A könyv maga tizenkét fejezeten keresztül vezeti végig az olvasót az ébredéstől a benedeki döntésig, a válságtól a megoldásig. Központi narratívája, hogy az elmúlt 800 év során bizonyos eszmetörténeti „forradalmak” fokozatosan aláásták az egyház tekintélyét, míg a 21. század elejére szinte teljesen ki nem veszett az igaz hit és az erény a nyugati társadalmakban. A 14. századtól kezdve minden évszázadban megnevez egy változást, ami pusztító hatással volt a kereszténységre, egyfajta aranykorként tekintve az első ezredforduló utáni európai kereszténységre, az egyház hegemóniájának korára. Érdemes megemlítenünk, hogy a válság okozói között egy lapon említi a reformációt és a 1960-as évek szexuális forradalmát – mentségére szolgáljon: ez utóbbit károsabbnak tartja.

Megoldási javaslatát a szerzetesi életmódon keresztül mutatja be: teljes elkötelezettség Istennek, akár a világtól elkülönülés árán is. A bencés regulát életvezetési szabályként állítja az olvasó elé, amely az erényes élet kiformálását és begyakorlását szolgálja. Ennek kifejtése adja a könyv fő részét, bejárva az élet különböző területeit, úgy mint oktatás és nevelés, szexualitás és házasság, ember és gép stb. Minden fejezet pragmatikusan járja körbe az adott témát, szigorúan ragaszkodva keresztény alapállásához és értékeihez. Az egyház, és minden tagja, ezek szerint választás előtt áll: vagy a benedeki utat választja – hűséges lesz elhívásához, szigorú életviteléhez, látványosan elkülönül a világtól –, vagy megszűnik. Az egyre ellenségesebbé váló kultúrában csak azok maradnak meg a hitben, akik kellő komolysággal és szigorúsággal folytatják keresztény életüket.

A könyv erőssége, hogy aktuális és néha elvont témákat pragmatikusan közelít meg és a mindennapi életben kínál eligazodást. Tagadhatatlan az egyház előtt álló kihívás, hogy egy rohamosan változó korban maradjon hűséges a rábízott drága kincshez, és egy normavesztett társadalomban vezessen az erényes életre. Jól tetten érhető a prófétai hangvétel abban is, ahogy a szerző éles határt von az igaz és a hamis között, a jó választására híva fel a figyelmet.

Ugyanakkor az egész könyvön átüt egyfajta nosztalgia, múltba révedés, amely az egyház talpra állását az idő visszafordításával, de legalábbis a társadalmi folyamatok visszacsinálásával akarja megoldani. A válság folyamatának meglehetősen sematikus és egyoldalú ismertetése is azt sejteti, hogy volt egy aranykor, amióta folyamatos lejtmenetben van a nyugati egyház – pedig nem csak a reformációban találhatunk olyan értékeket, amelyek megőrzésre méltók. Célja az egyháznak ezt az aranykort visszaállítani, visszamenni az időben?

Másfelől a szerzetesség valóban korszakalkotó intézmény volt a maga idejében, és a hangsúly itt az intézményen van. A Dreher könyvét nagyban inspiráló, és a címet is ihlető Alasdair Macintyre kihangsúlyozta, hogy a szerzetesség ereje elsősorban nem a tagjai erényességében, hanem az általuk fenntartott intézményben és ökonómiában volt tetten érhető. A szerzetesség működéséhez egy sokkal tágabb társadalomra volt szükség, akikkel szimbiózisban élhettek. Bármilyen furcsa is a számunkra, ez az intézményi forma egyfajta társadalmi munkamegosztásban működött: elvégezte a szertartásokat, erényes életet élt, közbenjárt a teljes lakosságért – míg a termelés és a védelem funkcióit más rétegek töltötték be. Tehát nem a többségi társadalom ellenében, hanem érte definiálta önmagát – nem elkülönült, hanem együtt élt. Ehhez viszont egy olyan többségre volt szükség, amely – sokszor igencsak visszafogott mértékben – keresztény, de legalábbis nem ellenséges az egyházzal szemben. Feltételezhetjük még ezt a nyugati társadalmakban – vagy a kereszténység végleg az archívumba került?

Rod Dreher könyve hasznos olvasmány, mert figyelmünket a kérdésre irányítja, és közös gondolkodásra késztet. Az egyház célja és feladata olyan kérdéseket vetnek fel, amelyekkel érdemes megküzdenünk és az Ige mérlegére állítanunk – mert a helyünkre csakis a kijelentés fényében kerülhetünk. A február végi konferencián, reméljük, lesz erre lehetőségünk.

Ilosvai Dániel