A Bibliai héber-magyar szótárral olyan hiánypótló mű született, amelynek nemcsak a tudományos életben, de az oktatásban és a mindennapokban is sokan hasznát láthatják.
A Hajnalszárnya-sorozat második része, az Észak vagy halál! című könyv nem kiszámíthatatlanságának mértékétől válik izgalmassá, hanem attól, hogy szereplőivel együtt járjuk végig a meneküléstől a megmenekülésig tartó külső-belső utat.
Bibliaformában írta meg lelkész édesapja és családjának elképesztő kálváriáját Visky András kolozsvári író, aki ezzel egy román lágerben tett gyerekkori ígéretét teljesítette.
Nyílt napra várják az érdeklődőket a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán, Budapesten november 24-én, valamint december 8-án, csütörtökön.
Ne legyek megelégedve azzal, hogy ma milyen keresztyén vagyok – helyezte szívünkre Balla Péter hitéleti rektorhelyettes, aki a Károli Podcast második adásában a reformáció napjainkban is érvényes gondolatiságára és gyakorlatára emléketetett.
Az evangélium igazsága szólal meg bennük, miközben az Isten elé kiöntött érzéseknek is helyet adnak a Zámír Projekt dicsőítő dalai, amelyek stúdióminőségben szólalnak meg az Elázott album felvételein. A lemezbemutató koncert előtt Szabó András dalszerzővel beszélgettünk.
Fodorné dr. Ablonczy Margit Családpasztoráció című könyve arra keresi a választ, hogyan segíthetnek a kazuális alkalmak – a házasság, a keresztelő és a konfirmáció, valamint a temetés – a családi kapcsolatok rendezésében.
A Könyvek mind külsejében, mind felfogásban rendhagyó formában tárja elénk a Szentírás „nagy történetét”. A folyamatos olvasmányélményt nyújtó, négykötetes kiadványról Pecsuk Ottóval beszélgettünk.
Kegyességünk, imaéletünk mindig fejleszthető – helyezi szívünkre Bor Imre, aki szeretettel hív mindenkit Balatonszárszóra, a Magyar Református Presbiteri Szövetség őszi lelki hétvégéjére.
A Hagyomány, Identitás, Történelem elevezésű egyház- és művelődéstörténeti konferenciasorozat ötödik alkalma a korábbiaknál is nagyobb volumenűnek ígérkezik. Lányi Gáborral beszélgettünk.
A gazdasági nehézségekre reagálva Felebarát címmel indít féléves adománygyűjtő programot rászorulók megsegítésére a Magyar Református Szeretetszolgálat.
A dunamelléki teológusképzésnek, a Püspöki Hivatalnak és a Ráday Gyűjteménynek is otthont adó épületben a házigazdák és az épület tervezői kalauzolták el a reformatus.hu stábját. Videó.
Az Én és a Te közötti szent kötelékekre hívja fel a figyelmet a Bibliamúzeum új időszaki kiállítása, amelyet 2022. szeptember 30-án, pénteken 17 órakor nyitnak meg a Ráday-napok programsorozat részeként.
Megnyitja kapuit a Ráday utca 28. szám alatti megújult püspöki székház, a református teológia és az újjáépített kollégium. A Ráday Ház átadását három napos programsorozattal ünneplik Dunamelléken.