"Az anyagi javakon és birtokolt értékeken alapuló identitásmeghatározás hamis utakra csábít. Megtéveszt és manipulálja az embert. Ha attól vagy valaki, amid van, akkor vesztesként egy perc alatt semmivé válhatsz."
Bagdy Emőke
Sebességváltó - 43. szám / 2012. január 2.
Boldogabb Új Évet?
Min múlik 2012?
Decemberi lelkigondozói találkozásimban újra és újra elhangzott beszélgetőtársaim részéről legalább egy mondat, az új év és a nagyobb szerencse, a boldogabb élet, az egészség, vagy egyszerűen csak valami más és jobb várásának a reménye. Különböző nemű és életkorú emberekkel beszélgettem, az egyetlen közös vonásuk az új évben való bizodalom volt.
Mondhatnám, ez fantasztikus! Egyszerűen bámulatra méltó, hogy történjen bármi, körülöttünk vagy bennünk, a remény él. Még mindig nem aludt ki.
Azonban mondhatom ennek a totális ellentétét is: elképesztő, hogy évek sokaságával a hátunk mögött még mindig abban a hitben ringatjuk magunkat, hogy az életünk hipp-hopp, pusztán az év fordulója, az új év megérkezésének okán megváltozik. Ugyanolyan hazugságnak, önbecsapásnak érzékelem ezt, mint a másik sokat emlegetett mondatunkat, miszerint „az idő minden sebet begyógyít”.
Nem. Az idő önmagában nem gyógyítja be a sebet.
Mint ahogy az új év sem hoz semmi mást, semmi jobbat, semmi boldogságot önmagában.
Mindkettőhöz mi magunk is kellünk. A mi felismerésünk, tisztán látásunk, a mi döntésünk, a mi akaratunk, a mi erőfeszítésünk, és talán leginkább a mi nyitottságunk.
Nem, az élet, az új év nem hoz majd most sem semmi mást. Semmi mást, mint eddig. Eddig azonban önmagát hozta: a tökéletességet, a teljességet. Számtalan üzenetet, helyzetet, találkozást, álmot, érzést nekünk, hogy valamit meglássunk, megértsünk, hogy képesek legyünk mást gondolni és cselekedni, mint eddig, hogy vonzódásainkban, elragadtatásainkban meglássuk végre a szívünk mélyén elrejtett vágyakat, elutasításainkban, taszításainkban, a bennünk negatív érzések ébresztőiben pedig tulajdon árnyékszemélyiségünket. Nincs az a helyzet, nincs az a pillanat, ami valamiképpen nem rólunk szólna. Ami nem rejtené magában a lehetőséget, hogy végre megnyíljanak szemeink, és azt lássuk, ami van. Hogy ne sodródjunk tovább hajótöröttként, hanem biztos kézzel, kormányosként álljunk életünk hajóján.
Hajótöröttként kiszolgáltatottak vagyunk, az események sodornak bennünket. Kormányosként a mi kezünkben a döntés. Az események, a sors fölé kerekedünk.
Te, aki olvasod most ezt az írást, mondhatod, hogy baromság ez az egész. Vagy azt: feleslegesen járatod a szádat, mert mindezt én is tudom, mégis képtelen vagyok változtatni. Én is sokáig vergődtem, és még mindig bele-beleesem a „képtelenség hálójába”. Én is sodródtam, én sem láttam, én is az új évtől vártam a boldogságot. Csakhogy az nem és nem akart megérkezni. Persze alapvető kérdés, hogy mi a boldogság. Mitől érezzük boldognak magunkat? Általában kívül keressük. A másikban, valaminek az elérésében, megtartásában. Pedig a boldogság belül van. És nem kell hozzá senki és semmi. Egyfajta „kerek ez az egész világ” érzés, és benne én is, az én éltem is kerek, zavartalanul, a körénk húzott, egyre szorítóbbnak tűnő betonkerítés ellenére is. Valami olyasmi lehet ez, mint Pál „mégis öröme” (Gyökössy) a Filippi levélben. Talán csak néha sikerül megmártózni ebben, állandó, tökéletes megélése csak kevesek ajándéka. Lehetősége mégis ott van mindannyiunk előtt. Nincs, nincs más út az ember számára a földön, ha növekedni, fejlődni, megérteni, látni akar, mint befelé menni saját szívébe, s előhozni az elásott kincset, ami akár sár, akár arany, az övé – dolga van vele. Míg nincs utunk befelé, míg félünk saját magunk érzéseitől, valódi lényétől (amiben akár a vadállat is rejtőzhet), amíg nincs rend bent, nem lesz rend kint sem. Addig csodára várunk, boldog új évre, addig tovább sodor bennünket az élet századszor is ugyan abba a helyzetbe, de mi vakon, századszor is ezt csak a véletlennek, balszerencsének tulajdonítjuk, az életet, sorsot, a másikat hibáztatjuk érte. És közben elmúlik az élet: egyformán, változatlanul, boldogságot remélve, kergetve, nem találva. Az orrunk előtt volt: bennünk.
Nem kívánok hát boldog új évet!
Ha elégedetlen vagy az eddigiekkel, az ideivel, egyszerűen gondolj a szívedre.
Belőle indul ki az élet (Példabeszédek 4,24) a maga teljességével. Örömével, bánatával, mélységével, magasságával, megértéseivel és meg nem értéseivel.
Ez mind hozzátartozik, ez mind a Tiéd.
Hogy ne csak nézz, hanem láss!
Lásd önmagadat, sorsodat, utadat!
Cikkek ebben a számban:
- Vezércikk - Boldogabb Új Évet?
- Felszín - Lassíts!
- Mélység - Visszakapcsolás
- Magasság - Lehet-e változni?
- Teljesség - Jánostól Jézusig
- Üzenet - Most már indulhatunk
- Üzenet - Almás pite a lélek mérlegén
- Riport - Amikor elmarad a gyermekáldás
- Áthallások - Egy haldokló angyal
- Imahét - Veszteség?
- Mélység - A hivatal esete a birodalmi lépegetővel
- Felszín - Fék, kuplung, vissza kettes!
- Gondolkorzó - Külföld pro és pro?
- Magasság - A másfajták és az egységkörök falva
- Áthallások - A változás szélcsendje – Moszkva tér
- Imahét - Lett-e Békességed?
- Áthallások - „Ott jön az álomlátó!”
- Imahét - Látható és hallható
- Imahét - Az apostolok közösségéről
- Imahét - Felnőni Jézushoz?
- Imahét - Egy hét ima
- Imahét - Közösen forgatott ceruza