Karácsony táján, az ünnepre készülés idején szóba kerülnek a Betlehembe siető napkeleti bölcsek is. Valóban szép példáját adják a Messiás-keresőknek, s ahogy azt Máté evangéliumában olvassuk: nem mentek üres kézzel, imádatukat ajándékokkal is megerősítették (vö. 2. rész, 11. vers). Mindez az életátadást, a lélek és szív szerinti odaadás egyfajta testet öltését, látható kifejeződését jelentette. Ők tehát az ajándékozók, akikre ma is emlékszik a világ. Akár az ő magatartásukon fölbuzdulva, és persze Jézus szavait is ismerve, olykor citálva (vö. Máté evangéliuma 25. rész, 40. vers) ajándékoznak, adakoznak sokan ma is szeretteiknek és a rászorulóknak.

A karácsony története azonban más ajándékozókról is szól, igaz, nem így szoktunk megemlékezni róluk. Ők is vittek ajándékot Betlehembe, sőt a bölcseket megelőzve - bár kétségtelen, nem az Istennek, hanem az embereknek. Kik ők? Mária és József.
Tudom, protestáns körökben Józsefről, különösen Máriáról beszélni nem szokványos dolog, de nem kerülhetők meg, hiszen a valódi ajándékot ők vitték. Igen, Mária, aki engedelmességét ezekkel a szavakkal fejezte ki: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjen velem a te beszéded szerint!" (Lukács evangéliuma 1. rész, 38. vers) Mária, aki befogadva az Úr testét, magát a Messiást, Krisztust vitte ajándékba nekünk, megváltásra szoruló embereknek. Vitte, hogy a próféciáknak megfelelően Betlehemben megszülje, hogy hirdethessék az angyalok: „Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában." (Lukács 2. rész, 11. vers).
De Józsefről se feledkezzünk meg! Róla, aki ugyan el akarta hagyni Máriát, Isten intésére mégsem tette. Igen, ő is – Máriát támogatva, segítve, kímélve, róla gondoskodva, számára szállást keresve – a születendő Megváltó hordozója lett. Mária mellett, vagy inkább vele együtt ő az, aki az Isten nagy ajándékát vitte Betlehembe. Ők az igazi ajándékvivők, mert ők vitték azt az ajándékot, akinek ajándékozhattak a bölcsek, amely ajándék nélkül még ajándékozni sem tudnánk; minden aranyunk, tömjénünk és mirhánk csak kivagyi kérkedés volna, csak adomány, és nem hódolat.

Ne feledjük értékes, korszerű és csillogó ajándékaink mellé tenni a legértékesebbet, Jézus Krisztust, hiszen mi is lehetünk áldott állapotban lévő Krisztus-hordozók. Hitvalló életünkkel – cselekedeteinkkel és szóbeli hitvallásunkkal – a megannyi „mikro-Betlehemben" – megnyíló házakban, lakásokban, meglátogatott szeretteink közösségében – mi is elhelyezhetjük, a szívekben szállást keresve letehetjük a legszentebb ajándékot, a Megváltót. Legyünk Máriák és Józsefek – különösen ebben az értékorientált és sokszor frusztrált korban –, akiknek ugyan nem volt sem aranyuk, sem tömjénünk, sem mirhájuk, mégis – Isten kegyelméből, s küldetésüket vállalva – ők adták a legtöbbet: Krisztust.

Apostagi Zoltán
A szerző református presbiter.