A Balaton partján ér az ősz ölelése, százévesnek tűnő platánok árnyékában járva. A Békei-Varga házaspár tizenhét éve él Szóládon, a kapott címen mégis hiába keresem a Fodrászat feliratot,
el is megyünk a kert mellett. Lassan eszmélek rá, hogy mégis az a porta lehetett, amit keresünk, majdnem szemközt a református templommal.
Valamikor kempingként üzemelt, így a föld még ma is adja elő az NSZK-s sátorvasakat.
A kerten ma már csak az látszik, ami a gazdáján: a harmónia.

Pedig zajlik körülötte a családi élet, az interjú alatt az ötéves Eszti kétszer kukkant be, hogy az anyukáját információkkal lássa el, de átvonul a színen az idősebb korosztály is, négy gyerek közül a két legidősebb. És hát Rózi, a kutya is szűnni nem akaróan biztosít a lelkesedéséről. Szóval ebben a kertben az élet, a nagybetűs, változatos formákban mutatkozik. Van benne imaösvény is elrejtve, és nincs kiírva, hogy „Fodrászat”, nem is lesz.
Az ötszáz lelkes falu határain túl nyúlik a híre e nélkül is a fodrásznak, aki hiteles tolmács a vendég haja és a vendég között. Kiderül, hogyan függ össze a hajszínbátorság és az életöröm a Krisztusban gyökerező identitással.

A mosoly missziós szerepe
Békei-Varga Anita tíz éves kora óta fodrász szeretett volna lenni, de nem a szépségipar vonzotta, hanem a kreatív alkotótevékenység. „Belátható a munka eredménye, ami ráadásul szép és jótékonyan formálja a viselőjét – ez lehetett, ami megragadott, bár tíz évesen nem pont így fogalmaztam meg” – mondja Anita, aki szakmai életének negyedik állomásaként nyitott saját üzletet Budapesten – akkor még egy barátnőjével, nem sokkal később pedig egyedül vitte tovább a vállalkozást. „Akkor láttam, hogy az lenne az ideális, ha nem kellene se széket, se helyiséget bérelnem, hanem valahol lehetne saját üzletem. Látod, most itt ülünk Szóládon a saját üzletemben, ami persze tizenhét évvel ezelőtt még egy földes pajta volt. Akkor még nem tudtam, hogy Istentől van ez az erő és életbátorság, amivel újat tudtam kezdeni, de visszanézve már világos. Persze hátránya is van annak, hogy helyben vagyok, a gyerekek sokáig azt mondták, hogy anya nem is dolgozik…” – mondja nevetve a „született fodrász”.

A Budapestről elköltözés gondolata az első gyermek, Bendegúz érkezésével fogant meg.
„Veszélyes a környéken nyaralni, mert az ember azt veszi észre, hogy házat vesz” –  folytatja nevetve Anita, felidézve azt is, ahogy a szóládi lelkésszel, Hajdú Zoltán Leventével először találkoztak. „Egyikünk sem keresztény családból jött, az egyházról előzetes tudásunk és előítéletünk sem volt, az viszont nagyon megérintett bennünket, hogy a lelkész az akkori vendéglátónkat meglátogatta személyesen, felköszöntötte a születésnapján. Ez volt az első impulzus, de valójában bennünket beszerettek a református gyülekezetbe és az Isten országába.” Miközben rendezték a kertet, sorra szólították meg őket a szóládi református gyülekezet tagjai. Nem tukmálták rájuk az igei táplálékot, ők maguk kezdtek arra vágyni, hogy oda menjenek, ahová ezek a végtelenül kedves emberek is járnak. Anitáék így váltak első generációs keresztyén családdá a Szóládra költözéssel.

„Utólag már tudjuk, hogy az életünk meghatározó momentumaiban Isten ott volt velünk, akkor is, amikor még nem fogadtuk el őt. Én könnyebben találtam meg a helyem Szóládon és a gyülekezetben is.
A lelkipásztor nagyon hamar hívott meg a gyerekszolgálatba is, érdekes módon ezen keresztül jutottam élő hitre. A gyülekezeti gyerektáborban egy sérült fiatal mellé osztottak be. Korábban sosem voltam sérültekkel ilyen szoros kapcsolatban; az akkor huszonegy éves Ancsitól tanultam meg, hogy

 ők a legkevésbé sem figyelnek a külsőségekre, nem fontos nekik a smink és a frizura, rendkívüli érzékenységükkel azt látják, ami a szem elől rejtve van. Vele tanultam meg igazán örülni az életnek, valahogy általa érintett meg a Szentlélek úgy igazán: belülről kezdtem érteni először az énekeket, aztán az Igét 

– a táborból hazaérkezve még a harang zúgásától is könnyek szöktek a szemembe” – mondja el Anita megtérésének különleges történetét, ami után csak Jézusról tudott beszélni.
Sokan mondták neki akkoriban, hogy szóljon, ha túl van rajta. Ennek tizenöt éve, de az a szemléletmód váltás, ami akkor bekövetkezett, nem múlt el, hanem egyre mélyül – és Anita azt is megtapasztalta, hogy a mélységgel Isten közelebb vonja magához.

Változások lépésről lépésre
„A krízisekről azt gondolom most, hogy Isten ezeken keresztül valamit tisztázni tud az életünkben. A mi családtörténetünkben például a gyerekek ’közénk’ születtek – minden egyes gyerkőccel nőtt a köztünk lévő távolság, megtérésünk ellenére. Nem voltak jó mintáink, mindkettőnk számára krízis volt, amíg a szerepeinkben a helyünkre kerültünk. És itt legkevésbé sem a leegyszerűsítő mintázatra gondolok, hogy a nő főz, a férfi meg fát vág, inkább azt mondom, hogy a szerepek egészséges megélése az élet minden területére hatással van.”

Érdekelt, hogy Anita életének egyik legsikeresebb területén, a szakmájában hogyan élte meg a változást, változott-e a női szépséghez való hozzáállása, miután hívő emberré lett.

„A munkámban sokáig nem vállaltam fel, hogy keresztyén vagyok. Ez azt jelentette például, ha nem keresztény vendégem érkezett, nem hallgattam dicsőítő dalokat. Nem akartam provokálni senkit. Csak a saját életemről tudok beszélni és az életem által bizonyságot tenni, kerülni akartam az erőszakosság látszatát is. Ma már nem kapcsolom át a zenét, de a szakmámhoz való hozzáállásom is megmozdult. Nem azonnal, hanem fokozatosan tettem fel ezen a területen is azokat a kellemetlen kérdéseket magamnak, hogy miért van az bennünk, nőkben, hogy fessük be, tüntessük el – mindegy mit csinálunk, csak legyen más?

Ha szépségtrendről kérdezel, az röviden ennyi: ne az legyen, ami van.

Nem sok fodrásszal találkozol, aki alapvetően lebeszél a festésről. Na, én ilyen lettem. Azon kezdtem gondolkodni, hogy nem az lenne az úgynevezett szépségipar lényege, hogy amit Isten adott, azt a legjobb formába hozzam?

Onnan indult a személyes változásom is, hogy tudtam válaszolni a kérdésre: Isten mit adott nekem?
Így került fókuszba a saját hajszín, az ősz haj dicsérete és a saját hullám vagy göndörség kiemelése. Négy éve voltam göndörfodrászképzésen – egy kedves vendégem hívta fel rá a figyelmem. Jelentkeztem, mondhatnám hitből, hiszen két göndör hajú vendégem volt mindössze. Azért ezen is látszik, hogy Isten munkája nem máról holnapra megy végbe, de a képzés fordulatot hozott a látásmódomban – azóta a lehetőséget látom és azt mutatom meg a vendégeknek. Valaki bejön, hogy neki csak egy pici hullám van a hajában és a végén kiderül, hogy sokkal göndörebb a haja, mint gondolta. A reakció kétféle szokott lenni: egész életemben erre vágytam – mondja az egyik, a másik típus csak a bonyodalmat látja benne.
Nagyon sok göndör vendégem van azóta, egyébként ez is Isten humorát dicséri. (Nevet.) De a tanulási folyamat számomra is komoly küzdelem volt: tudok valamit lassan húsz éve, és jól tudom – és kiderül, hogy a göndör hajakkal egészen máshogyan kell bánni.

 De csodálatos találkozásokat láttam azóta, ahogy nők újra észreveszik magukat, ha megmutatom nekik, hogy egyébként a hajuk hogyan szeretne állni. 

Van egy vendégem, aki szerint van, aki a lovakkal tud suttogni, én pedig a göndör hajakkal” – mondja Anita nevetve.

Merj valódi lenni!
Ha szembe merünk nézni azzal, mennyire vannak jó barátságban a nők a korukkal a fodrász szemszögéből, nem sok dicsekedni valónk van.
„Jaj, de öreg vagyok! – mondta egy hetvenhat éves vendégem, amikor meglátta magát a tükörben vizes hajjal. Persze amikor feláll a székből, már jobban érzi magát, de az az igazság, hogy kortól függetlenül a nők nem szeretnek tükörbe nézni. Budapesten olyan vendégem is volt, akit el kellett fordítanom a tükör elől, annyira tudta pusztítani saját magát.
Ma már azért ennek az ellentettjére is van példa. Aki rendben van magával, az valahogy az élet egészére is másként tekint.

De a fodrászat természetesen annak is a tere, hogy itt letegyenek terheket a vendégek, és nem csak egy jó frizurával, hanem mázsányi súlyoktól szabadultan tudnak távozni olykor – és ez is meglátszik. Itt meg tudnak érkezni önmagukhoz is, hiszen kettesben vagyunk az üzletben, könnyebben hoznak nehéz témákat. Sokakat kísértem végig a kemoterápiás kezelésen – ezeket a pillanatokat nem könnyű megosztani, és sokszor évekig tart a folyamat.
Ezek a történetek ágyaztak meg annak, hogy az évek alatt olyan vendégköröm lett, akiknek szerintem több lettem, mint fodrász. Megérkeznek hozzám a házassági kérdések, gyermeknevelési konfliktusok, de a személyes egészség problémái, vagy a változókor küzdelmei is ide, a székbe. Az életem szeretném úgy élni, hogy kérdezzenek!

Az meglepő egyébként ennyi év után a szakmában, hogy azt látom, a nőket nagyon meghatározza az a belső kép, amit önmagukról látnak. Ezzel együtt nekem nagyon sok sikerélmény adatott, amikor ebből ki tudtam mozdítani hölgyeket, akár a saját hajszínükkel kapcsolatban.
A koronavírus-járvány persze nagyon a kezemre játszott, sokan nem jutottak el fodrászhoz és megerősödtek abban, hogy ez nem is rossz. Olaszországban egyébként a saját hajszín iszonyú nagy divat.”

Anita is festette a haját nagyjából húsz éven keresztül, számára is a járvány hozta el annak a fordulatát, hogy az ősz haj miatt kár könnyeket ejteni, nem fáj.

„A szépségiparban azért ki kell próbálni jó néhány technikát és árnyalatot, de nekem meg kellett érni ahhoz, hogy mindezt tudatosan elengedve vállalni tudjam önmagam. Engem erre vezetett Isten, hogy merjek valódi lenni. Annál szebb melírt én nem tudok csinálni, mint amit Isten tesz a hajba az őszüléssel” – mondja Anita, aki azért elismeri, hogy a sötét hajnak nem ugyanazok a lehetőségei, de itt is tud alternatívákat mutatni, ugyanis szeret hidat képezni a vendég vágyai és a haj természetes „szándéka” között.

De Anita arról is beszél, hogy a nők számára életbevágóan fontos a hajszínbátorság visszanyerésénél a közvetlen környezetük, a családjuk támogatása. „Olyan nővel még nem találkoztam, akiről az jutott volna eszembe, hogy a haját be kellene festeni. Egyszerűen a saját hajszínnel jobban ragyog az arc, a szem, de nagyrészt mégis attól függ, hogy egy nő hogy érzi magát a bőrében, hogy mennyire érzi magát elfogadottnak a legszűkebb környezetében.

Ezért is az alfája és ómegája keresztény létünknek, hogy az Istenben gyökerező identitást megtaláljuk. Ha ez megvan, akkor válunk arra képessé, hogy a nem elfogadó környezetben is elfogadásra leljünk. 

Ezt azt jelenti, hogy nem a férjemtől vagyok az, aki – hanem Isten gyermeke vagyok, ez az identitásom alapja. Van olyan ősz hölgy, akihez az utcán is odafordulok, hogy gyönyörű a hajszíne, tartsa meg! Számomra az ősz haj annyit jelent: nem fedem el, aki én most vagyok. De az is igaz, hogy több dologból áll össze, hogy ki-ki rendben van önmagával belül, és ez a szépség tud kifelé sugározni.”

Egyszerűen kortalan - Kokaveczné Árvai Erika

„Kamaszként pont a hajam volt az, amit sokszor dicsértek; sötétbarna volt és hullámos” – emlékszik vissza Kokaveczné Árvai Erika azokra az időkre, amikor a lányok először bizonytalanodnak el a külsejükkel kapcsolatban.
Korán, huszonhét évesen fedezte fel az első ősz tincset és kezdte az eredeti színére festetni a haját.

„A felmenőim is viszonylag korán őszültek, úgyhogy annyira nem lepett meg, mégis ijesztő tapasztalat volt. Egy nehezebb életszakaszt követően, a harmincas éveim végén kezdte mondogatni a fodrászom, hogy már teljesen ősz vagyok. Akkor azért érintett mélyen, mert összekötöttem az öregedéssel. Ez akkor azt jelentette számomra, hogy perceken belül mindenféle egészségügyi gondjaim, mozgásszervi problémáim és ráncaim lesznek, elmúlik az az aktív életszakaszom, amiben úgymond „számít” egy nő, és beskatulyáznak…
Mégis el tudta ültetni egy ismerősöm a fülembe a bogarat, hogy nem „kötelező” festetni, másoknak is jól áll az ősz haj.
Akkor az még rosszul esett, hiszen aki mondta, egyáltalán nem őszült, de foglalkoztatott a téma, és a családomban elkezdtem mondogatni: „mi lenne, ha…” Nem ütköztem ellenállásba. A férjem azt mondta, hogy neki biztosan tetszeni fogok – a gyerekeim szerintem nem is értették igazán, hogy mi lenne a kérdés. (Nevet.)

A negyvenes éveim elején mégsem mertem meglépni a váltást, inkább más hajszínnel kísérleteztem. Viszont pont olyan árnyalatot találtunk a fodrászommal, ami rám dobott még tíz évet. Eléggé földhözragadt módon, de ekkor jutott először eszembe: ennél biztosan jobb, amit nekem Isten adott, de még mindig nem voltam elég bátor, hogy a lenövesztésbe magam is belevágjak.
Akkor jött a koronavírus-járvány, két nappal a következő időpont előtt. Amikor kezdett lenőni a hajam, láttam a tükörben, hogy az ősz mennyivel jobb, mint az az árnyalat, amelyet addig viseltem – és őszintén szólva elkezdtem élvezni, azt láttam, hogy ez is csak egy hajszín.
Addig mindig hagytam, hogy a fodrász egyszerűen kivasalja a hajam. Akkor célom lett, hogy visszaszerezzem a hajam eredeti göndörségét, ami az évtizedes festések, szárítások során már alig látszott.
Valójában visszaérkeztem a saját testembe és a saját adottságaimhoz. A fókusz a belső jóllétemre került át, az Istennel való kapcsolatomra, néhány dolgot helyre kellett raknom az életemben, hiszen a hitem is a gyülekezeti alkalmakra korlátozódott akkoriban. Elkezdtem a hitem megélésével is tudatosabban foglalkozni.
Ma már a legfontosabb, hogy a kapcsolataim legyenek rendben: Istennel és a közvetlen környezetemmel, a családommal elsősorban.

A belső harmónia mindenképp jó ellenszere az öregedésnek. Ha látom a régi fényképeimet, nem nosztalgia támad bennem, hanem bizonyosság: jó így, ahogy van.” (Nevet.)

„Mindegy, csak tündököljek!” – a vendég és változás
„Nagyon hálás vagyok a vendégkörömért – minden korosztály képviselteti magát benne. Én szeretek gyerekeknek is hajat vágni, szeretem, ha egy gyerkőcnek rendezett a haja. Sok férfi vendégem is van, az ő esetükben semmiképpen nem beszélhetünk a lelkigondozói tér megnyílásáról” – mondja nevetve Anita.

„Régebben volt egy férfi vendégem, akinek az volt a szava járása amikor megkérdeztem, hogyan vágjam le a haját: Mindegy, csak tündököljek!” (Nevet.)
Néhány évvel később egy női csendesnapon szólított meg az ige: Kelj fel és tündökölj…! Azóta van itt a tükrön” – avat be Anita a hitvallása keletkezéstörténetébe.

„A keresztény életnek világítania kell. Lehet, hogy kicsi az a tér, amit be tud ragyogni, de nem a fénycsóva nagysága számít – hanem a léte. 

Ha véget ér, az az élettel betelve érjen véget” – mondja.

„Minden egyes vendég, aki hozzám jön, számomra egy lehetőség, nem csak, hogy megszépítsem kívülről, hanem arra is, hogy valamit az Isten szeretetéből továbbadhassak.

"Magamra fodrászként tekintek. Nem az a dolgom, hogy elmondjam az evangéliumot mindenkinek, vagy szembesítsem őket a bűneikkel, hanem hogy elfogadjam őket, melléjük álljak, és így adjam tovább Isten szeretetét." Békei-Varga Anita

Régen is meghallgattam az embereket, de most másként hallgatom őket – más mélységű az is, amit megosztanak velem. A mai világban ha valaki őszintén kíváncsi a másikra, azzal Isten szeretetét közvetíti. Sokáig nem láttam, hogy a szakmám ennek is eszköze – de Isten rámutatott.
Látod, használok azért hajfestéket is, de egy olyan márkához igazoltam pár éve, ami környezetbarát alapanyagokkal dolgozik. Egyszerűen az is fontos lett számomra, hogy fodrászként is kisebb ökológiai lábnyomot hagyjak.

Büszkeséggel tölt el, hogy Bendegúz, az előszülött fiam fodrásznak készül. Mondhatni teljesen véletlenül csöppent a szakmába, két éve a Pápai Református Kollégium Gimnáziumában kezdett el fodrászkodni. Rövid idő alatt olyan képességeket tanult meg, amelyeket bárhol tud kamatoztatni, de külön ajándék, hogy ő éppen ezen a területen szeretné.
Sok mindent belelátunk a gyerekeinkbe, de hogy pont az fog beleszeretni a szakmámba, aki mérnöki aggyal van megáldva…” Egyébként pihenőszékből néhány hónaposan már nézhette, hogy mit csinál az anyukája, aki láthatóan nem csak fodrász.

„Legalábbis bízom benne, hogy nem csak” – mondja derűvel Anita, akinek profizmusa és életszeretete sokáig velem marad akkor is, amikor éppen nem hatalmasakat nevetünk, vagy megrendülten hallgatunk együtt.

Volt már igazán jó a hajam néhányszor, de szeretettel, Szentlélekkel és szakmaisággal készült frizurám most lett először.

Képek: Füle Tamás