Ez valószínűleg attól is függ, hogy hány éves vagy. Mozifilm lenne, a végén stáblistával? Televíziós dráma? Vagy pörgős TikTok-videó? Életében legalább egyszer mindenki visszatekint élete elmúlt éveire-évtizedeire. Persze, a te esetedben most még nincs erre szükség, hiszen minden rendben van: az egészséged jól szolgál, pörögnek a napok, hetek, sodornak a tennivalók. Vagy éppen pihensz valahol? Nos, ilyenkor nem a számvetés ideje van, hanem a kikapcsolódásé, a pillanat megéléséé. Vagy mégsem ez a helyzet?

„De hát nálam nincs minden rendben. A családom nem törődik velem, apám külön utakon jár, anyám, ha szól is hozzám, csak szidni tud mindenért. Tulajdonképpen én neveltem fel magamat. A pénzt a kezembe nyomják hónapról hónapra, de azt sem tudják, merre járok, hol és mit eszem, jól vagyok-e.  Idejét sem tudom, mikor ült velem valaki a családból beszélgetni. Már ne is üljenek, nem kell, csak hagyjanak élni!”

„Egészséges vagyok? Hát persze, hiszen vigyázok magamra. Csak jó minőségű élelmiszert veszek, minden reggel futok, hetente párszor a konditerembe is beugrom, hétvégén meg jöhet egy kis biciklizés vagy túra a haverokkal. Alkoholt csak ritkán és mértékkel iszom, füstmentesen élek, mi kell még? Jó állásom van, csinos barátnőm, a lakás a sajátom. Boldog vagyok, nem érted?”

„Milyen egészségről beszélsz? Hiszen krónikus beteg vagyok, állandóan kezelésekre járok. Egészen belefáradtam már a sok utazásba, a gyógyszerek elviszik az összes pénzemet, fájdalmaim vannak, soroljam?  Az orvosok csak hümmögnek, és küldözgetnek egyik rendelőből a másikba. Nem látom a végét, már nem is hiszek a gyógyulásban, csak vonszolom magam előre, mint egy alvajáró.”

„Igen, jól mondod, sodornak magukkal a napok. De néha már túl nagy ez a pörgés, ezerfelé megfelelni, és közben épelméjűnek maradni, hát nem könnyű… Folyton szétszakadok a sok tennivaló között, a család szívja a véremet, mindennel megtalálnak, mindenki helyett nekem kell gondolkodni, még a zoknijukat sem tudják megkeresni nélkülem. A munkahelyemen is csak az ugráltatás megy. Nem tudom, meddig lehet ezt bírni.”

„Hogyne pihennék? Megérdemlem. Egész évben keményen tanultam, ennyi csak jár! A szerelmemmel kihasználunk minden percet, amíg fiatalok vagyunk. Mindenki ezt mondja, hogy most tomboljuk ki magunkat. Nincs igazuk? Nézz csak rá a szüleimre! Nem szeretnék olyan lenni, mint ők, én másképpen fogom csinálni, az biztos. De szerencsére sok időm van még. Életem filmje? Majd megnézem később, bocs, most rohannom kell, mert várnak a barátaim.”

„Életem filmje… Jaj, kedveském, ha én azt mind elmesélhetném, ami velem történt! Regényt lehetne róla írni. Mennyi mindent átéltem, milyen sokat nélkülöztünk, mennyit gürcöltünk… Tisztességgel felneveltük a gyerekeket, szakmát adtunk a kezükbe, mindent megtettünk értük. Most meg…? Jó, ha karácsonykor látjuk őket. Csak azt sajnálom, hogy mennyi mindent kihagytam. Ha újrakezdhetném, nem lennék olyan tisztességes. Hát mire mentem vele? Nézzen körül! Ez a rozzant ház van, meg mi ketten a papával. Ennyi egy élet?”

Láttam egyszer egy érdekes rajzsorozatot, ami egy elképzelt személy életéből mutatott be néhány filmkockát. Egy kisbaba, aki „túl fiatal, hogy Istenre gondoljon”, egy vidám tizenéves, aki „túl gondtalan, hogy Istenre gondoljon”, egy életerős fiatal, aki „túl szerelmes, hogy Istenre gondoljon”, egy keményen dolgozó felnőtt, aki „túl elfoglalt, hogy Istenre gondoljon”, egy idősödő ember, aki „túl fáradt, hogy Istenre gondoljon”, és végül egy kórházi ágy, rajta lepedővel letakart test: „túl késő, hogy Istenre gondoljon”…

Lehet, hogy a te életedben is jelen van valamelyik „túl”? Valószínűleg nincs, hiszen itt vagy, és ezt olvasod – ez pedig azt jelenti, hogy szoktál Istenre gondolni. A kérdés, hogyan gondolsz rá. Ha úgy, mint egy szerető édesapára, aki bölcs, igazságos, és aki számára nincs lehetetlen, akinél ott van a megoldás, a megújult élet, a békesség, az öröm, akkor nem lesz „túl késő”. A földi élet nem annyi, amennyit beletöltünk, hanem amennyit Istennel töltünk belőle.

Kép: pexels.com