A reformáció örökségéről, az anyagi átláthatóságról, az üldözött keresztyének melletti kiállásról, a vezetői tisztújításról és a hittanoktatás sikeréről is beszélt Bogárdi Szabó István püspök a dunamelléki egyházkerület november 9-iki közgyűlésén. Beiktatták hivatalába Szabó Ferenc egyházkerületi főjegyzőt, a Kálvin téri templomban pedig felszenteltek 34 dunamelléki lelkipásztort.
A szabadságharc tábori lelkésze, Petőfi és Arany barátja, költő. Nélkülöző diákként lopott tűzifát, majd egy verséért állt haditörvényszék előtt. Nem szerette a tisztségeivel járó feszengést, de kötelességét mindig maradéktalanul teljesítette, sőt, annál is többet tett. Verseinél talán csak közreadott imádságai lehettek népszerűbbek. Tompa Mihályra emlékezünk.
Néha az a csoda, amikor egy bortermő vidéken az emberek megérzik a tiszta víz jó ízét. A szekszárdi református gyülekezetben sokan járnak a templomba meríteni vasárnaponként. Hivatásról, családi életről és a szolgálatról kérdeztük a közösség lelkipásztorait, Kaszó Gyulát és Kaszóné Kovács Karolát.
„Magyar ember nem hagyja el a hazáját! Még a bitófa alá is vasalt nadrággal megyek!” Ezek Gulyás Lajos feleségéhez intézett szavai. A lelkipásztor az 1956 utáni megtorló gépezet egyetlen olyan egyházi áldozata, akit jogerős bírósági ítélettel végeztek ki.
Infokommunikációs robbanás az 1500-as években? Igen. A reformáció generációját sokkolta az az információ tömeg, ami a nyomtatás elterjedésével zúdult rá. Luther prédikációit négy-öt nap alatt 4-5 ezer példányban kapkodták el, darabonként 10 olvasóval lehetett számolni. Ő volt a világ első bestseller szerzője, könyvei 1517 és 1530 között 300 ezer példányban keltek el, 95 pontja pedig az első kör email.
Az emlékév végén is nyitva a kérdés: milyen társadalmi hatásai vannak ma Magyarországon a reformációnak? Sashalmon erre bizonyosan érvényes válasz született.
Svájc. Az első bicskám, egy júliusi hógolyócsata és a hatalmas zöld mezők jutnak róla eszembe. Gyermekkori emlékek, valamikor a kilencvenes évek közepéről. Persze, felnőttes dolgok is előbukkannak a vidám emlékek mögül – Kálvin és Szervét, az Institutio, s valahogy az egész refomátusságom – minden örömével és nyűgével együtt.