A meghallgatott ima

Mintegy tíz év után újra beiktatott lelkipásztornak örülhet a Komlói Református Egyházközség. Ünnepi istentiszteleten iktatták be november 8-án Friderikusz Mártont, aki feleségével, Friderikusz-Szabó Lizával végzi a lelkészi szolgálatot a gyülekezetben.

Borongós, ködös, esős idő fogadta a Komlóra érkezőket szombat délután. A kis templomban azonban nyoma sem volt borúnak: szeretetteljes és örömteli légkör uralkodott a zsúfolásig telt térben.



„Egy beiktatás mindig örömünnep. Akkor különösen, ha több mint egy évtizedet kell várni a lelkipásztorra” – fogalmazott Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke az ünnepi istentiszteleten. Az Ige apostolnak nevezi a lelkipásztorokat, akik küldöttek, követek. „A küldött azért megy valahová, mert mondanivalója van, az Úr rábízott valamit: Jézus elküld bennünket, és ránk bízza az evangéliumot” – mondta a püspök. Az evangélium új életet teremt a személyes, és a közösségi létben is: jelek és csodák megtapasztalóivá és hordozóivá válnak a gyülekezet tagjai.



Az Ige konfliktust is rejthet. „Ez a gyülekezet is átélt konfliktusokat és meghasonlásokat. Emlékszem, amikor itt egy nagy széndarabban állt egy kereszt. Milyen küzdelmet folytattak itt a templomért egy szocialista városban!” – utalt Balog Zoltán a templomépítés nehézségeire az egykori bányászvárosban. Vizaknai Tamás lelkipásztor és felesége mosollyal és derűvel nyitotta itt meg az ajtókat, hogy templom épülhessen. Komlón megtapasztalták, hogy a próbatételeken keresztül születik meg Isten közössége. „Egyházunk is szakadásokat és kapcsolódásokat él meg. A lényeg, a gyógyítás története: addig van gyülekezet, amíg van gyógyulás, amíg van, aki azt meri mondani Jézus Krisztus nevében: állj fel!” – magyarázta a püspök, aki rámutatott: sokszor elfelejtjük, mit jelent egyenesen járni. Bénultságunkból, megkeseredett életünkből Isten igéje emelhet ki bennünket. Olyan emberekre van szükség, akik elmondják és meghallják a felegyenesedésre hívó szót. „Az egyház csodája a személyes beszélgetésekben kezdődik. Az evangéliumi találkozás az igazi mércéje a mi tevékenységünknek. Baranyában egyre jobban érezhető, hogy nem vagyunk egyedül: egyházmegyei zenekar jött létre, ifjúsági közösség alakult, hitoktatói közösség működik. A Szentlélek egyesítő munkája segíti egyházunkban a gyógyulásokat” – fogalmazott Balog Zoltán.



„A komlói gyülekezet sokat imádkozott lelkipásztorért az elmúlt években. És most kettőt is kapott” – mondta Wébel Zsolt, a Baranyai Református Egyházmegye esperese, aki kiemelte: az egyházmegyének is áldás az ifjú lelkész házaspár. A templom kulcsa és az egyházközség pecsétje mellett egy Szentírást is átadott a lelkipásztoroknak Wébel Zsolt. „Hirdessétek az igét bátran, tisztán, alkalmas és alkalmatlan időben is” – buzdította őket az esperes. Pál filippiekhez írt levele 4. fejezetének 5-6. versével iktatta be a lelkész házaspárt: „A ti szelídlelkűségetek legyen ismert miden ember előtt. Az Úr közel! Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt.”



A jelen lévő lelkész társak áldásmondása után a gyülekezet nevében Ferencz Lajosné főgondnok, a Friderikusz házaspár volt gyülekezete nevében Literáty Zoltán lelkipásztor, a város nevében Polics József polgármester, a megyei képviselet nevében pedig Hoppál Péter kormánybiztos, zsinati képviselő köszöntötte a lelkészházaspárt. Nagy Ágnes gyülekezeti tag Reményik Sándor: Kegyelem című versével üdvözölte közösségükben a lelkipásztorokat. Az egyházmegyében már kialakult szokás, hogy az Isten báránya lelkészzenekar is köszönti a beiktatott lelkipásztorokat. A Friderikusz házaspár is tagja az együttesnek, így egy maguk választotta ének erejéig beálltak a zenekarba, egy másikkal pedig köszöntötték őket a zenészek.



„Hálás vagyok a sok szeretetért. Isten adja, hogy teljesüljön minden áldás, amit kértetek ránk” – mondta Friderikusz Márton, aki hatodéves szolgálatát feleségével együtt az érdligeti gyülekezeteben töltötte. Egy alkalommal, amikor az egyházközség könyveit szortírozták, Literáty Zoltán lelkipásztor adott neki egy könyvet, amelyet Vizaknai Tamás írt a komlói gyülekezetről. Nem sokkal később megkeresték őket Baranyából. Amikor feleségével Komlóra tartottak, az autóban azt a dalt hallgatták, amelyet a lelkészzenekarral közösen játszottak pár perccel korábban. „Ez az út, mit nekem adtál gyönyörű s néha fáj – szól a dal. Tényleg ezt éreztük akkor, de átéltük azt is, hogy mennyi gyönyörűség van itt Komlón. Isten azt kérte tőlem, hogy őrizzem és legeltessem a nyájat. Csakis Őt illeti a hála, aki idevezetett és megerősít minden helyzetben” – fogalmazott a lelkipásztor.



„Abban is láthatjuk Isten gondviselését, hogy egyik szerető közösségből a másikba vezet minket” – fogalmazott Friderikusz-Szabó Liza, aki elmondta: tavaly tavasszal egy intenzív lelki folyamat vette kezdetét az életükben: útmutatást kértek a szolgálatuk tekintetében. „Most azért indulj, veled leszek” – ez az Ige segítette őket a döntésben. A lelkipásztor kiemelte: a komlói közösségről az az imádságos lelkület jut eszébe, amelynek lényege, hogy mindent Istenre bízunk. „Így imádkozunk ezért a gyülekezetért is. Nem a mi szolgálatunk, az elődök emléke vagy az alkalmak tartják fenn a gyülekezetet, hanem Krisztus. Nem a fiatalos lendületünk, az adottságaink, képzettségünk vagy az előttünk járók példája tesz alkalmassá a lelkipásztori szolgálatra, hanem Isten Lelke. Soha ne lankadjunk meg az imádságban, keressük az Ő vezetését, és hiszem, hogy nagy csodákat élhetünk át” – fogalmazott a lelkipásztor.



A beiktatás szeretetvendégséggel zárult.
 

Friderikusz Márton 1999-ben született Kisvárdán, két testvérével Fényeslitkén nőtt fel hívő szülők gyermekeként. Édesapja mentálhigiénés munkatársként dolgozott a gyülekezet fenntartásában működő idősek otthonában, édesanyja magyartanár volt a fényeslitkei általános iskolában. Édesapja Isten hívásának engedve Sárospatakon teológiai tanulmányokat kezdett, jelenleg a kelenföldi gyülekezetben szolgál exmisszusként, édesanyja a budafoki református gimnáziumban tanít. Márton tizennégy évesen tért meg. A kisvárdai református gimnáziumban érettségizett, majd 2018-ban kezdte meg a teológiai tanulmányait Budapesten, ahol Isten megerősítette az elhívásban. Hatodéves szolgálatát az érdligeti gyülekezetben töltötte. Gyermekkorától kezdve nagy hangsúlyt kapott életében a zene: gitározik és zongorázik. Zenei tálentumait szolgálata során is gyakran hívja segítségül. Teológiai tanulmányai alatt legjobban a homiletika érdekelte. Jelenleg is sokat foglalkozik azzal, miként adható át minél érthetőbben Isten üzenete.

Friderikusz-Szabó Liza 1998-ban, Kalocsán született, apai ágon református, anyai ágon katolikus családba. Édesanyja után katolikusnak szerették volna keresztelni, de egy nézetkülönbség miatt a plébános nem vállalta a keresztelést, így lett református. Általános iskolás korában kezdett gyermek-istentiszteletre járni. Ekkor a szülei is bekapcsolódtak a kalocsai református gyülekezet közösségébe, ahol aktív, szolgáló tagokká váltak. Édesanyja is konfirmált, jelenleg presbiter. Gimnáziumi tanulmányait a Kecskeméti Református Gimnáziumban végezte. 2016-ban angol- és vallástanárszakon kezdte meg tanulmányait a Károli Gáspár Református Egyetemen. 2017 nyarán megtért, Isten kegyelmének megtapasztalásával egyidejűleg érezte az elhívást a lelkipásztori szolgálatra. 2018 őszén kezdte meg teológiai tanulmányait, ahol megismerte férjét.


Képek: Ruprech Judit

 

Friderikusz Márton beiktatása Komlón