A tenkei református szeretetotthon alapításának 15. évfordulóját ünnepelték május utolsó péntekén. A háladó rendezvényről címoldalas riportban számol be a Harangszó júliusi első száma.
Felháborodott Mayer Mihály pécsi püspök a Széchenyi téri ásatásokat körülvevő tablók történelmi kitételein. Szerinte néhány „szocreál tankönyvi szöveg" sértő az egyházmegye számára.
„Segítségre van szüksége, vagy segíteni szeretne? Hívjon bizalommal" - olvasható a Református Telefonos Szeretetszolgálat szórólapján. Az elmúlt pénteken létrejött szolgálat működtetői az idős, beteg és rászoruló kolozsváriaknak próbálnak segíteni.
2009-ben, a Kálvin-évben kiállítást és hozzá kapcsolódó programot szerveznek a budapesti teológia spirituálisa, Bölcsföldi András vezetésével teológusok. A kiállítás ismertetője, valamint pogramja az egyik helyszínen, a Csillagponton, itt olvasható.
Egyszer Visky Andráséknál ebédeltünk Kolozsváron. Egy domboldalon kellett felmenni a házig. Szép volt az idő, Saci a kertben terített. Semmi különös.
Bölcsföldi András könyvajánlója
A Nagyberegi Református Líceum, mint arról korábban a karpatinfo.net hírt adott, nehéz helyzetbe került, amikor kiderült, hogy a jelenleg leánykollégiumként és étkezdeként működő egyik épületüket a falu visszaigényli.