Jól emlékszem az érzésre: tizenévesen ott ülök a „nagyok" társaságában. Még a legfiatalabb is idősebb öt évvel, de van, aki hússzal. Hallgatom őket, és számomra csak részben ismerős, vagy teljesen ismeretlen élményekről, tapasztalatokról beszélnek. Bekapcsolódnom a beszélgetésbe elég bajos. Egészen sokáig így ment ez, míg egy - nálam mindössze két évvel idősebb is megjelent a klubban.

Azóta eltelt harminc év. Ma már könnyen bekapcsolódok egy-egy beszélgetésbe. Persze a közben eltelt évtizedek alatt az ember számtalan technikáját kitanulta a ki-be kapcsolódás művészetének.

Miközben élem a hétköznapokat, sorra ki-be kapcsolódok beszélgetésekbe, történésekbe, és hozzám hasonlóan mások is hol kikapcsolódnak a munkából, a megbeszélésekből, hogy bekapcsolódjanak játékokba, buliba, szórakozásokba... vagy éppen fordítva.

Talán az életnek ez a sajátos látásmódja hozta létre a gépeknek és eszközöknek azt a sokaságát, mely ki-be kapcsolható. Lehet, hogy azért léteznek ki-be kapcsolható eszközeink, mert mi magunkat és világunkat is ki-be kapcsolhatónak látjuk...

Roman Polanski „Puszta formalitás" című filmjének főhősét, aki öngyilkosságot követett el, és erre a hosszú kihallgatás alatt jön rá: ON-Off-nak hívják. Angol nyelven ez a ki-be, pontosabban a „be-ki" kapcsolást jelenti: Az élet, mely végső pontig egyszerűsítve nem más, mint egy be- majd egy kikapcsolás...

Amikor kikapcsolódunk, kicsit meghalunk, mert eltűnünk, kivonjuk magunkat a folyamatokból, a feladatokból. Mégsem szoktunk erre így tekinteni, mert a kiesés csak időleges.

Ezekre az időleges kiesésekre, szünetekre szükség van.  Amikor egyszer nyári munkára elmentem a Baromfifeldolgozó Vállalathoz dolgozni, és futószalag mellett kellett - többedmagammal - rakni a lezacskózott, fagyasztott csirkéket a kartondobozokba, ott megtapasztaltam, hogy akik ezt csinálták már hosszú évek óta, azok félórás-órás időközönként rendszeresen eltűntek néhány percre.

A kikapcsolódás tehát szükséges, de vajon hogyan lehet tényleg kikapcsolódni?  Attól, hogy kilépek a munkahely kapuján, még előfordulhat, hogy a fejemben viszem magammal haza a munkát.

Jézusnak az a mondata, hogy „minden napnak elég a maga baja", az elvi alapot megteremti ahhoz, hogy a keresztyén ember alkalomról alkalomra letegye válláról a terhet.

Nossrat Peseschkian ad közre egyik könyvében egy példázatot a vándorról, aki irtózatos terhekkel megrakva vánszorog a forró sivatagban. Az emberek, akikkel találkozik, ráirányítják a figyelmét egy-egy feleslegesen cipelt teherre, mint például a malomkőre, mely ott himbálózik a nyakában, vagy a nehéz vizestömlőre, amelyben már rég megposhadt a víz. A vándor sorra szabadul terheitől és a végén „felszabadultan" folytatja vándorlását.

De lehetséges ez?

Ennek a példázatnak éles ellentéte Cseh Tamás és Bereményi Géza „Antoine és Desiré" immár klasszikusnak számító lemeze, amelyen az egyik dal arról szól, hogy Desiré áll az esőben, és nem kevesebbet remél, mint hogy: lemossa majd környezetét és családját, szociális körülményeit, és mások múltját, mit ráraktak. Majd felteszi a kérdést Antione-nak: - Csak nem gondolod, hogy ez mind rajtam marad, csak nem gondolod! Erre Antoine csupán csak annyit mond: - De igen.

„Jöjjetek Énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve..."

Jézus látása a mindennapi élet gyakorlatában egy határozott korlátot feltételez, és azt a készséget, hogy az ember időnként a feladatokat, terheket letéve képes legyen csak úgy élvezni a pillanat szépségét, mások szeretetét. Mint amikor a régi időkben téli estéken begyújtottunk a kályhába, és éreztük, ahogy a kályha melege kipirulttá tette az arcunkat és egy széken vagy egy fotelben elernyedve élveztük az egész testünket átjáró melegséget.

„... És megnyugvást találtok lelketeknek." Nem azt ígéri, hogy a megfáradtaknak és megterhelteknek segít megszabadulni a terhektől, hanem hogy a követők megnyugvást találnak lelküknek. Ez egy kicsit más, mint a terheket cipelő vándorról szóló példázat üzenete.

Az igazság valahol Antoine és Peseschkian példázata között van.

Bizonyos terhek letétele nem lehetséges, de a megnyugvás, a megbékélés a terhek továbbcipelése közepette is: ez igen.