Tudatosítottuk-e valaha, hogy a változás, pontosabban a jó irányba történő változás – csoda? Erre a „bizonyíték” egy ismert közmondás: „Kutyából nem lesz szalonna.” A közvélekedés, a „világ” nem hisz a változás csodájában. Nem hisz a növekedés csodájában. Mondjuk így, hiszen az is változás, amikor valami elromlik, elveszik, elrohad, elhal. Ez a „természetes” úgymond. A materiális világban is a szétesés, a bomlás az érthető, tudományosan előre jelezhető folyamat. Az élet megjelenésének csodájára, úgy tudom, máig sem sikerült magyarázatot találni, ezért nem is lehet életet lombikban előállítani. Az élet, vagyis az egységbe szerveződés, az integráció biológiai szinten is csoda.

Még nagyobb csoda a spirituális élet megjelenése, a lelki növekedés, amely az újjászületéssel veszi kezdetét. Ám a párhuzam a biosz, a biológiai élet és a zoé, a spirituális élet csodája között mindenképpen fennáll, és az elsőt fürkészve talán jobban megérthetjük a másodikat is.

Először is, a zoé típusú élet megjelenését nagyon nehéz, szinte lehetetlen tetten érni. Nehéz beszélni a megtérésről, és nehéz beszámolni bármilyen egyéb, későbbi növekedésről, változásról is a hitéletünkben. Miért? Gondoljunk a zoé típusú élet eddigi legerőteljesebb megjelenésére ebben a földi világban – Jézus feltámadására! Miért olyan ellentmondásosak a beszámolók? Miért érezzük szinte minden „bizonyítási” próbálkozás erőltetettségét, hiteltelenségét? Ez a világ a halál világa, ahol Isten rejtve munkálkodik. Még az ő életének „legütősebb” megjelenése is csendes, rejtett volt! Nem kísérte csinnadratta, és nem is volt kötelező mindenkinek észrevenni és hinni benne. Már akkor vitatták, és mindenféle elméleteket gyártottak róla (hogy a tanítványok ellopták a testet), mint ahogyan a vakon született meggyógyítását is különböző értelmezések kísérték. Vajon jutunk-e bármire bizonyítgatással, cáfolgatással? Az élet csodája elillan az elméletek háta mögött.

Évekbe telt, míg megértettem, mire is gondolhatott Pilinszky János, amikor a „feltámadás fokozhatatlan intimitásáról” beszélt. Érdemes idézni egy az egyben: ,,Azóta is egyedül itt, a szeretet csendjében, »sötétjében« tapasztalhatja meg ki-ki közülünk a feltámadás fokozhatatlan intimitását, mivel ez a feltámadás véghetetlenül csendes, s akár a tanítványokra az első húsvét hajnalán, azóta is szinte észrevétlenül köszönt ránk. Csendesen, mivel isteni, és észrevétlenül, mivel mindennél hatalmasabb.” Ha így van a feltámadással, mennyivel inkább így van a mi életünkben lezajló kicsiny elmozdulásokkal, növekedéssel. Gondoljunk arra, amikor a tél csendjében, az anyaföld rejtettségében, teljes elhagyatottságban, mindenki által észrevétlenül egyszer csak megtörténik a mag csodája: egy szemmel alig látható kis csíra fejlődésnek indul. Én megcsináltam már, hogy türelmetlenségben nem bírtam kivárni a begóniagumóim kicsírázását, és piszkáltam, megforgattam a gumókat. A kis fehér csírakezdemények így napvilágra kerültek, de utána el is haltak.

Ugyanígy, bár nagy esemény a megtérés, talán nem mindig egészséges nagy csinnadrattával körülvenni. Többnyire nem is várhatunk el szabatos és teológiailag kifogástalan beszámolókat, bizonyságtételeket attól, aki átéli. Kicsiny rezdülések, apró lépések ezek a legtöbb esetben, a lélek mélyén játszódnak. Az alig látható kis hajtásból nem növeszthetünk egyik éjszakáról a másikra színpompás virágot (bár a virágárusoknál kaphatók ilyen manipulált gyönyörűségek). Sőt, az „első” megtérésnek többnyire túl nagy jelentőséget tulajdonítunk a későbbi érlelődéshez, növekedéshez képest. Pedig ha valaki élő kapcsolatban van Istennel, a növekedés, változás csendes csodáját meg fogja tapasztalni. Csoda, amikor egy akadozó házasság megújul, csoda, amikor megjavul egy kapcsolat, csoda amikor egy ember kimozdul a holtpontról. Csoda már az is, ha valaki kimondja, hogy baj van, és még nagyobb csoda, ha utána tesz egy lépést, akár egy nagyon pici lépést, például segítséget kér. Testvértől, lelkigondozótól, pszichológustól. Ici-pici hajtások ezek: de megjelent az élet csodája, a növekedés. A csoda, az élet érintése és áramlása az Úrtól jön, de nekünk is tenni kell érte. Óvni, őrizni, öntözni és kapálni, nehogy kiszáradjon és elhaljon.

Lehet, hogy rossz helyen keressük Istent, amikor a hatalmas és zajos eseményekben keressük őt. És talán azért keressük rossz helyen, mert a világ csak ilyesmire figyel fel, az igazi változást észre sem veszi. Az isteni élet megjelenése, ahogy Pilinszky mindennél találóbban mondja, „észrevétlen, mivel mindennél hatalmasabb”.