...sőt még az életem sem drága, csak hogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról.
Apostolok cselekedetei 20,24
„A szolgálat maratoni futás. Nem az elindulás számít, hanem a célba érés."
Rick Warren
Jelentősen csökkenthető vagy egyszerűsíthető az a közvetítő struktúra, ami kiépült Isten és ember közé, ez volt Luther Márton spirituális forradalmának egyik erőteljes vonatkozása. Kiiktatható az egyház Isten és ember közül? Erről is beszélgettünk Szabó István református püspökkel a reformáció napján.
Öt éve hunyt el Csiha Kálmán. Az Érmelléken született egyházvezető és igehirdető életműve előtt tiszteleg a lap Bogárdi Szabó István címoldalon közölt írásával, melynek egyik illusztrációja az 1990-ben történt püspöki eskütételt örökíti meg. A Harangszó vezércikkét ezúttal Eszenyeiné Széles Mária jegyzi. Írásának címe: Magunk reformációja.
Wittenbergben pillantottam meg. Jól kivehető módon egy márvány szószék egy darabkája, rajta nagyméretű Biblia, amelynek betűin egy kéz mutatóujja pihen.
Megerőszakoltak két fiatal, hívő lányt a közelmúltban. Egyikük feljelentést tett a rendőrségen, a másik lány hallgat. Gyülekezetük női önvédelmi kurzust hirdetett; olyan sok jelentkező volt, hogy két csoportot indítanak.
Mosolyogva állnak össze egy képre a most húszéves kórházlelkészi szolgálat lelkipásztor munkatársai a jubileum tiszteletére szervezett ünnepségen. Nemcsak ilyenkor, hanem a hétköznapokban is szorosan egymás mellett állnak az ország huszonnyolc pontján szolgálva, jelenlétükkel választ adva az élet, a betegség nagy kérdéseire.
A műfordításórán a református egyetem diákjai saját költeményeiket és prózáikat kapkodták elő a zsebeikből, ezért tanáruk úgy döntött, enged a szelíd nyomásnak, és meghirdette a kreatívírás-kurzust. Első felolvasásukon a fiatal alkotókkal és műveikkel egyaránt megismerkedhetett a publikum.
Október utolsó vasárnapjának perselypénzeit országosan egyházunk egy-egy épülő új templomának építésére gyűjtik. Ebben az évben az adományokat a magyarországi református gyülekezetek a mezőnyéki református templom javára adják.
"Naponta újra bíztok, mert ismeritek azt, akit a látók sem látnak, csak hozzátok hasonlóan, hit által." A református vakmisszió köszöntése a látás hónapjában.
A 20. század egyik legkiemelkedőbb református személyiségének, Ravasz László püspöknek (1882-1975) állítottak emléket a budapesti teológia udvarán október 25-én. Ravasz László élete összefonódik a magyar történelemmel, annak minden dicsőségével és tragédiájával, személyében a múlt század reformátusságának sorsa összegződik – mondta a Dunamelléki Református Egyházkerület harmincadik püspöke a szoboravató ünnepségen.
Fiatalkorában hangzatos tanulmányokat írt arról, hogy meg kell szüntetni a püspöki tisztséget. Megváltozott a véleménye, vagy a sors fintora, hogy mégis tizedik éve koptatja a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöki székét Szabó István?
A határszélek felé haladva egyre feltűnőbb a szegénység, a nyomor. Az emberek többsége arról panaszkodik, hogy nincs munka, pedig bármit elvállalnának. A kiszolgáltatottság, a gyötrő létbizonytalanság sokakat megbetegít.
A legjobb közösség alulról és felülről is szerveződik – állítja a lakótelepi misszióban szolgáló lelkipásztor. Egy zongorista, egy harcművész és egy nyugdíjas tanítónő portálunknak arról meséltek, mit találtak a panellakásban, a játszótéren vagy épp a koncertteremben találkozó reformátusok között.
Vodka, nyírfa, cirill betűk - ennyi lenne Oroszország? Tizennégyezer kilométer, kilenc időzóna, a földgömb több mint egyharmada - ilyen messzire vonatozott el három budapesti fiatal idén nyáron. Ez az egyik nagy út, amit az embernek életében végig kell járnia - állítják.
Változtatni nem lehet, bánkódni nem érdemes - aki lelkészcsaládba születik, egyből a gyülekezet középpontjába kerül. Foci a tyúkudvarban, puszi az egyházügyi hivatalnoknak, mindenhol egy ismerős - néhány emléktöredék a múltból, milyen volt refpapgyereknek lenni fél évszázaddal ezelőtt.
Nyár óta szeretném tetten érni a pillanatot, amikor a családommal együtt kicsit megpihenünk és egymásra figyelünk. A Művészetek Völgye csábító ígérete nélkülünk teljesedett be. Hiába a lelkészek kötelező szabadsága, ha az emberfia nem tudja betölteni a hétvégék és hétközök szolgálati űrjét.
Adományokat oszt a nélkülöző családoknak a Magyar Református Szeretetszolgálat. A szervezet összesen 4,5 millió forint értékben ad át élelmiszert a rászorulóknak országszerte, valamint ruhákat, iskolabútorokat, kórházi ágyakat és gyógyászati segédeszközöket adományoznak október 17-én, szerdán.