Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt.
Jelenések 3,5
„Fontosabb, hogy igazak legyünk, mint hogy igazunk legyen.”
David Hayward
Folyamatosan biztosítja a szállást és a meleg étkezést az ukrajnai háború elől menekülő magyaroknak, oroszoknak, ukránoknak és az eddig ott tanuló külföldi diákoknak a budapesti székhelyű Erdélyi Gyülekezet. De nem feledkeznek meg az otthon maradókról sem.
Kávéház, ifjúság – forrongó hangulat helyett a krisztusi szeretet forradalmával találkoztunk a gazdagréti Start Caféban, ahol nemcsak a napjaikat kezdhetik el a fiatalok, de bizonyos értelemben az életüket is.
A templom a református közösségek meghívólevele – fogalmazott Balog Zoltán püspök a Budapest-Fasori Református Egyházközség templomi épületegyüttesének külső felújításáért tartott hálaadó istentiszteleten.
Úgy tudták, soha nem lehetnek teljes jogú, választható, palástos gyülekezeti lelkipásztorok, mégis jelentkeztek a református teológiára. Erős elhívást éreztek a szolgálatra – mondják az elsőként felszentelt női lelkészek. A női lelkészség kialakulása hosszú folyamat volt, amely bizonyos értelemben máig tart.
Sok menekült marad Kárpátalján. A beregszászi református gyülekezet segít rajtuk, ahogy tud, de hosszú távon gondot okozhat majd az ellátásuk. Taracközi Ferenccel beszélgettünk.
Éjszakánként imádkoznak, nappal pedig teszik a dolgukat, amíg bírják. „Jézus tanítványai vagyunk, tehát szívünkből fakad, hogy segítenünk kell” – vallja Lőrincz Attila.
A tiszabecsi református gyülekezet egy emberként mozdult meg, amikor az ukrajnai menekültek megérkeztek hozzájuk. Dajka Csaba lelkipásztor az elmúlt napok helytállásáról mesélt nekünk.
Szállással, adománygyűjtéssel és az adományok szétosztásával segítik a kárpátaljai református gyülekezetek a háború sújtotta civil lakosságot Ukrajnában. Adományainkat a Magyar Református Szeretetszolgálatnak is elküldhetjük, de legalább ekkora szükség van az imádságainkra.
A dicsőítésvezetők szolgálata, hogy egyéni és közösségi szinten is vezessenek Isten imádatában. Isten jelenlétében időzni ugyanis valami, amit tanulni lehet.
Volt, aki Pál apostol tanításaiból merített ihletet és olyan is, aki a sarkkörön túli erdőkben szerzett mélyebb Isten-tapasztalatot. Szombatidejüket töltő lelkészek meséltek élményeikről.
Pécs és környéke missziói kérdéseit vitatta meg a Baranyai Programtanács legutóbbi találkozóján. Missziói lelkészek szolgálatba állításáról, az egyetemi életről és az egyházi ingatlanokkal kapcsolatos döntések előkészítéséről is szó esett az egyházmegyében tett körút utolsó állomásán.
A vasárnapi szél megrongálta a ravatalozót, a templomot és az iskolát, de senki sem sérült meg. A nagykőrösiek Istenben reménykedve már hozzá is láttak a kárelhárításhoz – tudtuk meg Szabó Gábor lelkipásztortól.
Missziói lelkületű szolgálattevőkre van szükség a hittanoktatásban, és jobban meg is kell becsülni őket – állítja Harkai Ferenc, a Dunamelléki Református Egyházkerület katechetikai és iskolaügyi bizottságának elnöke.
Öt évvel ezelőtt ezen a napon történt a tragikus veronai buszbaleset. Az áldozatok tiszteletére ma este emlékkoncertet tartanak, ahol a fasori református gyülekezet ifjúsági csoportja is énekel majd. Társuk halála után hitük és a közösség megtartó ereje nyújtott vigasztalást – idézte fel Börcsök Fruzsina ifivezető.