„– Turgudsz irgigy bergeszérgélnirgi?

– Nergem.

– Hávát ivígy?

– Ivígy seve.

– Avakkovor nevem tuvuduvunk beveszévélgevetnivi.

– Bivizovony.”

Nyelvzavarként, a kommunikáció csődjeként is értelmezhető ez a miniabszurd – Lázár Ervin: Tuvudsz ivígy c. novelláskötetének bevezető írása, a Pávárbeveszévéd –, nem azért, mintha nem ismernék a beszélgető felek egymás nyelvét, legalább az elsődleges jelentés szintjén. A beszélgetőpartner minden kérdésre perfekt nyelv-transzformációval válaszol. Mintha csak nyelvvizsga-tesztfeladatot oldana meg. Tagadásai perfekt állítások. Ezáltal kétszeresen is biztosított a meg nem értés: értem, hogy nem értelek, bivizovony, évés evez ivígy vavan jovól.Nem tud másikul. És nem is akar tudni.

Miért? Te talán szívesen tudnál csipeszül? Vagy árvácskául? 
„Aty a gyó pemme, hogy mem bagy ékhes agrgra agy igyőe.” Ha meg akarod fejteni a mondatot, ne csak a fonémákat próbáld átfordítani, hanem végy egy „törpecápacsipeszt”, tudod, „azt a fogas, cápaszájú függönycsipeszt”, és csippentsd a nyelvedre. Legalább egy mondat hangos kimondása idejéig. Vagy egy miatyánknyi időre. Esetleg estig. Akkor tényleg lesz esélyed megérteni, hogy „Aty a gyó pemme, hogy mem bagy ékhes agrgra agy igyőe.”

Visky András: Tiramisu / Megöltem az anyámat c. monológja/monodrámája egy árvaházban felnőtt lány, Bernadett múltjával/jelenével való szembesüléséről szól, egy identitáskereső útról, melynek gyökere/gyöke nyelvi eredetű. A 80-as évek erdélyi árvaházaiban olyan parancsuralmi rendszer élt, melynek érzékeltetésére az író „terminátorok és likvidátorok” néven nevezi a diktatúra nevelő szándékú képviselőit. Ebben a hatalom által meghatározott struktúrában nehéz gyerekként nem rossznak lenni. Csipeszről, Bernadett fiúbarátjáról a lány első emlékei között az él, hogy meztelenül játszik a sárban, mint a többi intézeti fiú és lány, és hogy büntetik. Nyilván mert sáros és meztelen. Mint a többiek. És nyilván bűnös. Azért büntetik.

„A nyelve a bűnös, világos, ki kell nyújtani.” És az egyik terminátor nyilvánvalóan jobbító szándékkal egy fémcsipeszt rak a fiú kinyújtott nyelvére. „Inox, nem lesz baj, mondja.” Estig így kell maradnia. Bernadett ordítva kel Csipesz védelmére, „vegyék le azonnal a csipeszt Csipeszről”, meg is van az eredménye: estig neki is csipesszel a nyelvén kell maradnia. Így tanul meg csipeszül, így lesz a csipesz saját közös nyelvükké, az összetartozás és a többiektől való elkülönülés nyelvévé egyaránt. „Akkor román volt az anyanyelvem, később csipesz, majd magyar, megint román, megint magyar. Cigányul nem tanított meg senki, mindegy. A sok lehetőség közül a csipeszt választottam anyanyelvemül. Ritkán használom, de legalább van anyanyelvem. Anyanyelv, anyátlan nyelv.” Ha egyszer anya nincs. Csipesz viszont van, és csipeszül minden új értelmet nyer, hiszen a mennyországban is csipeszül beszélnek, Isten is meztelen és csipeszül szól a világhoz, és az angyalok is meztelenek és csipesz nyelven szólnak hozzánk. Csak a pokolban beszél mindenki a saját nyelvén, „a pokol az anyanyelvek hangos birodalma”.
Itt a földön pedig csipeszül szólal meg az imádság: „Mmi Agyámk, ki bagy a memmekben, temtelteszszék megy a The mebed, gyögygyöm el a The ohszágyogy, legyem megy a The akhagrhathogy, amimth a megygybem, úgy a fhölgyön issz…”

Ezen a ponton érdemes visszatérni Lázár Ervin nyelvi játékához, mert valójában játék, amit művel, ha mégannyira abszurd, vagy a csipesznyelv áthallása esetében tragikus is.

„– Turgudsz irgigy bergeszérgélnirgi?

– Nergem.

– Hávát ivígy?

– Ivígy seve.

– Avakkovor nevem tuvuduvunk beveszévélgevetnivi.

– Bivizovony.”

A nyelvtitok születéseként is értelmezhető ez a miniabszurd, ami a nyelvzavar ellenére, sőt éppen a nyelvzavarban teremt egy közös nyelvet. Az elsődleges jelentés szintjén tagadó válaszok valójában a cinkos egymásra kacsintás igenjei is lehetnek a nyelv metakommunikatív szintjén, a valódi, teljes értés irányába. „A gyermek és a felnőtt közös nyelvi egymásra találásáról a Tuvudsz ivígy? felnőtt-gyermek történeteit elemezve többen megállapították, hogy a felnőtt és a gyermek közös játéka révén létrejövő titkos nyelv mindkét fél számára biztonságot jelent: a gyermek a nyelv segítségével világot alkot,
a felnőtt pedig megismerve ezt a nyelvet beléphet a gyermek világába, azonosulhat gondolkodásával” – olvashatjuk Pompor Zoltán Lázár Ervin-monográfiájában (A hétfejű szeretet. Bp, 2008).

Ám nemcsak a játszani tudó felnőtt és gyermek közös nyelvéről van szó Lázár Ervin meséiben, az alá-fölérendelt viszony egyfajta kiegyenlítődéséről, hanem a közösség megtalált nyelvéről, az egyetlen működőképes nyelvről is a nyelvzavar közepén. Így érthetik meg a Négyszögletű Kerek Erdő lakói Dömdödömöt és egymást, s így használhatják fel titkos nyelvüket a zsarnok betolakodóval, Kisfejű Nagyfejű Zordonbordonnal szembeni ellenállásra
a Gyere haza, Mikkamakka című mesében.

Csipesz nem éli túl az egyik terminátorszerepével meghasonlott terminátor menekülési kísérletét, aki az intézeti fiúkat túszul ejtve akarja elhagyni az országot. Valamennyiüket megsemmisítik a likvidátorok egy katonai akció során. Ám Bernadett számára a fiú mégsem hal meg, Csipesszel beszélget akkor is, amikor már csak benne él. Amikor a felnőttek világával kell megbirkóznia, és magának is felnőtté kell válnia. „Csipesz nélkül semmit sem csinálok.” És amikor nem jön válasz, mert Csipesz hallgat, csipeszül szólal meg benne az imádság újra: „Mmi Agyámk, ki bagy a memmekben, temtelteszszék megy a The mebed, gyögygyöm el a The ohszágyogy, legyem megy a The akhagrhathogy, amimth a megygybem, úgy a fhölgyön issz… Meht thiegy asz ohszágy, a hathalhom, a gyícsőszégh, mimgyörökkhé. Ámmem.”