Az Ifjúság szolgálatának évében a 600 önkéntest és 60 stábtagot megmozgató, 3500 fiatalt elérő Csillagpont Fesztiválra okkal lehet büszke minden szervező. Ablonczy Áron református lelkész, egyházunk Zsinati Hivatala Ifjúsági Osztályának vezetője mégsem gondolja, hogy ez lenne pályája csúcsa. „Én a Csillagpontot egy újabb lépcsőfokként éltem meg az ifjúsági munka terén. Ez egy hosszú folyamat része, amelynek végső célja, hogy összefogjuk és összehangoljuk egyházunk 27 egyházmegyéjét, egyháztesteket, 18 egyetemi gyülekezetét és 22 ifjúsági szervezetét, hogy e téren azonos vízió, eszköztár és szakmai felkészültség jellemezze a Kárpát-medence minden református gyülekezetét” – fogalmazott.

Áron életében sok ilyen lépcsőfok volt, elmondása szerint az elmúlt tíz évben többször kellett újradefiniálnia önmagát, szerepkörét, hogy mit jelent vezetőnek lenni, csapatban dolgozni. „Most már fontos számomra, hogy másokat előtérbe helyezzek, hogy jó vezetővé váljanak mellettem, de ez nem volt mindig így. Nagyon nehéz volt átállnom a csapatban gondolkodásra, mert nem ehhez szoktam hozzá. A legtöbb lelkész döntően egyedül csinál mindent, akkor is, ha sok szolgáló van a gyülekezetében, mert egyrészt ők nem állnak minden nap és folyamatosan rendelkezésére, másrészt mert egyházunkban kevés példát láthatunk az állandó csapatmunkára. Nekem is meg kellett tanulnom.”



Lázadóból mintakövető
Áron lelkészcsaládba, ötödik gyerekként született 1990 április 23-án. Kamaszként lázadt minden ellen, mert mások figyelmére vágyott, és többször is majdnem kirúgták az iskoláiból. A Kispest-Rózsatéri Református Egyházközség gyülekezeti alkalmaira mégis eljárt a testvéreivel, mert az ottani ifiben barátokra talált. Arra viszont eleinte nem érzett motivációt, hogy istentiszteletek után ottmaradjon beszélgetni és ismerkedni, ráadásul az ifis alkalmaknak a vízilabdaedzésekkel és a bulizással is kellett vetélkednie.

Tizennyolc évesen egy szakítás utáni mélységében egy este mindent letett Isten elé, azt is meglátva, mik a bűnei, és másnap újjászületve kelt föl. Ezután kezdett el szolgálni az ifiben is. „Ha valami rosszul sikerült, akkor édesapánk, Ablonczy Kálmán gyülekezetvezető lelkipásztorként tartotta a hátát, így könnyű volt innovatívnak lenni. Négynapos missziós programokat, táborokat, férfi napokat, drámacsoportot szerveztünk. Elkezdtem figyelni a fiatalokra és ráébredtem arra, hogy jó velük kapcsolódni” – emlékezett vissza Áron.

Tájépítésznek vagy sportmenedzsernek készült, azonban nem vették fel, így kiutazott Angliába egy évre a Lee Abbey keresztyén közösség devoni központjába. „A mai napig hatással vannak rám az ott tanultak és ott kaptam elhívást a lelkészi pályára is. Lelkészgyerekként tudtam, hogy ez mivel jár, ezért fél évig tusakodtam a gondolattal. Végül egy egyhetes böjt után, amely során nem ettem semmit, megértettem és elfogadtam, hogy ez az én utam. A kertészet megmaradt hobbinak, máig feltölt, ha művelhetem.”



A családi minta valódi jelentőségére csak jóval később ébredt rá. „Hatalmas áldása Istennek, hogy születésem pillanatától hordozom a családi mintákat. Most már tudatosan szeretném továbbvinni nagypapám, Ablonczy Dániel bátorságát, intuícióját és plántáló felfogását, valamint szüleim segítő odafordulását az emberek felé. Bizonyos értelemben a mai napig lázadok, csak most már a vallott értékeim érvényesítéséért, és azért, hogy sokkal hatékonyabban működjön egyházunk intézményrendszere.”

Az inspirálódás évei
A teológiai évek alatt tudatosan jó gyakorlatokat gyűjtött itthon és külföldön. Öt év alatt 18 nemzetközi konferencián volt, amelyek igen inspirálóak voltak számára. A külföldiek mellett voltak magyar példaképei is, például Lovas András, Harmathy András és Zámbó András, továbbá a Sófár mozgalom vezetői és még nagyon sokan a gyülekezetplántáló lelkészek közül. Leendő feleségével, Edinával egyetemi évei alatt ismerkedett meg. 2016-ban házasodtak össze, három gyermekük született.

Egykori teológus barátaival máig jóban van: alakítottak egy 5x2 nevű közösséget, amely ötükből és házastársaikból áll. „Nekem ez a lelkészköröm” – magyarázta Áron, aki tudatosan figyel arra, hogy több olyan köre is legyen – lelkészi, szakmai, baráti, mentori –, amely megtartó erejű számára és ahol szakmai segítséget is kap. „Áldásként élem meg, hogy az időm nagy részét olyanokkal tölthetem, akiket szeretek és akikkel jól érzem magam és akik inspirálnak is. Az ifjúsági munka is az egyik ilyen közeggé lett.”



Hatodévben plántált gyülekezetbe szeretett volna menni, így került 2015 szeptemberében Gazdagrétre. Mentorától, Lovas Andrástól sokat tanult arról, milyen egy jó gyülekezeti struktúra, mit jelent a tagok bevonása a szolgálatba, a tanítványképzés, a misszió, az evangélium és az imádság komolyan vétele. „Később Thoma László lett a vezető lelkipásztor, aki mellett 2019 szeptemberéig voltam beosztott lelkész. Laci nagy hangsúlyt helyezett a gyülekezeti tagok pasztorálására és lelkigondozására.”

Áron számára máig meghatározóak a gazdagréti kapcsolatok. „Szeretetteljes emberek ők, akik figyelnek egymásra, nagyon sokat szolgálnak, komolyan veszik a hitüket és tájékozottak – ez inspiráló. Megerősítettek abban, hogy keresztyén vezetőként mindenben a legjobb minőségre kell törekednünk. Példaértékű a Krisztus-központúságuk, hogy egész életüket áthatja a hit és ezt hitelesen képviselik a külvilág előtt, hogy hordozzák egymást imádságban, hogy megosztják egymással terheiket.”

Az Ifjúságépítők és Diósd
Az Ifjúságépítők nevű felekezetközi keresztyén szervezetük születéséről Áron elmondta: egyik ihletforrásuk egy tizenötfős, kezdő lelkészekből álló csoportjuk volt, ahol szakmailag támogatták egymást, a másik a gyülekezeti ifivezető-képzésük, amely idővel sokszázfőssé nőtte ki magát. Látszott mindezekre az országos igény, a Youthscape 2018-as birminghami konferenciája pedig megerősítette bennük, hogy itthon is szükség van egy ifjúsági munkát támogató közösségre. Így 2019-ben elindították az Ifjúságépítőket.



Áron 2020 februárjában kerülhetett Diósdra Pogrányi Károly vezető lelkész mellé. „Akkoriban körülbelül harmincan jártak istentiszteletre az iskolaépületbe, nem volt még templom. Plántált gyülekezet, így az érkezőknek nem volt viszonyítási alapjuk és más gyülekezeti mintából eredő elvárásuk. Lazák, oldottak, örömteliek, vidámak, sokat szolgálnak, de nem feltétlenül csak azért, mert erre tanítottuk őket, hanem mert ez fakad belőlük” – fogalmazott Áron.

A diósdi ifjúság elmondása szerint a legszínesebb társaság, akikkel valaha dolgozott. Sok köztük a speciális nevelési igényű, és az első évben öröm volt, ha egy nyolcrésztvevős hétvégén nem verekedtek össze. „Az ifi fele olyan fiatalokból áll, akiknek a szülei nem járnak közénk és nem tudni, hogyan keveredtek az ifibe, egyszer csak bejöttek az utcáról. Őszintén megmondják a véleményüket, kritikájukat, mégis ők lettek az egyik leglelkesebb, legaktívabb, az evangéliumra legfogékonyabb közösség.”



Diósdi szolgálatával párhuzamosan egy ideig az Ifjúságépítők vezetője volt, de utóbbi posztját egyéb feladatai miatt 2024. szeptemberben átadta mentoráltjának, Uri-Kovács Dánielnek. A szervezet sokat fejlődött és bővült, miközben kizárólag támogatói adományokból tartja fenn magát. Koncepciójuk része, hogy heti egy napot gyülekezetben szolgálnak, hogy ne veszítsék el annak kontextusát. Áron jelenleg a szervezet legnagyobb projektjének, az Ifivezető képzésnek (IVK) az elnökségi tagja.

Missziói vízió
A Zsinati Hivatal Ifjúsági Osztályára három éve került. Sokan óvták tőle, hogy közegyházi szerepet vállaljon, végül négy hónap után mondott rá igent. „Tim Keller szerint abból tudjuk, hogy elhívásunk van valamire, hogy egyrészt arra valódi szükség van, másrészt rendelkezünk a szükséges kompetenciával és szaktudással, harmadrészt megvan bennünk a lelkesedés tüze. Azt éreztem, hogy itt összeállnak ezek a tényezők” – fejtette ki Áron. „Szeretek problémákat megoldani és itt nagy szabadságot kaptam hozzá.”

Céljuk, hogy 2026 végére a 27 egyházmegyében összehangolt és egy missziós irányba tartó ifjúsági munka működjön, amely a krízispontokat lehetőségekbe fordítja át. Azért léteznek, hogy ebbe minden szereplőt bekapcsoljanak, hálózatokkal felkaroljanak, képzésük és segítésük által megújulást és megtéréseket hozzanak minden magyar fiatal életébe, általuk erősítve a helyi gyülekezeteket. „Nem érdemes a templomokban várni azt, hogy majd maguktól bejönnek hozzánk a fiatalok. Nekünk kell kilépni, nem lehetünk már ebben passzívak. Vízióm, hogy az ifjúsági munka missziói legyen, azaz minden fiatal képes legyen arra, hogy meg tudja osztani környezetével az evangéliumot, meg is élve azt.”

A felméréseknek köszönhetően már sok mindent tudnak a fiatalokról: hogy milyen témák érdeklik őket, hol hányan vannak, mennyire vannak jelen online, miért morzsolódnak le a gyülekezetekből. A Csillagpont idei témáját sem hasraütésszerűen döntötték el, hanem megnéztek több magyar és nemzetközi kutatást, amelyek alapján a fiatalok számára a mentális egészség és a szorongás kérdésköre a legnagyobb kihívás.

„A szemléletformálás részeként az év elején négy hónap alatt 56 előadást tartottam különböző helyeken. Tudatában vagyunk annak, hogy nem várhatjuk csak a lelkészektől a változást, mert sok dologra fókuszálnak egyszerre. Kiemelten figyeltünk arra, hogy a célcsoportunk ne csak a lelkészek legyenek. A Rálátás című műsorunk például a szülőknek szól, az ifióra vázlatok használatához sem kell lelkész, és presbiterképzésekre is járunk.”

Legfontosabb partnereik az egyházmegyei ifjúsági referensek, nekik tartják a legtöbb találkozót, képzést, megbeszélést. „Személyesen kísérjük, mentoráljuk, összekötjük őket, hogy inspirálják egymást. A cél, hogy megtartó közeggé, jó lelkészkörré váljanak, ahol lehet nevetni, beszélgetni, tapasztalatot cserélni, hitmélyítő alkalmakat tartani és szakmailag is fejlődni. Ha összefognak 5-8 másik helyi lelkésszel, sok mindent meg tudnak valósítani.”

Az idei tematikus évnek köszönhetően az ifjúság szolgálata most minden korábbinál nagyobb fókuszt kap egyházunkban. Január óta 160 új ifi indult, 890 gyülekezetben alkalmazzák párhuzamosan ugyanazt a tematikát, így 20 ezer fiatallal összehangoltan tudnak foglalkozni. Mindezek egy ívet építenek fel, amelynek a csúcsa az lesz, hogy ezek a fiatalok novemberben három héten keresztül missziót folytatnak majd a templomok falain kívül, másokat megszólítva – azokból az ifikből is, amelyek idén januárban indultak.

Formálódás és jelenlét
Áronra tehát újabb lépcsőfokok várnak, amelyek valószínűleg sokat fognak formálni rajta. „A saját hangom megtalálásáról nem tudok múlt időben beszélni, ez egy hosszan tartó folyamat” – fejtette ki. „Igehirdetőként sok mindennel kísérletezek, és hálás vagyok azért, hogy a rosszul sikerültekből is tanulni tudok. A vezetői hangom megtalálását pedig azoknak az embereknek a visszajelzései alakítják, akikkel napi szinten együtt dolgozom. Nem törtethetek előre buldózerként, szeretnem kell az embereket, de vezetőként be kell tartatnom a kereteket és a határidőket. A mai napig keresem, hogy mikor kell határozottan megszólalnom egy ügyben, mikor nem, hogy mikor segít a szelídség, mikor nem.”

Elkezdett tudatosan lelassulni, mert csak úgy tud lelki ember és lelki vezető maradni, ha kevesebbet vállal. „Hajt a lelkesedés és mindenben szívesen benne lennék, de ebből vissza kell venni és inkább az emberekre figyelni. Régen többéves terveim voltak a jövőmre nézve, most csak jelen szeretnék lenni, például apaként a családomban, keresztény vezetőként a munkatársi közösségben. Vannak azért álmaim. Szívesen lennék például iskolalelkész, nagyon szeretnék egyszer egy csapattal együtt gyülekezetet plántálni, szívesen kertészkednék, és kipróbálnám, milyen az, ha kevesebbet dolgozok és többet tudok keresztény lenni a szomszédjaim, az utca felé.”


Barna Bálint
Képek: Magyaródi Milán, Füle Tamás, Ifjúságépítők, családi és gyülekezeti archívumok