Édesem, csak lélegezz,
Mint a túlvilág.
Táncba csalt s most így szuszog,
Szép, de fáj a tánc.

Gyorsul úgyis mindenem,
Mint az ölelés,
Épp a vége egy rövid
Görcsberepülés.

(…)

Jobbra lassan, balra lassan,
Ritmus halkan ring a hajban...

Ghymes: Tánc a hóban

Egyre több gondom van az életritmusommal. Közhelyszerűen engem is elkap a gépszíj, a pörgés, amit sokszor érzek inkább üresben túráztatásnak, mint sebességbe kapcsolt kipörgetésnek. Aztán amikor beteszem egyesbe, felengedem a kuplungot, a kerék kipörög, csikorog és meglódul az egész...
Egyre feljebb kapcsolok. Élvezem a sebességet, dinamikusan előzöm a nálam lassabbakat. Már nem tudok feljebb váltani, csak taposom a gázpedált, a motor veszettül bőg, szinte üveghangon. A navigációs program automata hangja állhatatosan ismétli: ön túl gyorsan hajt, ön túl gyorsan hajt, ön túl gyorsan hajt... Kísértem a sorsomat, ahogy közeledik a kanyar. Mérlegelek, mekkora sebesség az, amivel még be tudom venni, de csak keveset kelljen ehhez lassítani. Ha jól döntök, minden rendben lesz, száguldhatok tovább, de ha nem... 

Egy lovas embertől tanultam a bölcsességet: az ember lelke olyan gyorsan halad, ahogy a ló poroszkál. Ezért van az, hogy nem tudunk igazán megérkezni célunkhoz, ha száguldunk. Ha lóháton indulsz neki, te is meg fogsz érkezni, nemcsak a lovad. Egy szerzetestől pedig a jelenlétet tanultam. Mindig legyél ott, ahol vagy, minden érzékszerveddel, érzéseiddel, gondolataiddal. Ez bennem egy szóba sűrűsödött össze: LASSÍTS! 

Tetszik, ahogy Jézus vándorol faluról falura, városról városra. Gyalogol. Lassan, ráérősen. Igazából nem a megérkezés, a cél hajtja, hanem jelen akar lenni azokkal, akik vele együtt mennek. Ha kell, meg-megáll. Sok tanítás, beszélgetés, gyógyítás történik útközben. Jézus minderre ráér. Az ő célja mindig az, aki mellette van, vagy épp szembe jön vele.
Ahogy látom Jézust haladni, odaképzelem magamat mellé. Hozzá képest én veszettül rohanok. Mindaz, ami hajt, amit el akarok érni, ami fontos, amit kitűztem magam elé, űz, hajt, nem hagy nyugodni. Rádöbbenek, hogy ez a hajtás azt eredményezi, hogy hiába érek célba, még igazából meg sem érkeztem, már rohanok is tovább. Furcsa mód nem lemaradok Jézusról, hanem ő nem tud utolérni engem. Eltűnök a szeme (?) elől. Túl gyorsan hajtok. Még azt sem hallom meg, ahogy utánam kiált: LASSÍTS! 

Néhány napja meghalt egy friss jogsis motoros. Elbízta magát, ezért az életével fizetett. Úgy élek, mintha az élet minden területére lenne jogosítványom, és közben török-zúzok. Másokat és magamat. Csak egy dolgot kellene tennem a biztonságos közlekedésért: visszakapcsolni, hagyni, hogy a motor önmagát fékezze, lágyan a fékre taposni, felvenni a kényelemes utazótempót, és közben minden pillanatban a másikra, a többiekre figyelni. Így nem okoznék balesetet, legalábbis kevesebbet, mint ész nélkül száguldozva.
Valahogy mégis nehéz lassítani, nehéz beismerni, hogy nem jó a túl nagy sebesség. Alázat és belső szabadság kell hozzá. Mégis érdemes a másikhoz, érdemes Jézushoz lelassulni, felvenni az Ő tempóját. Így könnyebb figyelni arra, amit mond. És könnyebb figyelni arra, aki szembe jön velem, arra, aki jön mellettem. Könnyebb figyelni önmagamra. Végre van időm rádöbbenni, ha lassan haladok, többet látok, tapasztalok, élek, mint száguldozva az élet autópályáján.