Teológusnapok keretében szinte minden hétvégén más-más gyülekezetbe megyünk szolgálni. Az alkalmak nem csak a teológuscsapat változatossága, de a gyülekezetek sokszínűsége miatt is sokrétű programot, élményt és tapasztalatot hordoznak. Gimnáziumi csendesnapon, ifjúsági konferencián, idősek otthonában és vasárnapi istentiszteleten is szívesen, örömmel részt veszünk az egész Kárpát-medencében.

A közeli, budapesti gyülekezeteken túl  Erdélybe, Felvidékre, Kárpátaljára is szervezünk utakat a magyar gyülekezetekbe - néha még messzebb is.

Így juthattunk el hét teológustársammal a londoni magyar gyülekezetbe, ahol Salánki István lelkész feleségével és gyermekeivel nagy szeretettel fogadott minket. 

 
Az év nagy részében esőfelhőiről, nyirkos, ködös levegőjéről ismert London a tavasz első égető napsugaraival ajándékozott meg minket ottlétünkkor. Mindenki az utcákon, tereken élvezte a kivételes időjárást, az embertömegben feloldódva mi is gyorsan a város vérkeringésébe kerültünk.

A lüktető belváros egy percnyi nyugalmat sem ad az idegeneknek, annyira sok impozáns és méltán világhírű hellyel büszkélkedhet. Tower Bridge, London Eye, Westminster, Trafalgar, Oxford Street, és persze a Wembley Stadion, ami a legemlékezetesebb  magyar futballtörténeti esemény helyszíne is volt.
 

Egy kis levegővételre a St James parkban volt lehetőségünk, ahol virágzó nárciszok és mókás mókusok köszöntötték a tavaszt és minket. Samuel Johnson kritikus híres aforizmája jut eszembe:”When a man is tired of London, he is tired of life”, tehát „Aki belefáradt Londonba, az belefáradt az életbe”.

Ha nem is ilyen értelemben fáradtunk el, mindenképp fontos, hogy az utazó ne spórolja meg ezeket a cseppnyi szüneteket a megállásra. London esetében pedig különösen ügyelni kell erre.

Aki a finom angolságot, a század eleji jellegzetes életérzést keresi, inkább maradjon a filmeknél, regényeknél, vagy utazzon a vidéki Angliába, mert Londontól ez nem kapható meg. Rengeteg bevándorló, sok-sok nemzet - a legnagyobb százalékban indiaiak -, különböző társadalmi rétegek vannak az Európai Unió legnépesebb városában. Némi rosszindulattal „gyűjtőnek” is nevezhetném, persze én is csak csak egy voltam az évente idelátogató 27 millió turista közül.

 
Modern és történelmi
London befogad, gyűjt és kever. Keverednek itt nemcsak nemzetek, társadalmi rétegek, ízek, hanem építészeti stílusok, vallások, a modern és a történelmi is. A Tower erődítménye vagy a szomszédságában lévő Tower Bridge árnyékában felhőkarcolók és a legújabb technikákkal kivitelezett építmények állnak.

A látvány a múlt korokat idéző szűk sikátoroktól az impozáns irodaházakig terjed. Színes a skála, s ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a Shakespeare idején közkedvelt Globe színház korhű épületéhez a Millenniumi hídon keresztül juthatunk el… De az egyik legújabb felhőkarcoló, a St Mary Axe neve is sejtet valamit ebből a kettősségből.

 
Talán pontosan ezt a kettősséget kihasználva döntöttünk úgy, hogy a vasárnap délelőtti istentiszteleti alkalmakra szabadon mehet a teológuscsapat. Voltak, akik a Szent Pál katedrális és a Westminster istentiszteletét hallgatták, megérezve az anglikán egyház eszenciáját. A gyermekkórus tiszta hangjai, az igeközpontú tanítás és közösen mondott imádságok református identitásunkhoz is közel álltak. Mások a tradicionális helyett az újat keresték, és a Holy Trinity Church szabadabb keretei között dicsérték Istent.

 
Krisztus testének tagjai
London pezsgő metropolisz, ami multikulturális jellege miatt azonnal befogad. Az itteni magyar gyülekezetet is így tudnám jellemezni egy szóval: befogadó. Erről árulkodik a gyülekezeti ház  kapuját díszítő bibliai ige: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan…” S míg a város néha taszító nyüzsgése, személytelensége kilöki az embert, addig ez a közösség biztonságot nyújtó szigetként Isten igéje köré gyűjti az embereket.

Hogy kiket? A munka, megélhetés miatt Londont választó fiatalokat, a nyelvet tanulni vágyó gimnazistát, a kalandvágyó házaspárt, a város kavalkádjában elveszettet, leginkább az Istent és gyülekezetet kereső embert. Amelyen sokszínű London, olyan sokszínű az itteni magyar gyülekezet is. Emberek, sorsok, élethelyzetek találkozási pontja, és nem csak szuper jó közösség, hanem hitüket megvalló és egymás terhét hordozó tagokból álló gyülekezet is.

 
Idegen országban, mégis Krisztusban ismerősökre találva öröm volt szolgálni a gyülekezetben. Vasárnap délután a közös bográcsozás után bibliaórát tarthattunk a gazdag ifjú történetéről, amit egy kora esti istentisztelet követett. A gyülekezet szinte az egész vasárnapot együtt töltötte, hiszen voltak, akik késő estig beszélgettek.

Egyik teológustársammal a hazautazás előtti estét egy gyülekezeti taggal töltöttük a belvárosban. Legnagyobb meglepetésünkre a nappali, fényes nyüzsgés mintha tovatűnt volna. A város, ami levegőt venni sem hagyott nappal a rohanással, a zsúfolt metrójával és nyomorgató sokszínűségével éjszaka, mint a fáradt utazó egy eseménydús hétvége után, megpihent. 

Horváth Mariann
teológus 

Képek: Füle Tamás