Sokkal jobban bennünk élnek Esmeralda fekete gyöngyszemei valamelyik rajzfilmből, vagy egyenesen Gina Lollobrigida természetes női alakja, Quasimodo vonzó-taszító alakja egy feldolgozásból, esetleg éppen Anthony Quinn megformálásában. A Walt Disney-változatban még folytatás is készült... (A Notre Dame-i toronyőr 2. – A harang rejtélye) A '97-es filmfeldolgozásra már azt írta egy kommentelő: „ha feltámadna Victor Hugo, alig ismerne rá".

Maga a regény a romantika jegyeit hordozza. Nagyon misztikus és egyben mai a kezdete, miszerint az író a Notre Dame híres templomának egy szegletében talál egy feliratot és annak értelmét keresve fejti fel a történetet, ezen keresztül bontakozik ki a cselekmény. A szereplői is romantikus alakok, mindegyik egy-egy karaktert jelenít meg, egy-egy életérzést, szerepet, indulatot. Ennek ellenére a regényben nem mindenki az, aminek látszik. A romantika jegyei: a hős, a szép lány, a csúnya fiú, az álságos egyházi személy, az ármányt szövő, bonyolító személy, a csalódott költő. És természetesen nem maradhat el egy-egy megdöbbentő leleplezés, váratlan fordulat, és a végéig nem lehet megnyugtatóan kigöngyölíteni a már előre sejthető véget.

A mű Hugó első hosszabb regénye, melynek megírására 1828-ban kapott megbízást, és 1831 elején fejezte be. Főbb szereplői ismertek: Gringoire, a költő; Trouillefou, a koldusok fejedelme; Esmeralda, a cigánylány; Quasimodo, a Notre Dame harangozója; Frollo, a főesperes; Frollo du Moulin, a diák; Phoebus de Chateaupers kapitány; Gudule nővér (akiről a titok kedvéért nem árulunk el többet) és még sok nemes asszony, mellékalak. A szereplők közül nem szokás kihagyni Djalit, a kecskét sem.

A történet 1492. január 6-án kezdődik, ahol a nép Vízkereszt napján a Háromkirályok ünnepét kezdi ülni, de egyben a bolondok napját is, amely a bolond pápa megválasztásának ideje. Már az elején súrlódnak az érdekek, meglátszik az ellentét az egyházi és világi felfogás és rend között. A gúnyos „címet" a Notre Dame púpos harangozója nyeri el, akinek nem is kell túlságosan csúnyának maszkíroznia magát, hiszen több testi hibával is rendelkezik. Grigoire, a költő csalódottan veszi tudomásul, hogy az emberek már nem a magas kultúrára éhesek, hanem beérik a közönségessel. Feltűnik a színen Esmeralda, és elkezd bonyolódni és szövődni a cselekmény, amelyet természetesen nem mesélünk el még röviden sem, hiszen a könyvajánló lényege az, hogy éppen olvasásra serkentse a beharangozó alapján az olvasót. Ajánlásomban szeretnék viszont két motívumot kiemelni a regényből, amelyek közel jöttek hozzám.

Az egyik maga a címadó építmény: a Párizs fölé magasodó Notre Dame.
A már említett és utólagosan átszerkesztett művek bármennyire eltértek is az eredeti műtől, igyekeztek megőrizni a csodás építészeti remek nevét (lásd: A Notre Dame-i toronyőr). Az „eredet szigetére" épült templomnak ma is meghatározó szerepe van a kultúrtörténetben (jellemzőbben inkább a turizmusban) - a felvilágosodás hatására a franciákban megcsappant vallási lelkesedés ellenére is. Ma is kígyózó sorok állnak naphosszat, hogy betekintést nyerjenek a titokba, az első látásra nem is nagynak tűnő, belülről mégis monumentális templomba, mely méltó helyet foglal el a francia építészet hasonló nagyságai közt. Ha valaki még arra is veszi a fáradságot, hogy a regénnyel együtt tekintse meg az épületet (mint például e sorok írója) páratlan élményben lehet része. Victor Hugo (ami regényekben talán szokatlan) maga is látleletet ad a korabeli állapotokról: a templom helyzetét írja le meglehetős kritikai éllel. És nem az időt, még csak nem is a divatot teszi meg felelősnek, hanem magát az embert, aki botor módon nyúlt hozzá a templom eredeti harmóniájához. „Az idő is sokat rombol, de az ember még többet" (latin mondás).

Persze, ha valaki nem építész, akkor csak simán gyönyörködhet az épületben, mely ma is szíve, ékessége Párizsnak. A toronyból letekintve látni az egész várost, amelyet valóságos lelki anyaként őriz a templom. Itt is találjuk a regény szívét. A város horizontális síkja a földit, az ideig valót, az indulattal telit, a mélységesen földhöz kötöttséget és az emberi jelleget hangsúlyozza. A templom is ebben a síkban helyezkedik el, még pontosabban a kezdetben, a város valóságos szívében. Ugyanakkor kiemelkedik abból, és fölfelé halad, irányt szab és a vertikális síkja összeköti az eget a földdel. A kereszt alapú templom tornyai különösen hordozzák ezt a motívumot. A templom az a hely, ahol a föld találkozik az éggel, a matéria a szellemmel, az emberi az istenivel, az ember az Istennel.

Nem véletlen, hogy a regény másik síkja az emberi viszonyok, érzelmek, indulatok közt zajlik. Mondhatni, az emberi viszonyokban rendre visszaköszönnek azok az indulatok, melyek a regényben is jelen vannak, mozgatják a hősöket s az eseményeket. Hiszen a hősiesség, az áldozat, a csalódás, az ármány, a rosszindulat, a hazugság mind része életünknek is. A regény cselekményszövése is ezeken a síkokon mozog. Ebben érdekes módon a templom is meghatározó, hiszen lehet, hogy csak éppen hátteret biztosít egy eseménysornak, mellette játszódnak események, benne, sőt vertikális síkjában is, a toronyban és a templom számtalan rejtekében.

Az emberi kapcsolatok szövevényei sem csak földi síkon játszódnak. És nem véletlen, hogy éppen a nem ép, sőt inkább taszító külsejű harangozó, Quasimodo mozog otthonosan a templomban, az ég és föld között szálldosva a kötélen, s a szent ház lesz a menedékhelye a halálra ítéletnek, és lesz végzete a magasból lenéző és sátáni kacajra fakadó, ármányt szövő papnak, aki a templom tetejéről zuhan le.

Ahogy az emberi nagy drámában, az életben is szükségesek stabil kapaszkodók, úgy az események sodró lendületében is biztos pont, az állandóság megtestesítője, menedék a Notre Dame. Jó, ha a horizontális világunkban van ilyen biztos, meghatározó pont, hely, személy, közösség. Vagy könyv.

Bölcsföldi András 

A heverésző olvasás és a kertmozik napjaiban olvasni- és néznivalókat ajánlunk! Péntekenként jelentkező sorozatunkban református olvasóink írnak számukra kedves könyvekről és filmekről.

A sorozat eddigi darabjai:

Mit fognak szólni mások?

Más látószög Cannes-ban

Kék, mint a jazz 

Tisztogatás

Itáliai vakáció

Míg arcunk nem lesz