A református templomokról az átlagembernek a fehér falak, a puritán egyszerűség jut eszébe. Talán ezért is jövök zavarba belépve a kolozsvári Fehér templom előterébe. Itt működik a Kolozsvár-Újalsóvárosi Református Egyházközség Fehér Galériája, melyről Ferenczy Miklós lelkipásztorral beszélgettem.

Erdélyben az utóbbi húsz évben a lelkészek a gyülekezetekkel karöltve nagyon sokféle közéleti (oktatási, gazdasági, szociális és kulturális) tevékenységet felvállaltak, mégis talán kissé szokatlan és a maga nemében egyedülálló egy galéria működtetése. Honnan az ötlet?

2003-ban készült el a templom jelenlegi formájában a toronnyal és a gyülekezeti teremmel. Már a kezdetekben világossá vált számomra (ezt a presbitériummal meg is beszéltem), hogy ez az épület közösségi hellyé kell váljon. Tekintettel arra, hogy Gy. Szabó Béla festőművész hagyatékának családom a kezelője, 2003 novemberében - a frissen elkészült épületben - a művész munkáiból egy kiállítást szerveztünk. Ez teremtette meg a Fehér Galéria alapját, ahol azóta rendszeresen, évente 6-8 alkalommal vannak kiállítások.

Mi volt a célja a galéria létrehozásának?

Először is az, hogy a kortárs képzőművészeknek teret biztosítsunk a bemutatkozásra, valamint hogy a kolozsvári művészetet kedvelő közönség megismerhesse ezeknek a művészeknek a munkásságát. Ugyanakkor egy-egy ilyen kiállítás remek alkalom a gyülekezeten belül az együttlétre, a közösségépítésre; arra, hogy a közösségi létnek minden pillanatát megélhessük, valamint remek alkalom arra, hogy embereket tudjunk megszólítani.

Milyen formában működik a galéria, van valamilyen egyház által létrehozott egyesület vagy alapítvány, ami ezt a munkát felvállalja?

Nincs ilyen jellegű külön szervezet, az egyházközség és a családom vállalta fel ezt a munkát. A kiállítások szervezését, a képek fel-, illetve leszerelését általában mi végezzük, valamint a kiállításokkal járó anyagi terheket is az egyházközség vállalja. Amint már említettem, teret szeretnénk biztosítani a kortárs művészeknek, és tesszük mindezt ingyen; az egyetlen kérésünk a művészek fele, hogy egy alkotásukat adományozzák a galériának, amely az egyházközség tulajdonát képezi, és ami egy állandó tárlatot is jelent.

Milyen szempontok alapján válogatják az alkotókat, műveket; egyáltalán hogyan lehetne aposztrofálni a galériát: református, keresztyén vagy egyetemes?

Elsősorban az erdélyi kortárs művészek állítanak ki galériánkban, de szerveztünk csoportos kiállításokat is. Felekezetre való tekintet nélkül tesszük mindezt - hiszen a művészetnek nincsen nemzetisége vagy felekezete – magyar, román képzőművészeknek egyaránt volt tárlata nálunk. Ha szükséges, akkor a megnyitó is kétnyelvű, hiszen Kolozsvár művészetet kedvelő és szerető közönsége számára nyitottuk a galériát, és ebből nem szeretnénk senkit sem kizárni vagy kirekeszteni.

Miért tarja fontosnak egy lelkész, hogy művészettel foglakozzon? Ez valamiféle missziós tevékenység?

Számunkra mindig a közönség megszólítása volt az elsődleges szempont, és az evangéliumot hirdető lelkipásztorként fontos kérdés volt számomra, hogy hogyan lehet a művészetet közelebb vinni az emberekhez. A kiállítások megnyitóját mindig úgy időzítjük, hogy a vasárnapi istentisztelet után kerüljön rá sor, így olyanok is eljönnek, akik egyébként nem járnak templomba. Egy-egy ilyen alkalommal 20-30 olyan ember is részt vesz, akinek egyébként nincs szoros kapcsolata az egyházzal. Én ezt egyfajta sajátos missziónak tekintem, hiszen ez által a „kívülállók" nemcsak a műalkotásokat tekinthetik meg, hanem bepillantást nyerhetnek a gyülekezet közösségi életébe is. Ezzel egyrészt megmutathatjuk, hogy miért is érdemes ehhez a közösséghez tartozni, másrészt – akár a képzőművészeti alkotásokon keresztül is – valami lelki többletet kaphatnak az érdeklődő résztvevők. Természetesen nemcsak a kívülállók megnyerése a cél, hanem a gyülekezeti tagokért is végezzük ezt a nemes feladatot. Azt vallom, hogy ezzel a galériával, a festményekkel lopjuk bele a közösség lelkébe azt, ami szép. Én abban látom a munkánk sikerét, hogy olyan közösséget sikerült itt megteremteni, amelynek tagjai közösségben vannak Istennel és egymással. 

Juhász Ábel
református lelkipásztor