Miképpen hat a beszéd? Igazsággal? Szépséggel? Jósággal? Mindhárommal? Vagy egyikkel sem? – tette fel a kérdést Literáty Zoltán református lelkipásztor a Ravasz László püspök 100 éve kiadott homiletika tankönyve tiszteletére rendezett konferencián. A könyvről tartott tudományos előadásokon számos egyéb kérdésre is választ kaphattak a résztvevők többek között olyan előadóktól, mint Bogárdi Szabó István, Steinbach József és Fekete Károly püspök. Ravasz Lászlóról unokája, Bibó István és egykori tanítványa, Boross Gézáné is beszélt a budapesti teológián.
Sok gyerek küzd olvasási nehézségekkel, de még a kamaszoknak is gyakran meggyűlik a baja a szövegértéssel. A hosszas magyarórai műelemzéseket nem élvezik, és végképp nem tudják maguktól megismételni. Az irodalom történetét tanulmányozva gyakran nem jutnak el a kortárs művekig, ha pedig kézbe vesznek egy-egy könyvet, az nem az érdeklődésüknek megfelelő, nehezen érthető kötelező olvasmány. Mégis, hogyan lehet akkor olvasóvá nevelni őket?
Munka, család, szolgálat. Pihenés? Lélegzetvételnyi szünetre hívja a Sófár református dicsőítő mozgalom húsvét és pünkösd között a felnőtt gyülekezeti tagokat és lelkipásztorokat. A természetközelben eltöltött hosszú hétvégén lehetőség adódik a megállásra és az elcsendesedésre éppúgy, mint a közösség megélésére.
Véget ért a Generális Konvent elnökségének kétnapos beregszászi tanácskozása. A Kárpát-medencei református egyházak közös képviseleti testületének ügyvivői – az egyház püspökei és főgondnokai –megállapodtak abban, hogy a korábbiaknál is hatékonyabbá és szervezettebbé próbálják tenni a segítségnyújtást a kárpátaljai térségben. A grémium a tanácskozás második napján elfogadta a Generális Konvent költségvetését, tárgyaltak a Csillagpont református ifjúsági találkozóról, a Szeretethíd programjairól, valamint a 2017-es reformáció-emlékév részleteiről.
A kárpátaljai háborús helyzet és az ott élők nyomorúsága volt a Generális Konvent elnöksége hétfői ülésének fő témája Beregszászon. A kétnapos tanácskozás első napján a Kárpát-medencei református egyházak közös képviseleti testületének ügyvivői - az egyház püspökei és főgondnokai – abban állapodtak meg, hogy a korábbiaknál is hatékonyabbá és szervezettebbé próbálják tenni a segítségnyújtást. Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke egyúttal köszönetet mondott mindenkinek, aki adományával segített a bajba jutottakon.
Temperamentumos, szókimondó természetének nem igazán kedvez a politika világa, mert – mint fogalmaz – aki többet mutat meg magából, annak szavait és tetteit könnyebb félremagyarázni. Balog Zoltán református lelkész, emberi-erőforrás miniszter szerint a politikában a legtöbbször elbeszélnek egymás mellett a felek, akibe pedig nem tudnak belekötni, mert becsületes, annak a személyiségét próbálják lerombolni. Hogy miért csinálja mégis? – ezt is elárulta a Parókia portálnak adott interjúban.
Univerzális, színes egyéniség volt, a magyar nyelv megújítója, olyan ma is használt szavak fűződnek a nevéhez, mint a fivér, testvér, nővér. Tizenhat nyelven beszélt, és a családi legenda szerint Madách Ember tragédiájának címét is Ballagi Mór ihlette. Születésének 200. évfordulóján a nyelvész-teológusra emlékeztek a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán. A tudományos konferenciát követően a Ráday Könyvtár műemlék könyvtárában Ballagi-kiállítás nyílt, amely júniusig várja a látogatókat Budapesten a Ráday utca 28. szám alatt.
„Hamis az a felfogás, amely a missziót csak munkatervekbe és külön erre felállított bizottságokba száműzi. Ezzel szemben az egyetlen hiteles és igazi keresztyén felfogás az, amely a keresztyén élet szerves részeként, Krisztushoz tartozásunk elengedhetetlen feltételeként tekint az Isten csodálatos missziójában, az egész teremtett világ megbékéltetésében való részvételre." Budapesti teológusok beszámolója egy közelmúltbeli madridi gyülekezetépítő kurzusról.
Mézga család, Doktor Bubó, János vitéz – ki ne emlékezne a magyar animációsfilm-gyártás kultikus darabjaira? És ki gondolná, hogy mindehhez köze van egy református lelkésznek, a budapesti teológia professzorának? Márpedig Békési Sándor a közkedvelt sorozatok és az első egész estés rajzfilm megalkotásában is részt vett, ma viszont dogmatikát és esztétikát oktat leendő lelkészeknek. Hogy milyen út vezetett idáig, arról rajzai mellett mesélt portálunknak – és egyre most is szakított időt.
Aktuális társadalmi kérdésekre próbál válaszolni az őrmezői református gyülekezet. A boltok vasárnapi zárva tartása miatt gyermekfelügyeletet terveznek szombat délelőttönként, hogy a lakótelepi kisgyermekes családoknak egyszerűbbé tegyék a hétvégi bevásárlást. Programkínálatuk is széles spektrumot ölel fel: a keresztyénség a világ körül elnevezésű sorozatukban éppen kelet felé nyitnak.
Az állami fenntartású iskolákban az előző tanévtől új tantárgyként, felmenő rendszerben vezették be a hit- és erkölcstan tantárgyat. Sokan megkérdőjelezték a létjogosultságát, mások nem vitatják a fontosságát, ám hirtelen szakadt rájuk a temérdek kötelező óraszám. Vajon milyen a jó hittanóra? Mi a célja egyáltalán? Erről beszélgettünk a Baár-Madas Református Gimnázium és Általános Iskola hittanoktatójával, Bölcsföldiné Türk Emesével.
Ünnepi istentiszteleten emlékeztek meg az 1848/1849-es forradalom eseményiről Jándon. Forró Éva lelkész igehirdetésében hangsúlyozta, hogy múltunkért, jelenünkért és jövőnkért egyaránt Istennek tartozunk hálával. Nemzetünk megmaradása Isten hűségének és kegyelmének köszönhető.
Megfáradt jelenünkben jobbára tartunk az ünnepektől. Egyháziaktól és világiaktól egyaránt. Tartunk tőlük, mert a legtöbbször készületlenül virrad reánk a nap, amikor ünnepelni kellene. Munkát, kínzó határidőket, teljesítésre váró feladatokat félretenni és ehelyett beengedni a lelkünkbe, az életterünkbe, szűkebb és tágabb közösségünkbe az ünnepet. Mert éppen ez a legnehezebb: az ünneplő ruha mellett a lelkünket is ünneplőbe öltöztetni. Ha úgy tetszik, eggyé válni az ünneppel, azonosulni vele testben és lélekben.
Egyre elfogadottabbak a különböző párkapcsolati formák, kevesebben és később házasodnak a párok, a gyerekek csaknem fele pedig már házasságon kívül születik az Európai Unióban. Mire jó a házasság? – erre a nem éppen egyszerű kérdésre próbáltak felelni egyházvezetők a budapesti ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium diákjainak az iskola tudományos diáknapján a közelmúltban.
Ezernyi kereső és református talált lelki otthonra az újonnan szerveződő gyülekezetekben. A Dunamelléki Református Egyházkerületben az elmúlt négy évben tizenöt új gyülekezet jött létre – hangzott el a kerület missziói bizottságának budapesti ülésén. Az egyház próbálja követni a népesség migrációját és ott alapítani új gyülekezeteket, ahová az emberek költöznek.
A Csillaghegyi Református Gyülekezet már hosszú évek óta részt vesz a Női Világimanap megszervezésében. Jómagam mintegy öt éve, fokozatosan kapcsolódtam be ebbe a szolgálatba. Március első pénteke minden évben nagy élmény, az idei év azonban egészen különleges volt számomra.