Nyolcéves szolgálata alatt másodszor tért haza Keszi Krisztina doktornő, aki a Liebenzelli Misszió misszionáriusaként Zambiában dolgozik a Mungwi Missziós Klinikán. Az orvosnő Magyarországi tartózkodása alatt számos református gyülekezetbe ellátogat, hogy bemutassa, milyen az élet az afrikai országban.

Átölel, szeret
Keszi Krisztina szerint Istentől való elhívás kell ahhoz, hogy valaki tényleg el tudja látni az idegen országban rá háruló feladatokat.
– Amikor az ember misszionáriusok életéről szóló és missziói könyveket olvas, akkor egészen másnak képzeli a missziót, mint amilyen a valóságban. Ha kint minden könnyen menne, akkor is elég nehéz szülői háztól távol egy egészen más kultúrában élni, főként ha valaki egyedül megy. Ilyen körülmények között egyedül az Úr Jézus Krisztus képes megtartani az embert. A felülről való elhívás bizonyosságának meg kell lennie, hogy amikor nagyon nehéz, nagyon kemény, nagyon sötét a keskeny út, akkor se adja fel az ember. Isten maga lép közel, csak így lehet megmaradni, hogy Ő bátorít, megszólal, vigasztal, átölel, szeret – árulta el portálunk érdeklődésére az orvosnő.
 
Csendben megkérdezte
A doktornő március közepén tartott előadást a Budapest-Szabótelepi Református Gyülekezetben, ahol arról is beszámolt, hogyan értette meg, milyen terve van Istennek az életével.
– Már 35 éves voltam, amikor megismertem Jézus Krisztust mint személyes megváltómat, és igazán megértettem, hogy Jézus Krisztus miattam halt meg, az én bűnöm miatt. Ez teljesen megváltoztatta az életemet. Nemsokára újra nagyon mélyen átéltem Isten szeretetét, ezért letérdeltem, és a következő imádságot mondtam el az Úr Jézusnak: „Itt az életem, azt tehetsz vele, amit akarsz, oda küldesz, ahová akarsz, azt veszel ki, amit Te jónak látsz, azt teszel bele, amit Te helyesnek ítélsz meg. Uram, az életem a Tiéd, nekem mostantól nincs feltételem." Isten minden őszinte imádságot komolyan vesz, ezt is komolyan vette, mert másnap reggel, amikor a csendességemet tartottam, akkor a Máté evangéliumának 19. fejezetét olvastam, ahol az az igevers olvasható, hogy „vannak akik nemzőképtelennek születnek, vannak akik önmagukat teszik azzá az Úr Jézusért és a mennyek országáért". Az Úr mellém lépett és csendben megkérdezte, hogy készen lennél értem egyedül maradni, család és gyerekek nélkül? Nehéz kérdés volt ez számomra, mert szerettem volna családot, 6-8 gyermeket. Egy napig harcoltam, de másnap igent mondtam az Úrnak. Isten akkor adta a Rómaiakhoz írt levél 15. fejezetének 16. és az azt követő verseit, ami arról szólt, hogy legyek Jézus Krisztus szolgája a pogányok között – mesélte előadásában Keszi Krisztina. A tényleges kiküldetésre azonban éveket kellett még várnia, hiszen a szocializmus alatt nem volt lehetőség sem a kiutazásra, sem egy misszionárius támogatására. A rendszerváltás után azonban hazánkban is megalakult a Liebenzelli Misszió hazai ága, a Molnár Mária misszió és azzal a kéréssel fordultak az orvosnőhöz, legyen a külmisszió kuratóriumának a tagja. Az indulásra azonban még mindig várnia kellett, elhívásától számítva összesen tizenhat évet.

Járható utak?
Míg számára egyértelmű volt, melyik országba küldte Isten, addig mások inkább védték volna attól, hogy egyedül menjen gyógyítani a Mungwi Missziós Klinikára.
– Nagy erőforrás nekem, hogy tudom, a helyemen vagyok. Isten küldött ide, Ő velem van, amikor nagyon nehéz az út és amikor azt mondom, Uram, most már nem bírom tovább, akkor mindig megerősít. Ez segít, hogy ne adjam fel, menjek tovább. Voltak olyan útszakaszok, amikor az Úr Jézus a vállára vett és úgy vitt át, mert emberileg járhatatlannak tűnt az út – mesélte a gyülekezet előtt az orvosnő. Keszi Krisztina David Livingstone-ról, a XIX. századi misszionáriusról mondott el egy történetet, hogy szemléltesse az igazi elhivatottság fontosságát:
– Híres afrikai misszionárius volt. Amikor Angliából akartak neki küldeni segítséget, megkérdezték tőle, van-e járható út, amin érkezzen a segítség. Livingstone pedig visszaüzent, hogy ha csak olyan misszionáriusok vannak, akiknek járható út kell, azok ne jöjjenek. Ha vannak olyanok, akik készek akkor is jönni, ha az utak járhatatlanok, azokat küldjék. 

Az igazi Afrika
– Ha valaki az utazási prospektusokat nézegeti, azt olvashatja, Zambia az igazi Afrika – mondta előadásában az orvosnő, aki szerint ennek az állításnak minden pozitívuma és negatívuma is igaz Zambiára. A Magyarország területénél tízszer nagyobb ország nemzeti parkjaiban megtalálhatóak a csodálatos nagyvadak, gyönyörű vízesések vannak olyan eldugott helyeken, ahova nincs tömegközlekedés, megejtően szép a napfelkelte és a naplemente. Ugyanakkor míg az ország középső részén az életszínvonal megközelíti az európait, addig az északi területeken mintha háromszáz évvel ezelőtt megállt volna az idő, és még ma is vezetékes víz és villany nélkül élnek a falvakban az emberek, nagyon nehéz körülmények között. Nagyon magas az AIDS-fertőzöttség, az átlagéletkor 38 év körül van. Nincs munkalehetőség, az emberek a földből élnek, kukoricát, szóját, babot, mogyorót termesztenek és ezeket próbálják eladni, hogy egy kis pénzük legyen. Nagyon kemények a feltételek, minden munkát még mindig kézi erővel végeznek.

Vérnyomásmérő és imádság
Zambia keresztyén országnak vallja magát, de az orvosnő szerint a lakosságnak csak mintegy 4-5%-a kész áldozatot vállalni hitéért és követni az Úr Jézust. A Liebenzelli Misszió 1985 óta van jelen Zambiában, ahol főleg baptistákkal dolgoznak együtt. A missziós klinika 1993-ban alakult Mungwiban, ahol Keszi Krisztina egyedüli orvosként dolgozik. A 38 klinikai alkalmazottal együtt 80-100000 beteget látnak el nagyjából 100 km-es körzetben, de van, aki 200 km-ről is eljön, meséli az orvosnő.
– Volt egy asszony, aki kerékpárral érkezett és elmesélte, hogy az elmúlt éjszakát az út mellett, a földön fekve töltötte, hogy másnap ideérjen. Itt Mungwiban jó lehetőségeink vannak, nekünk van vezetékes vizünk és áramunk, ezért működhet nálunk egy labor is. A gond csak az, ha néhány napig nincs víz és villany, akkor addig nem kapok leletet, a betegek viszont már 2-3 nap után hazamennek. Általában megtanultam, hogy egy vérnyomásmérővel vagy fonendoszkóppal dolgozzam és a műszereken kívül az imádságra is számítsak, amikor diagnózist állítok föl.

Biblia a klinikán
Keszi Krisztina azonban nem csak orvosként dolgozik Mungwiban, hanem misszionáriusként igyekszik a betegeket és hozzátartozóikat Jézus Krisztus személyével és a bibliával megismertetni.
Mivel keresztyén országról van szó, szabadon lehet hirdetni az evangéliumot. Az azonban megnehezíti a misszionáriusnő dolgát, hogy nem mindenki tud olvasni, főleg a nők között. Ezért a női kórtermekben rajzokkal ábrázolt egy-egy Igét, ami alapján elindulhat a beszélgetés.
– Alapítottam egy kis könyvtárat, amíg a klinikán van valaki, addig kölcsönadom a bibliákat, evangéliumi könyveket. Nagyon jó bemba nyelvű bibliák és egyszerű kis könyvek vannak, amelyeket egy-két óra alatt el lehet olvasni. Az emberek nagy része elég nyitott. Nem is igazán ez a kérdés, mert azt könnyebb elfogadni, hogy az Úr Jézus Krisztus elveszített mindent és meghalt azért, hogy valakinek örök élete legyen. De amikor már valakinek oda kellene adni az életét és követni Őt, áldozatokat vállalni, az már nehezebb. Nem a nyitottsággal van a gond, mert a betegség kapcsán sokszor nyitottabbak és könnyebben elérhetőek az emberek. Sokkal nehezebb a megmaradás és a régi kötelékek elszakítása, mert a falvakban még mindig jelen van a varázslás, és ez különösen nehézzé teszi a hitük megerősödését.

Nyitottság és kedvesség
Az orvosnő elmondja, a zambiaiak nyíltsága, kedvessége mélyen megérintette őt.
– Megható volt azt látni, hogy a szegénységükben is megosztják a dolgaikat, odaadják az utolsó élelmüket. A vendégszeretetükben hasonlítanak a magyarokhoz. A falvakban vannak kiscsirkék, amiket nem nagyon táplálnak, hanem mint más madarak, azt csipegetik, amit találnak. A helyiek nem eszik meg ezeket a csirkéket, de ha nagyon fontos vendég érkezik, annak levágják és odaadják. Jó ezt látni. A szegények jobban össze is tartanak, próbálják segíteni egymást, kedvesek, vidámak.
 

Ulubembu
Az orvosnő szabadidejében Mungwiban és a környező falvak baptista gyülekezeteiben végez szolgálatot a gyermekek és a felnőttek között, együttműködve a helyi lelkipásztorral. A gyülekezetek számára is létrehozott egy kölcsönkönyvtárat, de mivel sokan nem tudnak olvasni, gyakran rábízza egy olvasni tudó személyre a könyveket, hogy bibliaóra-szerűen felolvasson belőle társainak és közösen megbeszéljék a hallottakat. A gyereknek pedig vasárnapi iskolát tart, akikkel nagy ünnepekkor előadják a bibliai történeteket. Így azok a felnőttek is könnyebben megérthetik a Biblia üzenetét, akik maguk nem tudnák olvasni azt.
– Itthonról kaptam anyagot a vasárnapi iskolai munkához, vettem színes ceruzákat is, amiket a gyerekek nagyon szeretnek. Egy alkalom úgy épül fel, hogy elmondom a bibliai történetet, utána kiszínezik, kivágják a képeket, ami megmarad emlékként a történetről. Igyekszem őket arra is tanítani, hogyan tanuljanak, mert a tanárok nem annyira odaszántak, 5-6. osztályosok sokszor még nem tudnak olvasni. Karácsonykor és húsvétkor szoktunk előadásokat tartani a gyülekezetekben, mert ilyenkor többen jönnek el, nagy lehetőségünk van hirdetni az evangéliumot. Mindezt nagyon egyszerű és érthető formában adjuk elő, hogy minél többen megismerhessék Jézus Krisztust mint Megváltót – meséli az orvosnő. Az egyik ilyen előadáson a gyerekek hátizsákja szimbolizálta a bűnt, amit a hátukon vittek és ezt tehették le a golgotai kereszt alá, mutatva, hogy megszabadultak ulubembu-tól, vagyis bűneiktől és szabad szívvel mehetnek tovább.

Hűségesnek lenni
A doktornő számára az jelenti a legnagyobb örömet, hogy Isten kegyelmét láthatja a gyógyításban.
– Sokkal nehezebb feltételek mellett is sokszor hamar javulnak és mehetnek haza betegek. Akkor is Isten munkáját látom, amikor valaki az utolsó pillanatban, nagyon közel a halálhoz mégis nyitott lesz az evangéliumra. Ezen kívül a gyerekeken, a vasárnapi iskolásokon keresztül is sok örömet ad Isten. A magyar keresztyéneknek is tudniuk kell szerintem azt, hogy amikor az utolsó ítéletkor majd az Úr Jézus előtt állunk, akkor Ő nem kérdezi meg, hogy eredményesek voltunk-e. De hogy hűségesek voltunk-e, azt számon kéri. Az a lényeg, hogy hűségesek legyünk, mindegy, hogy mi az ára és mibe kerül, mert Jézus Krisztus méltó rá.
 

Dobó Márti