt küzdötte le az ember a kilométereket, természeti erőket és saját magát, azzal más lesz a viszonya.
„Legközelebb a templomban már nem egy gyülekezeti taggal találkozol, hanem egy sorstársaddal, akivel sokkal őszintébb a viszonyod” – vallja a szervező.
A cím- és rangkórság valóban szépen gyógyul a közös hagymaszeletelés, sátorállítás, kenucipelés közben, egyenletesen foszlanak le az emberről az anyagi, szellemi és mindenféle természetű érdemek, ha az eső ugyanúgy áztatja a társaság apraját-nagyját, a kezek ugyanúgy lesznek vízhólyagosak a kenulapáttól vagy hasonlóan töri fel a bicikli nyerge a nemesebbik felük.
Bízom benne, hogy az inspiráció ragadós lehet. Ahogy a fenti gyülekezetek példája mutatja: egy ember már éppen elég ahhoz, hogy megmozdítson egy gyülekezetet. Először csak néhány embert. Tizenkettővel már maga Jézus is elindult.
Fotók: Gombos Viktor – Royal Rangers, Gödöllő
Szomorjai Benedek – Szigetszentmiklós
Sebestyén Ákos – KKREF-Farkasrét