Sokszor gondolkodom rajta, mi is történik az imádságomkor. Mert valami történik. De hasonlóan nehéz ezt megfogalmazni, mint amikor az embert a szerelméről kérdezik: vagy túloz és giccsbe hajlik, vagy erősen racionalizál, és száraz közhelyeket mond, de a lényeget nehezen fogja meg.

Anna története jut eszembe, aki éveken át kitartóan imádkozik gyermekáldásért anélkül, hogy az Úr megadná, amit kér. Egyszer mégis bekövetkezik a fordulat, épp a Silói szentélyben. Miért?

Ravasz László így beszél az imádságról: „Az imádságban csodálatos kicserélődés történik: Isten akaratát a magunk akaratává tesszük, s ezzel a magunk akaratát teljes lendülettel az Isten akaratának szolgálatába állítjuk. Nem mi adjuk tudtul Istennek, hogy mi mit akarunk, mert azt ő úgyis jobban tudja, hanem azt tanuljuk meg, hogy Isten mit akar tőlünk."

Úgy hiszem, itt Annával is ez a csoda történik meg, hogy rájön, hogy mit is akar vele, tőle, általa az Isten. Hogy azt szeretné, ha tőle származna Sámuel, aki Isten embere lesz. Aki majd az első királyt felkeni, és aki prófétája lesz ebben a furcsa és zavaros korban, amikor a bírákat fölváltja a királyság. Az imádságban Isten valamit fölvillant előtte, amitől meg lehet vigasztalódni, és amiért meg tudja tenni ezt a nagy ígéretet Anna, amit később hűséggel be is tart.

Isten megsejtet vele valamit az ő tervéből. És kisimul az arca. Az imádság terápia számára. Még úgy is, hogy a gyakorlati megoldás nem jön azonnal, várnia kell még Sámuel megszületésére. Mégis az imádság előtt nem bírt enni és csak sírt. Utána evett és nem volt többé szomorú az arca. Minőségi változás következett be az életében.

Szükségem van erre a terápiára ahhoz, hogy ne teljek el önmagam vágyaival. Szükségem van erre a terápiára azért, hogy ne vesszek el a részletekben, hanem benne érezzem magam Isten akaratában és tervében. Szükségem van naponta a helyreállításra.

Másrészt valljuk be, irtó kíváncsi vagyok, mit tervez velem Isten. 

Pete Violetta
református lelkész