"Elméletben mindig is tudtam, hogy Jézus az egyetlen segítség, akire szükségünk van. Ám ezt egészen addig nem értjük meg, míg Jézuson kívül valóban nincs már senkink."
ismeretlen
Túlélők után kutatnak
Megkezdte kutató-mentő szolgálatát a földrengés sújtotta törökországi Mardin városában a Magyar Református Szeretetszolgálat csapata. Jelenleg egy húszfős nagycsalád tagjait keresik.
Kedd éjszaka megérkezett a földrengés sújtotta Törökországba a Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató-Mentőcsoportja, akik szerdán megkezdték mentési szolgálatukat ellátási helyszínükön. A hétfős csapat munkáját három keresőkutya is segíti a helyszínen, akik mind rendelkeznek nemzetközi minősítéssel. Mindeközben elindította első, mintegy 15 millió forint értékű humanitárius segélyszállítmányát is Törökországba a Magyar Református Szeretetszolgálat a nincstelenné vált túlélők megsegítésére.
Az elmúlt 80 év legnagyobb természeti katasztrófája sújtotta Törökországot és Szíriát, melynek a hivatalos adatok szerint már több, mint 11.000 halálos áldozata van. A 7,8-as erősségű földrengés Törökország déli és középső részét, valamint Szíria észak-nyugati területeit rázta meg, melyeket számos utórengés követett, valamint komoly veszélyt jelent a túlélési esélyekben a fagypont körüli hőmérséklet is. A Magyar Református Szeretetszolgálat tűzoltókból, katasztrófavédelmi szakemberekből álló Kutató-Mentő csapata kedd éjszaka megérkezett Törökországba, szerdán pedig megkezdték mentési szolgálatukat a szír határhoz közeli Mardin városában, mely város szinte teljes egészében összeomlott a földrengésben.
„Szerdán kora délután megérkeztünk Mardin városába, ahol a következő napokban kutató-mentő szolgálatot teljesítünk. Döbbenetes a látvány, szinte az egész város romokban áll, folyamatosan halljuk a tűzoltóság és a mentők szirénáját. Éjszaka is folytatjuk a munkát, jelenleg egy húszfős nagycsalád tagjait keressük, két túlélő férfi családtag van segítségünkre a keresésben. Több kisebb csapatban dolgozunk, hogy egyre nagyobb terepet lefedve végezzük a munkát kutyás keresőinkkel, tűzoltóinkkal és a mentőcsapat további tagjaival” – tudósított a helyszínről Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója, a csoport operatív vezetője.
Mindeközben szerdán délután elindította tizenötmillió forint értékű humanitárius gyorssegélyét Törökországba a Magyar Református Szeretetszolgálat. A mintegy négy tonna tartós élelmiszerrel és higiénés felszereléssel az átmeneti szálláshelyeken meghúzódó túlélők ellátását támogatja az egyházi karitatív szervezet, mely adomány csütörtök délelőtt megérkezik Adanába, ahol azonnal kiosztják a nincstelenné vált túlélők számára.