Nemrég a reformáció napját ott ünnepelhettem, ahonnan minden elindult, Wittenbergben. Egy tanulmányút tette ezt számomra lehetővé, és a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara.

Mi, reformátusok, úgy gondolom, mindig kicsit furcsán tekintünk a halottak napjára és mindenszentekre. Az újabban Magyarországon is tért hódító Halloweenről pedig már ne is beszéljünk. Reformátusként október 31-én egészen más eseményt ünneplünk, az egyház megújulásának napját.

Milyen furcsa ősszel megújulásról beszélni, mikor az egész természet éppen haldoklik, a fákról hullnak a levelek és ködfátyol mögé rejtőzik a világ. A XVI. század elején, 1517-ben egy ilyen ködös napon jutott el a fény az emberekhez. Luther Márton szerzetes, egyetemi professzor Krisztus Igéjének fényével rávilágított az akkori katolikus egyház hibáira. 

Az út előtt azt gondoltam, hogy milyen csodálatos dolog lehet Wittenbergben ünnepelni október 31-ét. Jártunk Eislebenben, Eisenachban, Wartburgban, Weimarban, Halléban, és megismerhettük kiselőadások segítségével Luther tanítását, életét, házasságát, zenéjét, végül elérkeztünk a várva várt Wittenbergbe.

Azonban nem tudtunk bejutni oly könnyen a városba, utunkat állta a vásári sokadalom. Akárcsak Luther korában, most is hömpölygött az október 31-ére Wittenbergbe özönlött tömeg. Míg Luther idején ezt a tömeget a Bölcs Frigyes ereklyegyűjteményére kíváncsi sokaság okozta, addig a mostanit a reformáció fesztivál. Luther Márton nem véletlenül összpontosította energiáit október 31-ére, mivel a város ezen a napon tele volt emberekkel. 

Majd’ 500 év és semmi változás?

A középkorban a szentek valós vagy csak valósnak feltüntetett ereklyéinek megnézésére jöttek el a kíváncsi népek, most pedig a reformáció fesztiválért. Mi, teológusok templomi ünnepi istentiszteletre vágyódtunk, ehhez képest egy középkori stílusban megrendezett fesztiválba csöppentünk jövendőmondók, Luther-hasonmások és Halloween tökök közé.

A külső és a belső mennyire lehet összhangban?

A belsőnk azt súgta, hogy Luthert keressük, de a külső körülmények, a tömeg miatt lehetetlennek tűnt eljutni Luther szobráig. A csoportból volt egy lelkes vállalkozó, aki áttörve magát a tömegen próbált elérni a reformátor szobráig.
A fesztiválozók furcsa szemmel néztek rá, hogy ki ez az ember és miért akar egy szoborhoz eljutni, amikor itt a forralt bor, a Bratwurst és a kirakodóvásár. Valóban, a tömeg lüktetése, az illatok, a színek és hangok elsodornak, miközben egy távoli, sokszor homályosnak és elérhetetlennek tűnő cél felé próbálunk eljutni...

Miért tűnik elérhetetlennek a cél?

Sokszor felmerül bennünk, hogy hogyan, milyen úton juthatunk el céljainkig. Bár tudjuk, hogy célunk helyes, sokszor nehéz belekezdeni, nehéz meglátni a hozzá vezető utat. Megtalálni azt a kis rést, ahol beléphetünk a tömegbe, úgy, hogy ne sodorjanak el, ne térítsenek el célunktól. Makacsnak kell lenni, a szó pozitív értelmében. Luther Márton október 31-én makacsul ragaszkodott céljához és megtalálta az utat, egy kaput a város középpontjában.
Nem tagadta meg elveit, sem a pápa, sem a császár kedvéért. Számára egyetlen cél volt: Krisztusra tekinteni és az ő szabályai szerint élni.