Szerda délelőtt 10 óra. Fiaimmal a városba készülünk. Kényelmetlen ez a téli öltöztetés – csizma, sapka, kesztyű, meg miegymás. A kisebbik nyűgösen fészkelődik a babakocsiban, láthatóan nagyon melege van így idebenn. „Ruben, indulunk!“ – szólongatom a hároméves bátyját. Semmi válasz. Indulok, hogy az előszoba felé tereljem, mikor nyílik az ajtó, s megjelenik Ruben egy nyitott könyvvel a kezében: „Mami, olvassuk el!“

Mintha két különböző világ csapódna egymáshoz ebben a pillanatban. Feszült vagyok, hiszen már félórája ismételgetem, hogy hozza a cipőjét, és teljesen nyilvánvaló a sürgés-forgásból, hogy indulni készülünk, de ő… olvas. Teljes nyugalommal, teljes komolysággal!

A gyermekem világa. Sihu-vonattal és autókkal, hóbagollyal és a kis rókával, gombával és papsajttal. A mese, a fantázia, a „minden lehetséges” és az időtlenség világa. Hol vagyok ehhez képest én? A realitás kellős közepén!  Kémlelem a világát, már amennyire ez felnőtt fejjel lehetséges. Próbálok csípni néha-néha a mesekönyv lapján látható tányérból, amelyből a fiam oly nagy élvezettel lakmározik. Csak az idő ne sürgetne úgy! Csak ne lenne az a sok feladat, vélt vagy valós elvárás, másnak és magamnak megfelelni akarás…

„Ruben, mennünk kell!” – mondom. Együtt kell, hogy elinduljunk. Ki ugrik át a másik világába, hogy ez az „együtt“ lehetséges legyen? Maradok ideges, feszült, sürgető, s lesz ő is truccoló, hisztis, hátráltató, vagy inkább veszek két mély lélegzetet és tényleg mesélni kezdek? Villámgyorsan végigfutnak az agyamon mindkét variáció képei, hisz mindkettőt megéltük már nem egyszer…

Egy nagy sóhajjal együtt felszáll egy apró fohász is és lassan elkezdődik a megnyugvás. Átveszem a könyvet Ruben kezéből, kézen fogom őt és elindulunk az előszoba felé. „Tudod, Kicsim, most a csizmád mesél majd a könyvecskének.” És a csizma valóban megszólal: „Egyszer, amikor kint sétáltunk, hallottuk, hogy a harangok énekelni kezdtek…”

Győzelem. A mese végeztével Ruben teljes téli felszerelésben, mosolyogva feszít a kisöccse kocsija mellett. Én is mosolygok. Most már indulhatunk.