Lassan végleg magunk mögött hagyjuk a fagypont alatti dermesztő éjszakákat, a föld ébredezni kezd téli álmából és a jégre csupán a hajnali árnyékos helyeken megbúvó finom zúzmara fog emlékeztetni minket. Kevésbé költőien megfogalmazva: tartósan nulla fok felett lesz a leghidegebb éjszakai hőmérséklet. Ez olyan minőségi változást jelent, amely nem fejezhető ki fokokban: a -1 és a +1 fok közötti kétfoknyi különbség ugyanis nem ugyanaz, mint mondjuk a +1 és +3 fok közötti, mert a nulla egy mérföldkő, origó, nemcsak a Celsius-féle skálán, de az élővilágban is. Nulla fok felett folyékony a víz, nulla fok alatt szilárd, és víztől függő földi életünkben ez kikerülhetetlen különbség. Elemi élmény. Nem csoda hát, hogy fagypontról, fagyásról átvitt értelemben is beszélünk életünk kapcsán.

Fagypont alatt
Megmerevedett állapotok, az elmozdulás hiánya, megfagyott légkör, egyhangúvá váló mindennapok – mintha a magunk mögött hagyott tél nemcsak a külvilágban uralt volna el mindent, hanem bennünket és kapcsolatainkat is. Megmutatkozott ez az egészségünkön is: hetek óta képtelenek vagyunk teljesen kigyógyulni a felső légúti fertőzésekből, mert amikor már azt hinnénk, hogy meggyógyultunk, akkor újra visszaesünk vagy felülfertőződünk valami újabb járvánnyal. Várjuk a tartós meleget, a napsütést, hátha testünket-lelkünket átjárja és változtat valamit a megváltoztathatatlannak tűnő állapotokon. De hiába az idő múlása, egyre távolibbnak tűnik a kimozdulás a holtpontból. Mert az átvitt értelemben vett fagypont valójában holtpont. Elakadunk, belefásulunk, ezt érezzük a minket körülvevő embereken is.

Fagypont alatt rekedt a hazai társadalom megosztottsága, a közbeszéd, nem látszik esély az olvadásra, a felmelegedésre, a kétféle valóságmagyarázat közötti kompromisszumra. Befagyni látszanak a frontok az ukrajnai háborúban, a békefeltételek kapcsán nem közelednek az álláspontok, és a világpolitikai ellentétek vékony jegén is egyre több a repedés – Irán kapcsán be is szakadt ez a jég. Mindez nem csupán valahol rajtunk kívül létező jelenség, hanem egyre jobban beszivárog életünkbe, ugyanúgy elemi élménnyé válik, mint a vizek jéggé dermedése, és összeáll bennünk saját életünk befagyottságaival. Várunk az olvadásra, de már ez a várakozás is egyre fásultabbá válik. Miközben az éjszakai fagyok eltűnnek, bennünk és körülöttünk érdemben szinte semmi sem változik.



Elérve az olvadáspontot
Van azonban a fizikai fagypontnak egy másféle megközelítése is, és ez az átvitt értelemben vett használatot is új perspektívába helyezheti. Fagyponton egyensúlyi állapotban van a szilárd és folyékony halmazállapot, azaz egyszerre beszélhetünk fagyáspontról és olvadáspontról – hasonlóan, mint a forradáspont esetén, amely egyben harmatpont is. Ha a fagypontra olvadáspontként tekintünk, már a pozitív oldalról fogjuk fel a helyzetet, nem a negatív felől. Ez a fajta szemléletváltás sokat segíthet rajtunk, hogy ne azt lássuk, ami megmerevedett, hanem azt, ami már mozgásban van, ami a változás ígéretét hordozza magában. A pozitív szemlélet persze önmagában még nem elég a holtpontjaink legyűréséhez, de jelentős lépés. A nulla nem csak a vég, hanem valaminek a kezdete is.

Ha már elértük magunkban a „lelki nulla fokot”, az olvadáspontot, akkor a fagy már csak átmeneti és nem is teljes: a hajnali zúzmarához hasonlóan csak életünk árnyékos oldalán maradhat hosszabb ideig. A tavasz azonban nem köszönt be magától életünk minden területére, nekünk kell elmozdulnunk a felmelegedés felé. Tennünk kell kapcsolatainkért, szolgálatunkért, egészségünkért, motiváltságunkért, saját életminőségünk javításáért és a környezetünk életminőségének a javításáért. A nagyböjt egy remek lehetőség arra, hogy erre az útra rálépjünk, hiszen lelki megújulást kínál egy olyan állapot megváltoztatására, amely a bűnből, az Istentől való elszakadásunkból fakad. A szemléletváltáshoz először rá kell lépnünk a szemlélődés újtára, jelen lenni életünk napos és árnyékos területein egyaránt.

Újra visszatalálni a kereszthez
Istenkapcsolatunk milyensége is elemi élmény. Létkérdés. “Pozitívba fordulása” minőségi változás, javulása életünk minden területén kikerülhetetlen különbséget eredményez. Nemcsak a tavasz ígéretét hozza el, de segít elviselni az árnyékos, fagyos területek jelenlétét, és napfényt hozhat mások életébe is. Ezt tudjuk, megéltük, olykor mégsem vagyunk képesek arra, hogy visszatérjünk az origóra. Olykor csak várunk, várunk arra, hogy bekövetkezzen az olvadás és átjárjon a Lélek melege, de megfeledkezünk arról, hogy ehhez át kell lépnünk az olvadásponton. Ez nem olyasmi, ami csak úgy megtörténik velünk. Isten megtette az első lépést felénk, de szabad akaratunkból kell igent mondanunk hívására és túllépni a holtpontokon. Ez azt is jelenti, hogy újra és újra vissza kell találnunk Hozzá.



A szemléletváltás csupán az első lépés, de nem állhatunk meg itt. Újra és újra tudatosítanunk kell magunkban, hogy Krisztusban van az origó, a keresztje jelöli az ikszet életünk hőmérőjén. Pontszerű kapu Ő a keskeny útra nyílva, benne élesen elválik a kétféle állapot, és hozzá képest dől el, mi az, ami megmaradásra ítéltetik. A kereszten találkozik élet és halál, kezdet és vég, ott kezd felolvadni megfagyott szívünk, ott kapunk újabb esélyt a változásra. Krisztus „lenullázta” magát értünk, hogy általa növekedjünk. Újra és újra fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy életünk tartósan fagypont alatt van éppen vagy tartósan olvadáspont felett. Lássuk meg, hogy mi kell ahhoz, hogy a böjt az utóbbi felé mozdítson el minket! Gyógyuljunk, melegedjünk, növekedjünk a hitben, a hit által!


Barna Bálint
Képek: Wikimedia Commons