Isten dolgozik. Rajtunk, a világon, az Ő egyházán: megteremti a semmiből, fenntartja, törődik vele, megjavítja. Ezt a négy vonást saját szakmánkban is felfedezhetjük, egyiket talán jobban, mint a másikat. Istenképűségünknek része ugyanis, hogy munkára lettünk teremtve. Bárhogy is viszonyuljunk is tehát jelenlegi munkahelyünkhöz vagy kereseti tevékenységünkhöz, a munka nem a bűneset következménye. Az, ami megromlott benne, már igen. Ha jobban értjük Isten eredeti tervét, akkor azt is jobban megértjük, mely pontokon és mi romlott el, és hogyan tud az evangélium helyreállást hozni. Ennek pedig mi magunk is eszközei lehetünk saját munkánkhoz való viszonyunkban épp úgy, mint munkavégzésünk révén mások életében.

Az erről való közös gondolkodást Salamon példájával világította meg a hit és hivatás kapcsolata köré épülő konferencián Baji Péter lelkész. Emlékeztetett: a Biblia szerint a világ legbölcsebb uralkodója kifogástalan karriert futott be, olyat, amilyenre mi csak vágynánk; szakmai, emberi és pénzügyi sikerei csúcsán mégis pontosan ugyanazt érezte, mint sokszor mi, magunk: a mulandóság fájdalmát; azt, hogy a szerzett vagyon sem tesz boldoggá; kiégést és haszontalanságérzést, elégedetlenséget, békétlenséget és depressziót. „A boldogságot az Éden kertjében elveszítettük, és azóta a nap alatt keressük, pedig a minket megelégítő beteljesedést Istennél találjuk” – fogalmazott. Jézus megváltó műve azonban nemcsak a vasárnapi jó érzésünkért van, hiszen az evangélium áthathatja az egész életünket, így a munkánkat, a hivatásunkat is a hét minden napján.

„Találd meg a történetet, ami megérint” – a marketingesek jól tudják, mennyire vágyunk egy rajtunk túlmutató történet része lenni, ami a hiábavalóságérzetnek is jó ellenszere. Vígh Eszter, a Bartók-negyed Református Közösség lelkésze szerint sokan menekülnek történetekbe, melyek elfeledtetik a külvilágot, a munkájukat, ezért is olyan népszerűek a streamingplatformok és a számítógépes játékok. Az ember a nagy történetbe lett teremtve, valójában ez hat ránk elementáris erővel. Gyakran észre sem vesszük, hogy más világmagyarázó narratívák is versengenek értünk, hogy meghatározzák, hogyan gondolkodjunk például a munkánkról. Van olyan felfogás, miszerint azért dolgozunk, hogy utána „éljünk”: azt tehessünk a szabadidőnkkel és a pénzünkkel, amit akarunk, mert az élet igazi értelme ebben van. Más nézet szerint azért élünk, hogy dolgozzunk: a munkánk ad értelmet az életünknek, ez adja az identitásunkat, az értékességünket, ez az, amiben kiteljesedhetünk. Amelyik jobban hat ránk, azt is meghatározza, milyen munkát tartunk értékesnek: azt, amivel sok pénzt lehet keresni, vagy azt, amelyiknek nagyobb a társadalmi megbecsülése, haszna, ami rangosabb, amiért szeretni fognak, ami identitást ad – sorolta.

A világnak azonban van igaz története, az pedig a legvázlatosabban a teremtés, a lázadás, a megváltás és az új teremtés ívével írható le. Hogy mindez hogyan alakíthatja a munkáról alkotott felfogásunkat? Először is munkára vagyunk teremtve: Isten még a bűnbeesés előtt megparancsolta az embernek, hogy művelje és őrizze a rábízott kertet, a munka tehát nem a bűnbeesés következménye, hanem az istenképűségünk egyik vonása – magyarázta Vígh Eszter. „Ha nem tudok dolgozni, valami hiányozni fog belőlem, hiszen a munka méltóságot, megelégedettséget ad, bármit is dolgozzak.” Ugyanakkor az ember már a bűnbeesés előtt tudott másokért dolgozni, az identitását pedig Istenből nyerte.

Másodszor: a bűnbeeséssel az ember átkot vont magára a munkájában is, ezért jelenik meg benne a fáradtság, a rivalizálás, az önzés, az aggodalom vagy a szégyen. Ám végül az új teremtés is megjelenik a világunkban, hiszen gyakran épp a munkánk szól a bűn következményeinek a gyógyításáról. „Jézus Krisztusban a megváltás eljött, a bűn ereje megtört. Igazságosabb, irgalmasabb, másokért élő életre hívja Isten az Ő népét” – mutatott rá Vígh Eszter. A lelkipásztor szerint felhatalmazást kaptunk a harcra a bűnnel szemben magunkban és a munkánkban is.

Munka pedig az újjáteremtett világban is lesz, ami teljessé teszi az örömünket. „Képzelj el olyan világot, ahol a legnagyobb elképzeléseid megvalósulhatnak! Nem fáradsággal, hanem igazi csapatmunkával, alkotással, szépséggel…”

„A munka csak akkor áll helyre tökéletesen, amikor a menny újra egyesül a földdel és ’igazi hazánkban’ találjuk magunkat” – írja Tim Keller: Hivatás és elhívás című könyvében. A helyreállítás folyamata azonban már most zajlik, ezért fontos, hogy a világ történetét jól értelmezzük: a földi élet lényege nem az önmegvalósítás és az önkiteljesítés, hanem Isten szeretete. Ajánlónk a budapesti Bibliás Könyvesboltban is megvásárolható könyvről itt olvasható. 

Ha a nagy történeten át tekintünk a munkánkra, akkor megtalálhatjuk a választ arra, hogy mi motivál, miért láthatjuk meg a szépet és a jót benne, és miért tartunk ki akkor is, ha rosszul mennek a dolgok – tette hozzá. Vígh Eszter arra is felhívta a figyelmet, hogy hajlamosak vagyunk váltogatni a narratívákat. Hat ránk, amit a világ mond a munkáról, ezért gyakorolnunk kell a világ igaz történetén keresztül látni a munkánkat. „El kell mondanunk a történetünket úgy, hogy az a mai korhoz szólhasson. Egyedül mi tudjuk az okát a megtörtségnek, és a megoldást is.”

Rendszerszintű problémák, kilátástalanság, véget nem érő papírmunka, mismásolás, környezetszennyezés... Olvasónk miben tapasztalja, hogy a bűn hatással lehet a munkájára? 

Az egyéni történetek megosztásának is nagy ereje van. Ezeken keresztül láthatunk rá igazán, hogy ugyanazzal küzdünk, és arra is, hogy ha mások számára volt kiút, akkor számunkra is van. Szelley-Bereczki Anna vállalkozóként osztotta meg tapasztalatait. Szerette a munkáját, az mégis majdnem felemésztette. Pedig a mezőgazdasági startup megalapítása elégedettséggel töltötte el: úgy érezte, munkatársaival valós problémára találhatnak megoldásokat. Ám ahogy a legtöbb induló vállalkozásnál, a csődöt esetükben is az alapítók közötti konfliktus okozta.

Számos kihívással is járt a kockázati tőkebefektetés, és bár szerette eleinte a munkáját, az az identitásává vált: akkor sem tudott kilépni belőle, amikor kimerült és elveszített emberi kapcsolatokat. „Láttam, miben segít, amit csinálunk, de nem nézhetjük a dolgoknak csak az egyik oldalát” – osztotta meg. Istenhez fordult tanácsért, vezetésért, aki válaszolt is, csak ő nem akarta meghallani eleinte. Isten azonban kitartóan beszélt hozzá. „Nehéz és fájdalmas döntés volt, hogy a gyermekemként szeretett projektet, ami prioritás volt az életemben, és amivel egyenlővé tettem, hogy ki vagyok én, elengedjem.” Azt, hogy mit csináljon helyette, nem ő találta ki, Isten belépett a folyamatba – mondta. „Kaptam egy erős elhívást és megerősítést, és új vállalkozásba kezdtem: fenntartható kerttervezéssel kezdtem foglalkozni.” Az Édenkert képe segíti, erősíti meg őt a munkájában – árulta el. Ma már nagyobb bizalma van Istenben, tudja, hogy nem rajta múlik minden, és ha megáll, nem dől össze a világ.

Két kerekasztal-beszélgetésen mások is megosztották tapasztalataikat.

Amikor a szocializmus közepén látott egy épületet, ami végre nem kocka volt, hanem organikus formák jelentek meg benne, az inspirálta Berzsák Zoltánt, hogy építész legyen – ő tervezte többek közt a budapesti Ráday Házat az újjáépült diákotthonnal együtt. Szakmája a teremtéssel van kapcsolatban, még ha nem is nevezné annak, inkább alkotásnak – mondta. A megtörtségei közül a környezetszennyezést nevezte a legsúlyosabb problémának, aminek a veszélyét a nem hívő emberek is érzik. Kitért az egó szerepére is: „önmagam szeretném megvalósítani, hogy a magazinok címlapjára kerüljenek az épületeim, vagy pedig az a szempont, hogy jó legyen ott élni? Ez már a tervezés folyamatában megnyilvánul: belekerülhet-e az, akinek készül az épület, közös folyamat-e ez vagy valaki leönzőzi?”

Nem az intenzívesek ásza, vagányság helyett inkább gondoskodó, gyöngéd alkat, aki úgy képzelte, egy református öregotthonban lesz mellékállásban orvos, és majd ehhez keres főállást – osztotta meg finom humorral Szabó Andrea. Isten mégis úgy terelgette a szükségek és a főnökei révén, hogy kardiológus lett és gyermekintenzíves, és ebben örömét leli. Egyszerre élt meg ebben fölfelé sodródást és azt, hogy Isten érte nyúlt – mondta.

Munkatársaival együtt az emberi szervezetben megjelenő, szabályok szerinti, strukturálisan megismerhető megtörtséggel találkoznak, amivel szembe lehet menni. Élet és halál kérdésével találkozva sem jelent azonban nyílt terepet az evangélizálásra a kórterem. Visszaélne a helyzetével, ha így tenne. Azt azért elmondhatja, hogy a pitvar-kamrai csomó úgy van megalkotva, hogy sok mindentől véd – árulta el. És mivel a hirtelen halál veszélye alatt kell menedzselni családokat, vagy épp sportkarrierek törnek meg a ritmuszavarrendelésen, amit a hívő orvos tehet, hogy együtt megy az emberekkel a fájdalomban. „Ha választhatsz egy jó sebész és egy keresztény sebész között, a jó sebészt válaszd” – tanácsolta végül.

Mindenki arra vágyik, hogy bárcsak már gyermekként tudta volna, mit akar csinálni az életben – osztotta meg középiskolások és fiatal felnőttek tapasztalatait Stumpf Kata, az általa alapított, főként pályaorientációval foglalkozó Konnekt Egyesület elnöke. Ő maga is megküzdött saját útja megtalálásáért, jogásznak tanult, de már az egyetem másodévétől tudta, hogy nem ezzel akar foglalkozni. Mindig kérdések vezették, először az, hogy mit kapott Istentől ajándékba, amit kibontakoztathatna. Így került el egy televíziós castingra, ami bár nem sikerült jól, meglátták a benne rejlő lehetőséget. Később a Petőfi TV riportereként megtalálta magát a fiataloknak szóló műsorokban. A szakmája mellé azonban még keresett egy ügyet, e nélkül nem érezte teljesnek magát. A középiskolások érdekelték, és mivel nekik a pályaválasztás a legnagyobb problémájuk, ebben állt melléjük.

„A nem hívők is vágynak arra, hogy kibontakozhassanak és hatással legyenek a világra” – osztotta meg tapasztalatát. Hozzátette: szülők és gyerekek is teszt alapján akarnak dönteni a pályaválasztásról, pedig ami előttük áll, az folyamatos útkeresés. Ami igazán segít, az a generációs kapcsolódás és az, hogy felszabadultabban hozhassák meg a tinik a következő jó döntésüket, ami után még sok lesz – tette hozzá.

Stumpf Kata beszélt arról is, hogy bár ő maga keresztyén, a civil szervezet, amit vezet, nem az, emiatt sokáig kérdés volt számára, hogy tesz-e eleget. Nem az evangéliumi szórólap elhelyezésében találta meg a választ, hanem abban, hogy nyitott arra, ha valakinek mélyebb beszélgetésre van szüksége, és beleláttatja az útkeresőket a saját döntéseibe is, például abba, hogy sokat imádkozott valamiért. Riporterként is eljutott oda, hogy megelégedjen azzal, hogy valóságos küzdelmeket mutasson meg, mégsem erőlteti bele az emberi történetekbe, hogy Istenre lenne szüksége a megkérdezettnek.

Néhány mítoszt is leromboltak a konferencián. Ezeket Lovas András és Vígh Eszter, a Bartók-negyed Református Közösség lelkipásztorai kísérelték meg a Szentírás fényébe helyezni. Néhány példa ezekre:

* A lelkészi munka, egyáltalán a segítő szakmák magasabb rendűek a többinél. – Lovas András szerint mindannyiunknak van a lelkünk mellé testünk is. „Ha a nagy történetből csak a lázadást és a megváltást vesszük komolyan, a teremtést és az új teremtést pedig figyelmen kívül hagyjuk, akkor csak a lelkek megmentésével törődünk.”

* Ha a munkám frusztráló, akkor nem jó helyen vagyok. – Ha a munkád nem frusztráló, akkor már az újjáteremtett világban vagy – világította meg Lovas András. „A hiábavalóság tapasztalata mindenképp együtt jár a munkával. Ha úgy akarok élni, hogy abban nincs semmi nehézség, az leleplezi a szívem: bálványt imádok.” Vígh Eszter hozzátette: a legnagyobb elhívás is lehet frusztráló, de a kitartásból sok minden születhet. „Az evangéliumban is a megtörtségből születik a szép.”

* Egyedül a kemény munka az igazi munka, és ez tetszik Istennek. – Ez akár református „hitvallás” is lehetne Lovas András szerint. „Nem csak azok, de azok biztosan mondják ezt a mondatot, akik a munkájuk által akarják igazolni a létüket. Aki bűntudatot érez amiatt, hogy nem dolgozik keményen, az attól fél, hogy nem fogják szeretni és nem lesz olyan értékes, ám ez is a szív bálványimádása.” Vígh Eszter szerint ez abban is tetten érhető, amikor valaki abból nyeri a státuszát, hogy igazán elfoglalt és a hétvégéje is be van táblázva.

* A munka szükséges rossz. – Ez a görög idealizmussal van összhangban és nem a bibliai teremtéstörténettel; a görög istenek nem dolgoznak – jegyezte meg Lovas András. Vígh Eszter szerint ez a dualista világképből fakad, miszerint a klerikális munka az igazi munkavégzés, a többi csak „dolgozás”, ezen felül pedig vannak mázlisták, például az arisztokraták. Lovas András leleplezte a budapesti értelmiségi lét kiváltságos nézőpontját is. „Kivételes világ a miénk emberek millióihoz képest, akik a munka hiábavalóságát még inkább megélik, kreativitás és szabadság nélkül. Ebből is fakad, amikor úgy érzik, túl kell élni a napi nyolc órát, hogy élet is legyen az életben. Mi, sokan ezzel szemben láthatjuk a munkánk értelmét és élvezhetjük a gyümölcseit, például azt, hogy a nyomán valami jó történik. Érzékenyebbnek kell lennünk rájuk.”

* Jobb keresztény szakemberhez fordulni, mint nem keresztényhez. – Vígh Eszter tanács is az, hogy inkább a jobb szakemberhez forduljunk, akár hívő, akár nem, míg Lovas András úgy véli, vannak olyan hivatások, amelyekben meghatározó a világnézet. „Egy keresztény páterapeuta lehet, hogy jobban tartja az együtt maradást, míg a nem keresztény talán könnyebben engedi amiatt a narratíva miatt, hogy meg kell találnod önmagad, a saját kiteljesedésed. Egész más, ha úgy jut el egy pár a szakításig, ha felvették a keresztet, hordozták a terhet, és mégis azt látták, hogy itt nincs más lehetőség.”

* A munka az élet értelme. – Lovas András szerint az élet értelme Isten, de számít a munka. „A világnak szüksége van rá, hogy kibontsuk, ami benne van, és a munka mélyen része az emberi teremtettségnek.” Vígh Eszter szerint, hogy mennyire, azt munkanélküliként érezzük meg igazán.

Hit és hivatás kapcsolatáról kiscsoportokban folytatódott a beszélgetés. Az oktatás, a művészet, az élelmiszeripar vagy más, választott szakterületet vizsgálva gondolkodhattak együtt a résztvevők arról, hogy a nagy történet egyes elemei hogyan jutnak ebben érvényre. Miként nyilvánul meg bennük az ember istenképűsége, a teremtés, de épp úgy a romlás is? Elképzelték, mit eredményezne, ha Jézus akár rajtuk keresztül is belépne oda, milyen gyógyító-helyreállító folyamat indulhatna el, és az hogyan teljesedhet ki az új teremtésben. Szó esett még a munka és a pihenés egyensúlyáról is.

A konferenciát nem lezárásnak, hanem a közös gondolkodás kezdetének szánták a szervezők. Hit és munka témában a City to City Budapest podcasteket is közzétesz saját YouTube-csatornáján, ezeket is érdemes meghallgatni.

Képek: Vargosz