Gyakran fordulnak meg vendégek a házukban, játékaikon más gyerekekkel osztoznak, egyszerre kedvesebbek és szigorúbbak velük, vasárnaponként kötelező részt venniük az istentiszteleten, közben saját útjukat keresik: ők a lelkészgyerekek. Szüleik sok szépséget és nehézséget is tartogató hivatása számukra is kihívást jelent. Őket hívja most közösségbe egy fiatal egyetemista.
Pünkösdhöz közeledve elgondolkodtam azon, mit jelent nekem a templom és a gyülekezet. Istennel való találkozást, tanítást, imádkozást – hangzott az első válaszom. De éreztem, hogy itt nem állhatok meg, ez nem fedi a valóságot.
Beiktatták tisztébe a Dunamelléki Református Egyházkerület új főjegyzőjét, Hegedűs Béla tiszakécskei lelkipásztort, Bács-Kiskun megyei esperest. A pénteki közgyűlésen Bogárdi Szabó István püspök a reformáció 500 éves évfordulójával összefüggő előkészületekről is szólt.
Május utolsó előtti hétvégéjén ismét megrendezik a Szeretethíd református önkéntes napokat. Regisztrálni május 8-ig lehet, 17 ezren már biztosan ott lesznek.
Hazánkban több mint harmincötezer ember rabszolgaként éli az életét. A szexuális kizsákmányolásnak leginkább a mélyszegénységben élők, a nők és a gyerekek válnak áldozataivá. Rájuk hívja fel a figyelmet a fővárosban ma nyílt Mennyit érsz? című ingyenes interaktív kiállítás.
Életünket, mint egy hangolóhoz, a Lélek által Jézushoz igazítani - így is összegezhetjük a keresztyén életfeladatot. E cél elérését segítené az a három napos tréning május közepén, amely az elcsendesedés, az igeolvasás és a közösséggyakorlás különböző formáinak megismerésére és gyakorlására helyezi a hangsúlyt.
Szeretettel hívunk a Magyarországi Református Egyház Zsinati Ifjúsági Irodájának szervezésében megvalósuló szemináriumra, melynek célja a ráhangolódás.
Kósa László, az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszékének professzor emeritusa a Világ-egyetemi előadások sorozat keretében tartandó előadásáról így vall: „A magyar reformátusok joggal hajlamosak történetükből a viszontagságokra és a hátratételekre emlékezni. A két világháború közötti Budapest református élete ezzel szemben egyházunk történetének ugyan nem problémamentes, de emelkedő ívű szakasza volt, lélekben, lélekszámban, templomokban, intézményekben gazdagodás. A pasaréti gyülekezet megalakulása is ezeknek az esztendőknek a gyümölcse."
"A reformáció olyan ív, amely több évszázadot átölel, ma is tart, és minket is magába zár. A hit folyamatossága és annak feltűnő ereje jellemzi - mondta előadásában Kassai Gyula lévai lelkipásztor, kassai esperes a Leányfalun tartott közelmúltbeli reformációi emlékkonferencián.
Tartalmas könyvek, gyönyörű bibliák, igényes kézműves termékek, finom kávé, szakértő, a könyveket ismerő és szerető személyzet fogadja a belépőket a budapesti Bibliás Könyvesboltban. A dunamelléki reformátusok boltja idén is csatlakozott a független könyvesboltok éjszakája rendezvénysorozathoz, péntek éjjel kulturális programokkal, koncerttel és tárlatvezetéssel kedveskedtek olvasóiknak.
A debreceni, pápai, komáromi, sárospataki és budapesti református teológiák hallgatói mellett a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet evangélikus és református lelkész hallgatósága is jelen volt a nemrégiben Budapesten megrendezett Kárpát-medencei Protestáns Teológustalálkozón.
Köves Slomó rabbival Balog Zoltán beszélgetett.
A Protestáns Tavasz 2016. rendezvénysorozat keretében, 2016. április 21-én megrendezett beszélgetés felvétele.