- Sokáig a konyhaasztalon meg a földön dolgoztam, hálás vagyok, hogy ma már van külön műtermem. Szeretem gyűjtögetni a szép tárgyakat, a családban felhalmozódott régiségeket - mutat körbe gödöllői műhelyében Szentiványi-Székely Enikő textilművész, a gazdagréti református gyülekezet tagja.
A falon régi fényképek szülőkről, nagyszülőkről, az ajtón színes gombok.
- Pár évvel ezelőtt anyukám elhozta kis dobozokban a nagymamám gombjait.
A 4. Textilművészeti Triennáléra készítettem Örökség címmel ezt a négy méter hosszú szalagot, amire minden pár gombból egyet kis aranyszállal fölvarrtam. Maga az öltögetés is visszaemlékezés volt arra, ahogy a nagymamám gyűjtögette, rendezgette őket. Volt neki egy kis kézimunkaüzlete, szeretett varrni, terítőt hímezni. A nagyszüleim Újvidéken éltek, és miután 1944-ben áttelepültek Magyarországra, a nagymamám továbbra is varrásból próbált bevételhez jutni.

Jelmezvarró apuka
A textil szeretete családi örökség, ő maga is a szülői háznál tanulta meg, hogyan kell bánni az anyaggal - árulja el a textilművész.
- Nálunk mindig kézimunkázott valaki, a nagymamám javítgatott, varrt, gyönyörűen hímzett, a nyolcvanas években anyukám mindenkinek kötött. Még az édesapám is tudott szabni, az első iskolai jelmezeimet ő szabta-varrta. A textil mindig is ott volt a hétköznapjainkban. Azt nem gondoltam, hogy hivatás lesz, de ma már úgy tartom, e nélkül nem lennék kerek egész.

Előbb tudtak kötni, mint írni
A nagy munkaasztal alól apró textilköltemények bukkannak elő - mint kiderül, gyermekkezek munkái.
- Három kislányunk van, mindannyian előbb tudtak kötni, horgolni, mint ceruzát fogni. Olyan iskolába, óvodába járnak ahol ez fontos. A kézimunka finommotorikus mozgás, erősíti az ujjakat. Ők is annyi mindent el tudnak készíteni már, én csak segítek nekik - mosolyodik el az édesanyjuk.

- A legjobb az, amikor itt ülnek az asztal körül. Múltkor Emma, a legkisebb dolgozott az asztal alatt, ő hagyta ott a kis gyöngyös párnát, amit varrogat. Szeretnek itt lenni, talán ők is a meghittség miatt, hiszen ezek a tárgyak az ő őseik emlékei is, és persze így együtt lehetnek velem.
A munka és a gyermeknevelés feladatait összehangolni valódi zsonglőrködés - árulja el a három gyermekes édesanya. Általában délelőtt dolgozik, de egy-egy kiállítás előtt megesik, hogy a műhelyben fogja az éjszaka.
- Szeretem a pörgést is, de sokáig nem lehet csinálni, másnap föl kell kelni és indul az élet a családdal. A férjem is sokat segít és a lányokra is számíthatok, ha nagy a hajrá.

Rosszabb körülmények, szebb munkák
Szebbnél szebb anyagok, saját készítésű függöny és szőnyeg, matt és csillogó cérnák, fonalak kincsesbányája a családi ház műhelye. Ha lenne ma Magyarországon textilipar, bútorkárpitot vagy szőnyeget tervezne - állítja Szentiványi-Székely Enikő. De mivel nincs, magánzó lett, a munka pedig képzőművészetté alakult. Sajátos jegyeket viselő munkáit számos alkalommal megtekinthette a nagyközönség kortárs képzőművészeti és egyházi tárlatokon egyaránt. Mint mondja, külföldi tapasztalataiból nyert ösztönzést és bátorságot az alkotáshoz, többek között a különféle anyagok keveréséhez.

Finnországban és Angliában tanult, igaz, a ma induló fiatal textileseknek az internet korában ennél is több lehetősége van a fejlődésre. De akárcsak egy-két évtizede, ma is inkább azok boldogulnak, akik csapatban dolgoznak: bútortervező a lakástextilessel, divattervező az ötvössel. Külföldön a diplomázókat megelőzik a nagy cégek a munkakeresésben - már a végzős egyetemistákat is komoly állásajánlatokkal keresik fel. A hazai textiles szakma bizonyos rétege a nehezebb körülmények ellenére mégis hosszú évtizedek óta kísérletezik. A magyarok a szűkösebb lehetőségek ellenére, kisebb választékú alapanyagokból is európai színvonalon képesek alkotni - állítja az alkotóművész.

Sosem látott szépség
Leginkább textilképekre érkezik megrendelés Szentiványi-Székely Enikőhöz is. Ezeket különféle anyagokból, applikálással, hímzéssel készíti el. A varrógép tűjét ceruzaként használja, cérnával „rajzol" az anyagokra. Hímzései egyfajta grafikák, amelyek magukon viselik az alkotó sajátos gesztusait, akár a kézírás. Szereti, ahogy a különböző típusú cérnák szabadon lebegnek. Márciusban nyílt Horizont című kiállítása is csupa ilyen alkotásból áll: az eget és a földet szimbolizáló leheletfinomságú anyagokat fákat formázó cérnavonalak kötik össze.

És hogy legújabb tárlata miért éppen a Horizont címet kapta?
- Minden munkát kifejezetten a gödöllői könyvtár ablakaiba, téglafalaira készítettem. A falat a mennyezettől a padlóig nyújtózó üvegablakok tagolják, amelyek forgalmas útra néznek. Odakint mindig jönnek-mennek az emberek. Kintről be lehet látni, és aki bent ül, olvas, szintén kilát, elmerenghet. A horizont mint téma magában rejti az olvasás, a távolba látás és a másként látás lehetőségeit. A pillanatot, ahogy valaki felemeli a szemét a sorokról.
Az alkotás a teremtés folyamatához hasonlít - állítja az alkotó.
- Láttam egyszer egy filmet a halakról. Az óceán mélyén ezernyi színű és mintázatú hal él, amelyeket szinte soha senki sem lát. Vajon van-e ennek értelme? A teremtés pazarló - vagy inkább nagylelkű. Nagyon szeretem a fák alakját. Belőlük sincs két egyforma, az én fáim mindegyike szintén más és más.

Helyzetbe hoz
„Másként látni, többet észrevenni, megosztani, gyönyörködtetni" - ez Szentiványi-Székely Enikő alkotói mottója.
- Szeretek helyzetbe hozni dolgokat, előtérbe helyezni vagy másik oldaláról megmutatni valamit. Akár úgy, hogy új anyagot, új strukturált felületet hozok létre már meglévő textíliákés anyagok összerakásával. Applikálok, hímzek fotót, papírt, fémlapot. Bármit, ami számomra a különféle anyagok újfajta találkozásáról szólhat.

Csak egy öltés?
- Általában van egy vízióm, már a kész dolgot látom, és abba az irányba próbálom terelni a folyamatot. Az, hogy meddig mehetek el, az anyagtól is függ. Szeretem magam köré kiteríteni az anyagokat. Ahogy a festő kevergeti a színeket, úgy alakul menet közben a textilmunka is. Miközben varrom, hímzem a képet, veszem észre, hogy melyik részleten kell még dolgozni, vagy mit kell kibontani.

- Sokszor érzem azt, hogy szinte csak egy nagy öltés vagy lógó cérna elég lenne, mert az számomra olyan kifejező. Vannak festők, akik csak egy színt visznek fel, vagy belevágnak a vászonba. Erre mondják az emberek, hogy „ilyet bárki létre tudna hozni, ebben nincs semmi". Mégis, maga a folyamat, és az, amit belead a művész, utánozhatatlan: még egyszer ugyanazt nem lehetne megcsinálni.

A Gömb
Bár keresztyén alkotóként nem tud minden alkotást befogadni, szívesen dolgozik együtt világi művészekkel - teszi hozzá.
- Itt, Gödöllőn van egy nagyon inspiráló közeg, a szobrászokból, festőkből, textilesekből álló Gömb Alkotócsoport. Mi, textilesek nehezen kritizáljuk egymás munkáit, nem nagyon merünk tanácsot adni. De amikor egy szobrásztól vagy festőtől kapok visszajelzést, az komoly megméretést jelent, és nagyon sokat segít. Az alkotócsoport tematikus kiállításokat szervez, készülődés közben pedig egymás munkái, munkamódszerei által is megihletődnek. Enikő többször állított ki más szakterületű művésszel, ami újabb lehetőséget adott a kísérletezésre porcelán-textil, nemez-hímzés, festmény-öltés kölcsönhatásakor. Gyakran kicserélik félkész műveiket, amelyekbe mindenki szabadon beleszőheti saját gondolatait. Legkedvesebb feladatuknak azt tartják, hogy a helyi zeneiskolában minden szeptemberben egy tanévre elhelyezik a gyerekek kedvéért alkotásaikat. Idén a zeneiskola által megadott zeneműre alkotnak a művészek.

Érzékeltetni, de nem otthagyni
Mivel a művészek munkáikat a nagyközönség elé tárják, felelősséggel tartoznak a közönségért - vélekedik Szentiványi-Székely Enikő. A művésznő Inkognitó című fotókollázsáról mesél, amelyet családi fényképekből állított össze.
- A fotók saját árnyékainkról készültek. Csak utólag jöttem rá, hogy az én figurámat valahogy mindig átszőttem egy másik fotóval, érzékeltetve, hogy ott is vagyok, meg nem is. Talán útkeresésben lehettem épp... Az, hogy nekem ez a kifejezési formám, csak segít megélni dolgokat. Vannak művészek, akik viszont kegyetlenül megjelenítik a világban és az emberi természetben rejlő brutalitást. Értem, hogy az alkotási folyamatban ezt végig kell csinálni, de nem biztos, hogy szívesen kitenném a kész művet a nappalimban.

- Nehéz kérdés, hogy vajon azzal segítünk-e, hogy megmutatjuk, milyen a világ, vagy inkább a másik oldalát kellene-e megmutatni. A művészetnek nagy ereje van. Ott is hagyhatja a befogadót a pácban. Ettől függetlenül a megoldás nemcsak a művészen múlik, elgondolkodtatnia azért lehet. A művésznek viszont feladata az is, hogy szelektálja, mit közvetít az embereknek abból, amit kifejezett. Meg lehet mutatni a rosszat is, de akkor kell a feloldozás is.

Csak hordozó
Munka közben gyakran hallgat dicsőítő zenét vagy éppen zsoltárokat olvas - árulja el. Sokat merít lelki otthonából, a gazdagréti református gyülekezetből is, a közösségi dicsőítés és ima szintén feltölti őt. Ebből a közösségből érkezett a felkérés egyik legkedvesebb munkájához is.
- A lelkipásztor és a felesége, Votin Dóra festőművész kerestek meg azzal, hogy készítsek az Úr asztalára terítőket. Mindig kerülgettem ezt a témát, hiszen ki vagyok én ahhoz, hogy bármit is készítsek egy templomba. Másfelől, ajándéknak fogom fel: amit én kaptam, azt valahogy visszaadhatom Istennek, letehetem az Úr asztalára. Dórával közösen dolgoztunk ezeken a terítőkön, minden ünnepre alkalomhoz illő textileket igyekeztünk tervezni minél egyszerűbb, de kifejező színekkel, szabással és mintákkal. A nagypénteki Úr asztali textília Jézus kicsordult vérét, az áldozatot, a húsvét vasárnapi a feltámadást illusztrálja. A sírból feltámadott Jézus halotti lepleit próbáltuk szimbolizálni: hosszú, fehér anyagon csupán néhány aranyszállal jelenítettem meg egy-két dolgot. A színek, a fényes anyagok, az arany-ezüst fonalak a minimáldizájn ellenére is adhatnak valami pluszt.

Valami más
Minden alkotás lelki élmény is, egyfajta ima Szentiványi-Székely Enikő számára.
- Amikor elkészül egy-egy kép, és szinte kívülállóként nézem, gyakran érzem úgy, hogy „ezt nem én csináltam". Mintha tőlem független lenne, mintha én csak eszköz lennék a létrejöttében. Jön egy gondolat, de abban, ami megvalósul, csak hordozó vagyok. Ezért igyekszem úgy átengedni magam minden folyamatnak, hogy abból valami új és önmagán túlmutató szülessen. Ilyenkor benne van a képben valami, ami tőlem független, számomra csoda, ajándék.

Szentiványi-Székely Enikő Horizont című kiállítása április 18., péntekig tekinthető meg a Gödöllői Városi Könyvtárban. (2100 Gödöllő, Dózsa György út 8.)

Jakus Ágnes

Képek: Füle Tamás

Kapcsolódó cikkünk:

Horizont
Gondolat és tett összeér e helyen, s találkozások lesznek belőle. Találkozik az ég a földdel, a művész az emberekkel, a könyvre vágyók a szemlélődőkkel, a külső a belsővel, a szent a profánnal. A kiállítás terében találkozik az ajtókeret az ablakkal, a szövet a cérnával (amik csak úgy ott libegnek), csak úgy, mint ihletettség és esztétikum, benyomások és anyagszerűség, harmónia és egymásra rakódott részletek. A nagy titokról a művész szerényen csak annyit mond: „én csak azt csinálom, ami eszembe jut". Többet mi sem tudhatunk meg, legfeljebb meglátunk valamit a horizonton. (Bölcsföldi András) 

Szentiványi-Székely Enikő textilművész honlapját itt érheti el.