A napokban régi barátaimmal összejőve, egyikük, egy mentálhigiénés képzés vezetése kapcsán játszatott játékot idézett föl. Egyetlen ceruzával a kézben, kettesével rajzolni kezdenek. Valami közöset.

Rögtön a kezdőpillanattól számtalan érzés, észlelet és gondolat tolul elő. Kezdve a két kéz összeérintkezésétől, hát hogyan is legyen? Előttünk hever a ceruza. Melyikünk keze fogja meg először, és melyikük teszi erre rá a kezét (mint menyasszonytorta vágásakor a kést)? Honnan induljunk ki, merre haladjunk? Mikor ki a kézvezető? Hol húzódik az én „énem” határa
és hol a tiéd - és merrefelé találjuk a „miénk” kreatív közös metszetét?

Saját rajztáblán, saját ceruzánkkal, a magunk keze és eszejárása szerint már egész otthonosan rajzolgatunk.

Vajon hogy lehetne az eltelt (ökumenikus) hét után is csak egyetlen, közös ceruzával folytatnunk?

Hegyi Balázs
katolikus plébános
Budapest-Tabán Alexandriai Szent Katalin Plébánia