Interaktív programokkal, lelki tartalmakkal, koncertekkel és frissítő szódával várják a betérőket idén is a taliándörögdi LéleKzet Református udvarban a Művészetek völgye fesztiválon.
„Nem tudtam, hogy ez a könyv jóvátétel.” Visky András Kitelepítés című könyvéről beszélgetett a szerzővel Balog Zoltán püspök, Ugron Zsolna író és Ablonczy Bálint újságíró a budapesti Ráday Házban.
Gyülekezeti énekeink mind a mai napig református önazonosságunk fontos részei – tudtuk meg a Ráday Könyvtárban, ahol az olvasók iránti nyitottság nagyjából százötven éves hagyomány.
Isten építi az egyházát, méghozzá élő kövekből – belőlünk. Megjelent a Karakter magazin 2023. májusi száma, benne válogatott és új írásainkkal Dunamellékről.
Hol metrókocsiban, hol villamoson csendül fel az Itt van Isten köztünk kezdetű református ének: meglepő beharangozó videóval jelentkeztek a Református Zenei Fesztivál szervezői egy héttel az esemény előtt.
Országos és nemzetközi hírű fellépők váltják egymást pünkösd hétvégéjén a budapesti Kálvin téren és környékén: hat helyszínen több mint hatvan rendezvény várja a közönséget három napon át.
Angoltáborokat és Ukrajnából menekült roma gyerekeknek szóló tábort is szervez idén nyáron a Szentírás Szövetség. Június 8-ig várják az önkéntesek jelentkezését.
Miért fontos, hogy mindig elegendően adjunk vért? Tamásné Bese Nórával, a Bethesda Gyermekkórház társadalmi kapcsolatokért és kommunikációért felelős igazgatójával a Visz a vérem elnevezésű, Richter Anna-díjat nyert programjukról beszélgettünk.
A keresztyén hit alapjait megismertető sorozat módszertanáról, segédanyagairól és a szolgálatban szerzett tapasztalatokról is szó esik a Szentírás Szövetség májusi konferenciáján, melyre kezdőket és újrakezdőket egyaránt várnak.
A Colloquium Iuvenum első budapesti nyilvános alkalmán a hivatás és szolgálat egzisztenciális kérdéseit járják majd körbe, amelyre szeretettel várnak minden református fiatalt.
A Dunamelléki Református Egyházkerület idei lelkészhetén a sáfárság áll majd a középpontban. A szervezők június 19. és 24. között nagy szeretettel várják az érdeklődő lelkészeket Tahitótfaluban, a Sion hegye konferenciatelepen.